A viszonyszók a szófajok egyik nagy csoportját alkotják az alapszófajok és a mondatszók mellett, amelyekre az alábbiak jellemzőek: nem mondatrészek, nem bővíthetők, általában nem toldalékolhatók, viszonyjelentésük van.Nyelvi fogalmak kisszótára (szerk. Tolcsvai Nagy Gábor), Korona, Bp. 2000, , 235. o. Az alapszófajoktól mind a négy szempont terén különböznek; a mondatszókkal viszont megegyeznek az első három vonatkozásban (kivéve, hogy a mondatszók soha nem toldalékolhatók), az utóbbi csoport tagjai azonban mondatértékűek.
A viszonyszókat az alábbi négy nagyobb csoportra lehet osztani:Nyelvi fogalmak kisszótára (szerk. Tolcsvai Nagy Gábor), Korona, Bp. 2000, , 293. o. (A magyar szófaji rendszer – VI. táblázat) nyelvtani viszonyjelentést hordozók (Ny), logikai jelentést hordozók (L), kapcsolóelemek (K), értékelést, viszonyítást kifejezők (É).
Az ide tartozó szófajok megállapításában nincs teljes összhang az egyes munkák között, de az alábbi öt csoportot mindegyik munka ide sorolja: a segédigék (és segédigenevek) – Ny a névutók (és névutómelléknevek) – Ny az igekötők – Ny a névelők – L és a kötőszók – K és a módosítószók - K
Egy bővebb osztályozás szerint az alábbiak is a viszonyszók körébe tartoznak: tagadószók – LE szerint is: Magyar irodalom és nyelvtan felvételi előkészítő (Kugler Nóra, Sulinet, 14. hét), nyitólap mint segédszó – Ny partikulák – É
A módosítószók egyes források szerintA magyar nyelv könyve (szerk. A. Jászó Anna), Trezor, Bp. 2004, , 346. o. viszonyszók, mások szerint mondatszók. Ezek a szavak közel állnak a partikulákhoz, de nem azonosak velük, mivel a partikula önmagában nem állhat válaszban.Nyelvi fogalmak kisszótára (szerk. Tolcsvai Nagy Gábor), Korona, Bp. 2000, , 201. o.
Jegyzetek
Kategória:Szófajok