Az etruszkok ókori népe Közép-Itáliában, a Római Birodalom felemelkedése előtt a legjelentősebb civilizációt hozta létre. Saját elnevezésük mek volt, de egyes kutatók szerint rasz(e)na, ami inkább országrészt, tartományt jelenthetett. Latin nevükből (ETRUSCI > *TRUSCI > TUSCI) ered a mai Toszkána régió neve.
Eredetük bélyeg|264px|Róma: Museo Nazionale Romano: etruszk terrakotta szoborcsoport 264px|jobbra|bélyegkép|Az etruszkok által elfoglalt területek (i. e. 750-500)
Származásukról már az ókor óta számos elmélet született. Hérodotosz szerint Kis-Ázsiából vándoroltak be, a Halikarnasszoszi Dionüsziosz szerint őslakók voltak, egy modern elmélet szerint pedig (Pallottino, ill. Altheim) az etruszk nép a bevándorló indoeurópai népek és az őslakó mediterrán népesség egybeolvadásából jött létre.
A 20. század második felében egyre több mítoszról derült ki, hogy nagyon is valós történeti magja van. Így az etruszkok származására nézve fontos momentumnak tűnik, hogy a Vilusza állammal kapcsolatos hettita dokumentumok ta-ru-ú-i-ša vagy ta-ru-i-ša nevet használnak Trója városára. Ez a névalak pedig kapcsolatot teremt az egyiptomi turusa népével, amely az ógörög nyelvben türszénosz lett. A Trója → etruszk kapcsolat az Aineiasz-féle eredetmítoszt erősíti meg.
Phil Perkins brit régész 2017-ben, az addig elvégzett DNS vizsgálatokról azt írta, hogy egyikük se bizonyítja meggyőzően, hogy az etruszkok Anatóliából, vagy a Földközi-tenger keleti vidékéről származnának.
Egy 2021-es tanulmány szerint az elemzett etruszk genomok azonos százalékban tartalmazták a sztyeppei összetevőt, mint amit a korábban elemzett vaskori latin mintákban találtak. A etruszkok DNS-éből pedig teljesen hiányzott az Anatóliával vagy a Kelet-Mediterráneumal való közelmúltbeli keveredés jele. Ami arra utal, hogy az etruszkok őshonosak Itáliában, és genetikai profiljuk hasonló latin szomszédaikhoz. Az etruszkok és a latinok határozottan az európai klaszterhez kapcsolódnak. A fő etruszk klaszter a nyugati vadászó-gyűjtögetők, a korai európai farmerek, és a sztyeppei ősök keveréke. A vizsgált férfiak 3/4-e az R1b haplocsoportba tartozott, ami az európai férfiak körében a leggyakoribb.
Alternatív nézetek Az etruszk–magyar nyelvi rokonságot először 1874-ben vetette fel Isaac Taylor brit tudós pap. Mario Alinei felelevenítette ezt az elméletet, és 2003-ban megjelent könyvében azon vélelmének ad hangot, mely szerint az etruszkok nyelve a finnugor nyelvcsaládba tartozott.Alinei tulajdonképpen azt állítja, hogy az etruszk finnugor nyelv. Elmélete végkövetkeztetése szerint az etruszkok a Kárpát-medencéből származnak, innen vándoroltak dél felé, vettek részt a tengeri népek vándorlásaiban, majd telepedtek le Itáliában.http://www.uu.nl/faculty/humanities/NL/Onderzoek/hoogleraren/Pages/emeritushoogleraren.aspx Etrusco: una forma arcaica di ungherese, (2003) Bologna, Il Mulino. Alinei feltevését olyan etruszkszakértők vetették el, mint Giulio M. Facchetti,G. M. Facchetti The Interpretation of Etruscan Texts and its Limits, Journal of Indo-European Studies, 33, 3/4, 2005, 359–388: says (pp. 371) "suffice it to say that Alinei clears away all the combinatory work done on Etruscan (for grammar specially) to try to make Uralic inflections fit without ripping the seams. He completely ignores the aforesaid recent findings in phonology (and phoneme/grapheme relationships), returning to the obsolete but convenient theory that the handwriting changed and orthography was not consolidated" A. Marcantonio,Associated Professor of Historical Linguistics and Finno-Ugric Studies at the University of Rome "La Sapienza" Angela Marcantonio (2004): "Un caso di ‘fantalinguistica’. A proposito di Mario Alinei: "Etrusco: una forma arcaica di ungherese". Studi e Saggi Linguistici XLII /173–200, amelyben Marcantonio a következőket írja: „La tesi dell’Alinei è da rigettare senza alcuna riserva” („Alinei téziseit mindenféle fenntartás nélkül el kell utasítani”), bírálja az alkalmazott módszertant és azt, hogy az onomasztikus és az intézmény nevek szótárában elmulasztotta az összehasonlítást a latin és görög szavakkal. Melinda Tamás-Tarr hosszan idéz itt: „SULLA SCRITTURA DEGLI ETRUSCHI «Ma è veramente una scrittura etrusca»? Cosa sappiamo degli Etruschi III" OSSERVATORIO LETTERARIO Ferrara e l’Altrove X/XI NN. 53/54 NOV.–DIC./GEN.-FEBB 2006/2007, 67–73. és Brogyáni Béla magyar nyelvtörténész.B. Brogyanyi "Die ungarische alternative Sprachforschung und ihr ideologischer Hintergrund – Versuch einer Diagnose " Sprache & Sprachen 38 (2008), 3-15. Szerinte Alinei nem ismeri az etruszk és magyar nyelvet („glänzt er aber durch völlige Unkenntnis des Ungarischen und Etruskischen (vgl. Alinei 2003)”) és az etruszk-magyar nyelvrokonság elmélete nem érdemel figyelmet.
Az etruszk civilizáció és fejlődési szakaszai 250px|bélyeg|Róma: Museo Naz. Romano: villanovai urnasír 250px|bélyeg|Róma: Museo Naz. Romano: a villanovai anyagi kultúra emlékei bélyeg|250px|Róma Museo Nazionale Romano: etruszk timpanondísz maradványai bélyeg|250px|Róma Museo Nazionale Romano: etruszk terrakotta szoborrészlet
Az etruszk társadalom (társadalmak) kulturális jellemzőinek felvázolásakor a kutatók sok nehézséggel találják magukat szemben. Az etruszkok saját hagyományainak ismerete helyett egyrészt főleg külső – elsősorban görög, kis-ázsiai, latin – információforrások állnak rendelkezésre, másrészt – és főleg a kezdeti időszakból – döntően temetkezési helyszínek tárgyi emlékeire kell hagyatkozniuk. Összességében mégis körvonalazódik az a kép, hogy Közép-Itália népeinek a villanova-korszaktól a római köztársaság megalapításáig – a helyi természeti és társadalmi adottságokra épülő – kultúrája és annak fejlődése tükörképszerű hasonlóságot mutat az Égeikum és Kis-Ázsia korabeli társadalmaival. A tárgyi emlékek egyértelműen jelzik, hogy e két mediterrán kultúrtérség között élénk cserekapcsolat állt fenn, amely nemcsak tárgyi eszközök, de hagyományok, életszemlélet és szellemi javak cserélődését, egymásra hatását is jelentette. Mindezeket saját képére formálta, vagy további helyi újakkal bővítette, és így saját kultúrájává fejlesztette. A folyamatos kutatások eredményeként kirajzolódni látszik e társadalom regionális és lokális területi tömörülése (a provinciálistól a városi felé), illetve társadalmi (a patriarchálistól a városállam-szerű alakulatok szövetségéhez való) szerveződése is.
Az i. e. 5. század kezdetéig az etruszkok voltak a mai Olaszország északi és középső részén az uralkodó hatalom. A cumae-i vereség a görögökkel szemben i. e. 474-ben jelzi az etruszk uralom hanyatlásának kezdetét, amit felgyorsított a kelták inváziója az i. e. 4. században. Az etruszkok politikailag a rómaiak szövetségesei lettek az i. e. 3. század elejére, és kétszáz évvel később római polgárokká váltak. Az ezredforduló után már nem keletkeztek etruszk feliratok, és a beszélt nyelv használata is lehanyatlott.The Ancient Languages of Europe (szerk.: Roger D. Woodard) Cambridge University Press, 2008,
A Villanova civilizáció (i. e. 9–8. sz.) A vaskori Itáliában több, végleges formáját csak a későbbi történelmi korban elnyerő etnikai–kulturális alakulat jött létre. Közülük a legjelentősebb, amelyet hagyományosan Villanova-kultúrának nevezünk, az i. e. 9. és 8. század között fejlődött ki. Az etruszk civilizáció földrajzi és kulturális értelemben ennek folytatója. Ezért a Villanova-kultúrát tekintjük az etruszk kultúra legősibb formájának. A Villanova-kultúra protourbánus civilizáció volt; alapvető településformája a falu, fő lakóegysége pedig a kunyhó.
Településeik az i. e. 10–11. században jelentek meg, előbb a Tirrén-tenger partján, majd a félsziget belsejében, a Tiberis és az Arno folyók közötti vidéken, a mai Toszkána és Emilia-Romagna tartományok területén.
