Szent Száva (), eredeti nevén Rastko Nemanjić (), (1174 – 1236. január 14.), a szerb államiság megteremtőjeként tisztelt, dinasztiaalapító Nemanja István szerb fejedelem legkisebb fia. Az önálló szerb ortodox egyház megalapítója, továbbá az első érsek, író, fordító és törvényíró: bizánci törvénykönyvet fordított az egyházi életről, kolostori szabályzatot és egyházi költeményeket írt.

Élete

A bizánci műveltség szellemében nevelkedett, erősen vonzódott a szerzetesi életmódhoz. 1192-ben a Szent Hegyre, az athoszi Vatopédi kolostorba vonult, itt vette fel a Száva szerzetesi nevet. Időközben apja lemondott a trónról, és szerzetesként Simeon nevet vette fel. Közösen 1198-ban szerb kolostorként újraalapították Hilandart az Athosz-hegyen (jelenleg a szerbek legnagyobb zarándokhelye). Itt a külvilágtól szinte teljesen elzárva még 1198-ban összeállította a Hilandari Tipikont (kolostori szabályzatot). Csak 1208-ban tért vissza Szerbiába, székhelyét Studenicai kolostorba helyezte át, és vezető szerepet vállalt a szerbiai egyház életében. Összeállította a Studenicai Tipikont, ennek részeként írta meg az első szerb irodalmi művet, "Szent Simeon életét", valamint összeállította Szent Simeon liturgiáját. Kialakította a szerb egyház szervezetét, nyolc püspökséget alapított, rendezte a kolostorok működését, iskolákat és kórházakat hozott létre a kolostorokon belül, összeállította az első szerb jogszabály-gyűjteményt, a Zakonopravilo-t (Nomokanon). Munkássága nyomán fejlődésnek indult a középkori szerb írásbeliség; az egyházi irodalom fordításával elősegítette a szerb irodalmi nyelv kialakulását, és megerősítette ortodox vallásában az ország népét. 1219-ben a niceai egyházfőktől érseki rangot és fölhatalmazást kapott a független szerb ortodox egyház megalapítására, a pátriárka az első szerb érsekké szentelte fel. 1220-ban a pápától engedélyt kapott arra, hogy a szerb ortodox érsek áldja meg a szerb király koronáját.

A Szentföldről való visszatértében, a bolgár fővárosban, Tarnovoban halt meg 1236-ban, az útja során megalapította a Kármel-hegyen lévő Ákonban Szent György és a Sínai-hegyen Szent János kolostorát.

1237-ben I. István Ulászló szerb király a délnyugat-szerbiai Mileševa kolostorba vitette át Szent Száva ereklyéit, amit 1594-ben Szinán török pasa a bánáti szerbek lázadását megtorlandó a Belgrád melletti Vracsar mezején nyilvánosan elégettetett. Ennek emlékére később itt építették fel a Szent Száva-templomot.

Tevékenységének eredményeként megerősítette ortodox vallásában az ország népét és Szerbia civilizációs forradalmon ment át, melynek eredményeként az individuális szerb kultúra az európai kultúrák családjának egyik tagjává vált, s a kor legfejlettebb bizánci (balkáni) műveltségét közvetítő keleti kereszténységgel kapcsolódott össze.

A szentéletű államférfi nagy életművet hagyott maga után: a kolostori életet szabályozó tipikonokat (regulák: Karejski, Hilandarski, Studenički tipik), apja, Szent Simon életrajzát (Litija svetog Simeona), kánonjogi összeállításokat (Nomokanon - Krmčija), liturgikus műveket, vallásos himnuszokat. A szerbség legkedveltebb középkori személyiségét ma is a legnagyobb szentként tisztelik, Szent Száva a szerb oktatás és a kultúra védőszentje lett. Ünnepe, január 27-e munkaszüneti nap a szerbiai iskolákban.

További információk Szent Száva élete Munkái SzentSzáva oldal Versek Video

Kategória:Szerb ortodox egyház Kategória:Szerb ortodox szentek Kategória:Ortodox érsekek Kategória:Szerbek Kategória:1174-ben született személyek Kategória:1236-ban elhunyt személyek