Ian Richard Kyle Paisley (Armagh, 1926. április 6. – Belfast, 2014. szeptember 12.Former first minister and DUP leader Ian Paisley has died ) északír tiszteletes, politikus, a protestáns Demokratikus Unionista Párt elnöke (1971–2008), tartományi kormányfő (2007–2008).

Élete Ifjúsága

A politikában Mint evangelikál lelkész az 1950-es években saját egyházat alapított. Szélsőséges kirohanásai miatt vált ismertté, amikor katolikus papokat vádolt meg azzal, hogy az IRA-nak fegyvereket osztogatnak. Ekkor kezdődött politikai karrierje is, amely gyorsan ívelt felfelé. Az 1970-es években vezető szerepe volt a katolikus–protestáns kormány elleni megmozdulásokban, megnyilvánulásai miatt börtönben is ült. Eleinte csak pártján belül került egyre magasabb pozíciókba, azonban 1979-ben Európai parlamenti képviselő lett. Már első napján botrányosan viselkedett, amikor az Európa Tanács ír elnökét folyamatos bekiabálásokkal zavarta meg beszéde közben, de a legnagyobb nemzetközi felháborodást mégis az váltotta ki, amikor 1988-ban II. János Pál pápát antikrisztusnak nevezte az Európai Parlamentben.Ambrus Judith: Aki történelmet csinált – Búcsúzik az északírek első embere. Egy korszak vége URL hozzáférés – 2008. május 3. 1998 áprilisában – a Sinn Féin bevonása miatt tiltakozva – nem vett részt a nagypénteki béketárgyalásokon, az egyezményt nem írta alá. Ellenállását 2007-ben feladva,Tálas Andrea: Arcok a múltból. In.: HVG. XXX. évf., 15. (1507.) sz., 30. p. – 2008. április 12. kiegyezett Gerry Adamsszel – az IRA politikai szárnyának, a katolikus – Sinn Féin vezetőjével és egységkormányt alakítottak.Tálas Andrea: Az északír béke tíz éve. Jubileumi nyugalom. In.: HVG. XXX. évf., 15. (1507.) sz., 30. p. – 2008. április 12. A pártelnöki tisztét 2008. május 31-én átadta Peter Robinsonnak, aki júniusban a kormányfői posztot is átvette tőle.40 év után leköszön az északír ’’Dr. No’’ URL hozzáférés – 2008. június 8.

Jegyzetek

előző kormányfő:David Trimble 1998. július 1. – 2001. július 1.és2001. november 1. – 2002. október 14. északír kormányfő 2007. május 8. – 2008. június 5.következő kormányfő:Peter Robinson2008. június 5. –

Kategória:Északír politikusok Kategória:Az Egyesült Királyság európai parlamenti képviselői Kategória:Európai parlamenti képviselők 1979–1984 Kategória:Európai parlamenti képviselők 1984–1989 Kategória:Európai parlamenti képviselők 1989–1994 Kategória:Európai parlamenti képviselők 1994–1999 Kategória:Európai parlamenti képviselők 1999–2004 Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Protestáns egyházi személyek Kategória:Bebörtönzött politikusok Kategória:Bebörtönzött egyházi személyek