Ami a temetkezést illeti, eleinte egyszerű kis aknasírokban helyezték el a hamvakat, majd később áttértek a hantolásos temetkezésre, s ekkortól gödörsírokba temették halottaikat. Mivel az általuk elfoglalt terület rendkívül termékeny, erdő borította és ásványkincsekben igen gazdag föld volt, gyors fejlődésnek indult a mezőgazdaság és a kohászat. Emiatt Etruria hamar bekerült a távolsági kereskedelem vérkeringésébe, s így Itáliába is érkeztek luxuscikkek Szardíniáról, a Közel-Keletről és az Alpokon túlról, továbbá festett kerámiatárgyak Görögországból.
Az orientalizációs korszak (i. e. 720–580) Az i. e. 8. század utolsó évtizedei és az i. e. 6. század eleje közé eső időszakban Etruriában megszilárdult a fejedelmi arisztokrácia, amely hatalmas földterületekkel – szántókkal, erdőkkel – és ércekben gazdag bányákkal rendelkezett, ezáltal igen tekintélyes jövedelemre tett szert. Etruria egyébként éppen bányakincseinek köszönhetően került kereskedelmi kapcsolatba a korszak magasabb civilizációs (technológiai–kulturális) szinten álló mediterrán, illetve közép-európai népeivel. Ezek a kapcsolatok teremtették meg az etruszk civilizáció bámulatos felvirágzásának az előfeltételeit.
Az i. e. 7. és 6. század során kialakult a thalasszokrácia, azaz a tengerészek uralma. Az etruszkok ügyes és vállalkozó kedvű hajósok voltak, rendszeres kapcsolatot tartottak a Földközi-tenger valamennyi fontos civilizációjával. A thalasszokrácia volt a legfontosabb motorja az etruszkok hatalmas fejlődésének. Nagyon tagolt társadalmi rendszer jött létre, amelyben feltűnő különbségek alakultak ki a jövedelmi viszonyokban.
Az i. e. 7. század elejére keltezhetők az első etruszk nyelvű – az euboiai görög ábécé átvételét követően megjelenő – feliratok. A politikai hatalom birtokosának, a dúsgazdag arisztokráciának szüksége volt a magas rangjára és tekintélyére utaló kulturális jelekre; ilyenek voltak a paloták, az impozáns, tumulussal fedett kamrasírok, azok az értékes, egzotikus tárgyak, amelyek a Közel-Keletről és Görögországból érkeztek etruszk földre, valamint – nem utolsósorban – ide sorolandók a nemzetségi nevek is.
Az archaikus korszak (i. e. 580–480) Az i. e. 6. század eleje és az 5. század első évtizedei közé eső korban fokozatosan meghonosodott Etruria-szerte az urbánus ideológia, amely nemcsak a lakott települések szerkezetét határozta meg, de a politikai–társadalmi berendezkedésre is hatással volt.
Az etruszkok nem hoztak létre kiterjedt államalakulatot, hanem keleti és görög jegyeket egyaránt mutató városállamokban éltek. Ezek közül kiemelkedett Tarquinii, amely nevét a hagyomány szerint Tarchonról, tizenkét város közötti (az ión szövetség mintájára létrehozott) szövetségnek a megalapítójáról nyerte.
Az arisztokrácia nem tűnt el, de gazdasági és politikai hatalma csökkent. A javak elosztásában jobban érvényesült az egyenlőség elve, ami a társadalmi középrétegek felemelkedésével és egy új, a közösség tagjaiból választott politikai osztály kialakulásával függött össze.
Minden város élén a legfőbb bíró, a hadsereg feje állt, a vallási hatalmat is birtokolta. Az eleinte monarchikus berendezkedésű (a locumo – lokumó: király, vagy cante – vallási és világi vezető - címet viselték), majd a helyi oligarchiák által irányított városok függetlenek voltak, csak alkalmanként, a mindannyiukat fenyegető veszély láttán léptek szövetségbe.
Az etruszk társadalom sajátossága volt a nő egyenjogúsága. A sírfeliratokon az apa neve mellett gyakran szerepel az anya neve is, vagy csak az utóbbi. A nők részt vettek a lakomákon és a játékokon is. (Az egyébként számos párhuzamosságot mutató korabeli görög kultúrában a „tisztességes asszonyok” nem mutatkozhattak a nyilvánosság előtt, csak a hetérák.) Egyes kutatók ebben egy korábbi matriarchátus jeleit keresik. A korabeli görögök ezzel szemben az etruszk nőket erkölcstelennek tartották.