Az újkor azt a történelmi korszakot jelöli, amely a hagyományos európai történelemszemléletben a középkor után következik a Leonardo Bruni által 1442-ben a Historiarum Florentini populi libri XII című sorozatában definíciószerűen megalkotott hármas rendszer alapján. Szimbolikus kezdetének számos dátuma van, az amerikai történetírás előszeretettel teszi például a Karibi-térség Kolumbusz Kristóf általi felfedezésének évéhez, 1492-höz. Szellemileg már a 15. század előtt megalapozódott és a század elejére, a portugál Tengerész Henrik fellépésével beindította az új világrendet, a felfedezések korát. Az egyes nemzetek történetírói gyakran a saját történelmük korszakhatárához igazították a középkor végét, így például az angoloknál előfordul, hogy a bosworthi csata dátumától (1485) számítják az újkor kezdetét, míg a magyar történetírás a mohácsi csatavesztésnél (1526) jelöli ki a határt.
Az újkor első átmeneti szakasza a korai újkor. Az ezt követő és máig tartó szakasz a modern kor – bár e kifejezést a szakirodalom gyakran az egész újkor szinonimájaként is használja.
Az újkor a volt szocialista országok korábbi (marxista alapú) történelemtanítása szerint az 1640-es angol polgári forradalommal kezdődött, és az 1917-es oroszországi bolsevik forradalommal ért véget, ettől kezdve a legújabb kor következik. A legtöbb nyugati országban ezzel szemben az újkort korai újkorra (korai modern kor) és modern korra osztják.
A modern kor a francia forradalom kitörésével (1789), illetve a 18–19. század fordulójával veszi kezdetét és egészen máig tart. (Más nézet szerint csak az 1960-as évekig, amikortól a posztmodern kor, majd a kora 1980-as évektől a jelenkor követi.)
Szócikkünkben a korszerű szemléletet követve, az újkort két szakaszra, a korai újkorra és a modern korra felosztva tárgyaljuk.
Megjegyzés: A modern kor kifejezés tekintetében a mai magyar sajtónyelv és ismeretterjesztő irodalom nem egyöntetű: nem csak az újkor egészére vagy második fő szakaszára vonatkozhat, hanem gyakran a ma már nem használt legújabb kor szinonimájaként, olykor pedig a posztmodern kor vagy a jelenkor értelmében használják.
Korai újkor
A korai újkorra jellemző, hogy Európa nyugati felén mindinkább áthelyeződött a politikai-gazdasági súlypont a német és észak-olasz területekről az Atlanti-óceánnal határos spanyol, portugál, brit és francia valamint a németalföldi területekre. A korszakot jellemzi a nyugat-európai városi polgárság gazdasági megerősödése és a reformáció elterjedése. Nyugat-Európa és elsősorban az amerikai földrész történetében ez a gyarmatosítás korszaka. A szellemi-művészeti mozgalmak szempontjából az európai reneszánsz (Itáliában a késő reneszánsz), valamint a barokk stílus kora.
A magyar történelemben a 16–17. század a török hódoltság, a három részre szakadt Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség kora, valamint a magyarországi reformáció fénykora. A 18. század a Habsburg-abszolutizmus kora.
Reformáció és ellenreformáció Reformációs tevékenységéhez Luther Wittenbergben 1517-ben, Zwingli Zürichben 1524-ben, Kálvin Genfben 1536-ban kezdett hozzá. Törekvéseik oly élénk visszhangra találtak, hogy az új tan különféle árnyalatai Európa legnagyobb részében gyorsan elterjedtek.
A vallási küzdelem során a katolicizmus is megerősödött: az 1540-ben Loyolai Ignác alapította jezsuita rend fokozott mértékben felélesztette az egyház erőit, és az 1545-1563 között ülésező tridenti zsinat az egyház tanításainak új, átfogó megfogalmazást adott, az ún. ellenreformációt.
Polgárosodás és felvilágosodás 1642-től, az angol polgári forradalomtól kezdődően Nagy-Britanniában, majd fokozatosan Nyugat-Európa más országaiban a polgárság kezébe került a gazdasági hatalom.
A művészetekben a barokk stílus korszakáról beszélhetünk. A 18. századot a felvilágosodás korának is nevezik.
Az ipari forradalom kora Az ipari forradalom korát III. György brit király uralkodásának időszakára teszik (1760–1801). Az ipari forradalom kifejezés Engelstől származik. Azt az átfogó társadalmi, gazdasági és technológiai változást jelöli, amely a 18. század második felében Nagy-Britanniában kezdődött a gőzgép feltalálásával, és az első gépesített textilüzemek építésével, majd a gőzhajó és végül a gőzvasút bevezetésével bontakozott ki.
Az irodalomban és a művészetekben a klasszicizmus kora.
Polgári demokratikus forradalmak jobbra|250px|bélyegkép|Eugène Delacroix: A Szabadság vezeti a népet A 18. század végétől a nyugati világ polgári forradalmai az emberi jogok és a polgári demokráciák máig tartó fejlődését indították el. A sort 1776-ban az Amerikai Egyesült Államok megalapítását eredményező amerikai függetlenségi háború, majd 1789-ben az egész Európára nagy hatást gyakorló francia forradalom nyitották meg. Az új liberális (szabadelvű) eszmék terjedésében Napóleon rendkívüli pályafutása és hódításai is szerepet játszottak.
Modern kor A nemzeti forradalmak kora A 19. század folyamán nemzeti és liberális reformmozgalmak, majd nemzeti forradalmak és szabadságharcok indultak meg szerte Európában és kialakultak a nemzetállamok.
Ez az irodalomban, művészetekben is a nemzeti eszméknek, illetve a romantika stílusának a kora.
A második ipari forradalom kora A „modern” háborúk kora A nemzetállamok létrehozása több országban csak véres háborúk útján volt lehetséges. A modern gépipar fejlődése lehetővé tette a tömegtermelést, amely először a haditechnikában jelent meg. Az új gépesített fegyverek, robbanóanyagok már tömeges méretű hadviselést igényeltek, általános hadkötelezettséggel. Az első ilyen „iparosított” háborúk az amerikai polgárháború (1861-65, halott), a porosz–osztrák háború (1866), valamint a porosz–francia háború (1870) voltak. Az utóbbi nyomán Európa új nagyhatalmaként létrejött a Német Birodalom.
Új találmányok bélyegkép|250px|Ford gépkocsik sorozatgyártása, 1913 A tömegtermelés bevezetése a hadiipar mellett hamarosan az összes termelőágazatban óriási fejlődést eredményezett. Ennek alapján az 1871 és 1914 közötti időszakot a második ipari forradalom korszakának nevezik.
A második ipari forradalmat gyakran az ipari forradalom második hullámának is hívják, mert sokszor nem világos a technológiai és a társadalmi törésvonal a két forradalom között. Az egyik kritikus találmány például ebben az időszakban a gőzhajtású rotációs nyomdagép, ami még az első ipari forradalom utolsó évtizedeinek ajándéka volt. A második ipari forradalom hozta el ugyanakkor a gépi betűszedést. A tudás terjesztésének ez a formája törölte el Angliában a papírra kivetett adót az 1870-es években, és ilyenformán az előállítási költségek csökkentésével jelentősen előmozdította a szakmai újságírást, a folyóiratok megjelentetését. (Lásd még a Könyvnyomtatás szócikket.)
A találmányok és alkalmazásaik sokkal elterjedtebbé váltak ebben a forradalomban, mint a korábbiban (vagy korábbi szakaszában). Az időszak találmánya volt az Amerikai Egyesült Államokban a szerszámgyártás, ami más gépek alkatrészeinek előállítását is megkönnyítette. Új találmányok születtek többek között a vegyészetben, az elektromosságban, az olajiparban és az acéliparban.
Fogyasztási cikkek Az árucikkek tömegtermelése szintén fejlődésnek indult, az étel, az ital, a ruházat, a közlekedés, a korai rádiók, és gramofonok előállításának gépesítése a lakosság szükségleteit szolgálta, egyúttal egyre több munkahelyet teremtett. A legfejlettebb országokban mindez magával hozta a fogyasztói árukereskedelem kialakulását. Ugyanakkor ez idő alatt a fogyasztói piacon megjelent a sorbanállás is, mint újszerű társadalmi jelenség.
Szabadságjogok és a társadalmi egyenlőség mozgalmai Nyugat-Európában létrejöttek az első szakszervezetek, a szabad sajtó, bővült a választójog. Karl Marx és Friedrich Engels 1848-as Kommunista kiáltványa hatására kialakultak a radikális társadalmi változásokat sürgető szocialista és anarchista politikai mozgalmak.
