Görbe János (Jászárokszállás, 1912. november 15. – Budapest, 1968. szeptember 5.) Kossuth-díjas magyar színész, Görbe Nóra színésznő édesapja.
bélyegkép|jobbra|250px|Görbe János sírja Budapesten. Farkasréti temető: 33/4-2-47.
Élete
Gyermekkorában bojtár, címfestőinas volt Jászárokszálláson, majd a fővárosban segédmunkásként kereste kenyerét.
1940-ben Rózsahegyi Kálmán színiiskolájának elvégzése után vidékre szerződött, majd a Belvárosi Színház és a Kolozsvári Nemzeti Színház, 1945-től a Nemzeti Színház, 1949-től a Belvárosi Színház tagja volt. 1952-től egy évadot újból a Nemzeti Színháznál töltött. 1954-től a Magyar Néphadsereg Színházában, majd az Ifjúsági Színházban játszott. 1963-tól a Miskolci Nemzeti Színház, 1965-től haláláig a győri Kisfaludy Színház tagja volt.
Karakterei Drámai ereje, természetes játéka elmélyült elemzőkészséggel párosult. Az egyszerű emberek jellemét, sorsát hitelesen ábrázolta színpadon és filmen egyaránt. Összesen ötvenkilenc filmszerepe volt, Szőts István Emberek a havason c. filmjében nyújtott alakítása (1942) nagy feltűnést keltett a Velencei biennálén.
Emlékezete Szülőhelyén 1987-ben emlékszobát nyitottak, ahol pályafutásának dokumentumait állították ki.
Díjai Kossuth-díj (1951) Magyar Filmkritikusok Díja – A legjobb férfi alakítás díja (1966) - (Húsz óra, Szegénylegények)
Főbb szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma (1946-): 40; ugyanitt tizenegy színházi felvételen is látható.2012 december 11.-i lekérdezés
Budai Nagy Antal (Kós Károly) Balga (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde) Petur (Katona József: Bánk bán) Csendes Imre (Dobozy Imre: Szélvihar) Alekszej (Visnyevszkij: Optimista tragédia)
Filmjei
Játékfilmek Földindulás (1939) Sárga rózsa (1940) Elkésett levél (1940) Gül Baba (1940) Emberek a havason (1942) A két Bajthay (1942) Menekülő ember (1943) Ének a búzamezőkről (1947) Szabóné (1949) Ludas Matyi (1949) Felszabadult föld (1950) Teljes gőzzel (1951) Civil a pályán (1951) Becsület és dicsőség (1951) Föltámadott a tenger (1953) Életjel (1954) Az élet hídja (1954) Egy pikoló világos (1955) A tenyészsertések kiválasztása (1955) - Bacsó Itthon (1955) Dani (1957) Razzia (1958) Ház a sziklák alatt (1959) Tegnap (1959) Az arcnélküli város (1960) Megöltek egy lányt (1961) Két félidő a pokolban (1961) Jó utat autóbusz (1961) Isten őszi csillaga (1962) Pacsirta (1963) Így jöttem (1964) Déltől hajnalig (1964) Nyaralás Piroskával (1965) Szentjános fejevétele (1965) Húsz óra (1965) Szegénylegények (1965) Ketten haltak meg (1965) És akkor a pasas...(1966) Sikátor (1966) Lássátok feleim (1966) Ünnepnapok (1966) Harlekin és szerelmese (1967) Feldobott kő (1967) Isten és ember előtt (1967) Csend és kiáltás (1968) A beszélő köntös (1968)
Tévéfilmek A veréb utcai csata (1959) Példázat 1-6. (1964) Barbárok (1966) Mocorgó (1967) Oly korban éltünk 1-5. (1966) Princ, a katona 1-13. (1966) Bánk bán (1968)
Jegyzetek
Források
Magyar életrajzi lexikon
További információk
Egy nagy magyar színész, aki a saját életét nem tudta megoldani – Origo, 2019. április 21.
Kategória:Magyar színészek Kategória:Jászárokszállásiak Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1912-ben született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek