Paul Guillaume van Zeeland (1893. november 11. – 1973. szeptember 22.) belga politikus és államférfi volt, Belgium miniszterelnöke 1935 és 1937 között.

Élete Van Zeeland Soignies-ban született 1893-ban. Jogi tanulmányokat folytatott, a Leuveni Katolikus Egyetem jogi karán tanított és a gazdaságtudományi intézet igazgatója volt ugyanezen az egyetemen. A Belga Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja.

1935. március 25-én, a gazdasági világválság közepén alakította meg nemzeti egységkormányát a három legnagyobb belga párt, a katolikusok, liberálisok és a szocialisták részvételével. A kormánynak a válságra való tekintettel a parlament széles körű felhatalmazást adott és Van Zeeland vezetésével részben enyhítették a gazdasági válság hatásait: a belga frankot leértékelték és jelentősen növelték a költségvetési kiadásokat a gazdaság élénkítése céljából.

1936 tavaszán a kormánynak a REX (a belga fasiszta párt) izgatása miatt le kellett mondania, de Van Zeeland ismét kormányt alakíthatott 1936 júniusa és 1937 novembere között. A második alkalommal a kormány szükségállapotot hirdetett ki, ennek segítségével el tudták fojtani a rexisták mozgalmát. A kormány ezután progresszív szociális reformokat vezetett be, többek között a 40-órás munkahetet és a munkanélküliek támogatását, ami némileg enyhítette a Belgiumban kialakult politikai feszültséget. A kormány második hivatali ideje alatt történt, hogy Belgium felmondta a Franciaországhoz fűződő, az első világháború után kötött katonai szövetségét és visszatért a hagyományos semlegességhez (amelyet most „függetlenségi politika” néven hívtak).

1939-ben, a második világháború kitörése után van Zeeland Londonba menekült, ahol a Menekültügyi Bizottság (Committee on Refugees) elnöke lett. 1944-ben a háború alatt elmenekült belgák visszatelepítéséért felelős különmegbízott lett. A háború után 1949 és 1954 között számos kormányban szolgált, mint külügyminiszter, majd ezután a belga kormány és a NATO minisztertanácsának gazdasági tanácsadója volt. 1973-ban Brüsszelben halt meg.

Az első van Zeeland-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnök és igazságügyminiszterPaul van ZeelandKatolikusBelügyminiszterCharles du Bus de WarnaffeKatolikusKözoktatási miniszterFrançois BovesseLiberálisIgazságügyminiszterEugène SoudanSzocialistaPénzügyminiszterMax-Léo GérardLiberálisMezőgazdasági miniszterAugust De SchryverKatolikusKözmunkaügyi és munkanélküliek ellátásáértfelelős miniszterHendrik De ManSzocialistaMunkaügyi és szociális miniszterAchille DelattreSzocialistaGazdasági miniszterPhilip Van IsackerKatolikusKözlekedési, vasút, posta és távközlési miniszterPaul-Henri SpaakSzocialistaHonvédelmi miniszterAlbert DevèzeLiberálisGyarmatügyi miniszterEdmond RubbensKatolikusTárca nélküli miniszterProsper PoulletKatolikusTárca nélküli miniszterPaul HymansLiberálisTárca nélküli miniszterEmile VanderveldeSzocialista

A második van Zeeland-kormány tagjai Miniszteri tisztNévPártMiniszterelnökPaul van ZeelandKatolikusKülügyminiszterPaul-Henri SpaakSzocialistaBelügyminiszterAugust De SchryverKatolikusKözoktatásügyi miniszterJulius HosteLiberálisIgazságügyminiszterFrançois BovesseLiberálisPénzügyminiszterHendrik De ManSzocialistaMezőgazdasági miniszterHubert PierlotKatolikusKözmunkaügyi és munkanélküliek ellátásáértfelelős miniszterJoseph MerlotSzocialistaMunkaügyi és szociális miniszterAchille DelattreSzocialistaGazdasági miniszterPhilip Van IsackerKatolikusKözlekedésügyi miniszterMarcel JasparLiberálisVasút, posta és távközlési miniszterDésiré BoucherySzocialistaHonvédelmi miniszterHenri J. DenispártonkívüliGyarmatügyi miniszterEdmond RubbensKatolikusTárca nélküli miniszterProsper PoulletKatolikusKözegészségügyi miniszterEmile VanderveldeSzocialista

Változások 1937. február 4-én lemondott François Bovesse igazságügyminiszter, helyét Hubert Pierlot vette át ideiglenesen, majd 1937. július 13-ától Victor Maistriau véglegesen.

Fordítás

Kategória:Belgium miniszterelnökei Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Belgium külügyminiszterei