A gyarmatbirodalmak kiépítése Az európai ipari forradalom következtében a Föld nagyobbik fele technikailag végképp elmaradottá és ezáltal védtelenné vált. Az 1860-as években a korábbi területszerzési vágy lankadni látszott. A viszonylag békés időszakot az 1873-as világgazdasági válság egy évtizeddel meghosszabbította. Az 1880-as évek elején azonban Anglia és Franciaország újra fellépett, hogy csillapíthatatlan földszerzési éhségét a gyarmatosítás folytatása révén csillapítsa. A sűrűn lakott, nagy múltú területek váltak a nagyhatalmak célpontjává, például Kína, India, Dél-Afrika, Egyiptom. A bennszülött népek elnyomásának változatos formái alakultak ki. A protektorátus keretein belül a nagyhatalmak „védelmet” biztosítottak a gyarmat lakosságának (például Franciaország Tuniszban). Néhány gyarmatosító az egyenlőtlen szerződéseket alkalmazta, melyekben koncessziót kényszerítettek a gyarmatra, hogy kizárólag a gyarmatosítók joga legyen a vasút vagy csatornaépítés. A gyarmatosítók technikai fölénnyel rendelkeztek és hittek saját faji felsőbbrendűségükben.
A Föld egészének gyarmatosítására az 1878-as a berlini kongresszus adta meg a jelet, ahol egész Afrika területét felosztották az európai nagyhatalmak között. Afrikát észak-dél irányban az angolok, nyugat-kelet irányba pedig a franciák gyarmatosították. Az angolok 1899 és 1902 között háborút vívtak a búrok ellen, akik holland bevándorlók voltak és 1898-ban majdnem kenyértörésre kényszerültek a franciákkal Fashodában. Afrikában kisebb német és belga gyarmatok is létrejöttek. A kis Belgium azért bírta megtartani a hatalmas Belga Kongót, mert rivális hatalmak ütközőpontján helyezkedett el. Az új típusú gyarmatbirodalmak („impériumok”) létrehozásáért folyó versenyt nevezték imperializmusnak. 1871 és 1914 között gyakorlatilag a világ valamennyi jelentős területe és minden értékes gazdasági erőforrása valamelyik gyarmatosító hatalom uralma vagy gazdasági ellenőrzése alá került, hiszen ki tudja, hogy a ma terméketlen föld holnap mennyit fog érni. A gyarmatbirodalmak eloszlása azonban nem tükrözte a második ipari forradalom által létrehozott egyenlőtlen fejlődést. (Németország sokkal gyorsabban fejlődött, mint Anglia, de gyarmatainak száma elenyésző volt.) Ez vezetett a későbbi világméretű konfliktushoz, ugyanis Németország és a Monarchia célja a fennálló helyzet megváltoztatása volt, míg Anglia és Franciaország szerette volna területeit megtartani. Csupán Latin-Amerikában figyelhető meg eltérő folyamat, ahol a meggyengült Spanyolország és Portugália hatalmát a 19. század folyamán nemzeti felkelések döntötték meg.
A monarchiák alkonya A 20. század elejét az utolsó feudális birodalmak válsága, majd széthullása jellemezte. A polgári forradalmak nyomán 1905-ben Oroszország, 1908-ban az Oszmán Birodalom, 1911-ben a Perzsa Birodalom vált alkotmányos monarchiává, míg ugyanebben az évben a Kínai Császárság köztársasággá alakult át. Az utóbbi három országot az európaiak félgyarmatként kezelték, ugyanakkor a későbbi nemzeti reformmozgalmak talajául szolgáló európai liberális eszmék is gyorsan terjedtek a polgárosodó rétegeik között.
Első világháború 1914–1918 között tartott a világtörténelem első olyan mértékű háborúja, amely több kontinensen zajlott, és a fejlett országok szinte mindegyike részt vett benne. A haditechnika a korábbi háborúkhoz képest egyedülálló. Az I. világháború a történelemben addig példátlan méretű pusztítással és emberáldozattal járt.
A két háború közötti időszak A nyugati demokrácia
Az 1920-as években Európa nagy részén és Észak-Amerikában viszonylag békés időszak következett, a demokrácia, a társadalom és a gazdaság fejlődésével. Ezt törte meg a nagy gazdasági világválság (1929–1933).
Etnikai konfliktusok