Henri-Marie La Fontaine (Brüsszel, 1854. április 22. – Brüsszel, 1943. május 14.) belga jogász, a nemzetközi jog professzora és 36 évig a belga szenátus tagja. A Nemzetközi Békeiroda vezetője volt 1907 és 1943 között. A nemzetközi béke megteremtéséért és fenntartásáért végzett munkája eredményeként 1913-ban a Nobel-békedíjjal tüntették ki.
Élete Henri Marie La Fontaine Brüsszelben született. Jogi tanulmányait a Brüsszeli Szabadegyetemen (Université Libre de Bruxelles / Vrije Universiteit Brussel) végezte, majd 1877-ben, 23 éves korában a brüsszeli feljebbviteli bíróságon kezdett dolgozni. Doktori fokozatát is a Szabadegyetemen szerezte. A következő 16 évben Belgium egyik nagy tekintélyű jogásza lett, kiadott egy értekezést az állami megrendelések és közmunkák beszállítóinak jogairól és kötelességeiről (1885),La Fontaine, Henri, Des droits et obligations des entrepreneurs de travaux publics nationaux, provinciaux, et communaux. Bruxelles, Ferdinand Larcier, 1885. illetve részt vett a hamisítások, utánzatok jogi kérdéseiről szóló értekezés (1888)Olin, X., et Henri La Fontaine, Traité de contrefaçons. Bruxelles, Ferdinand Larcier, 1888. létrehozásában.
Politikai pályafutása
Az alkotmányos és választójogi reformok iránti érdeklődése révén kezdett érdeklődni a belga politikai élet iránt. A szocialista párt szimpatizánsaként cikkeket írt a mozgalom támogatására, beszédeket mondott a gyűléseiken és megalapította a Belga Szocialista Párthoz közel álló La Justice napilapot. 1895-ben megválasztották a belga felsőház, a szenátus tagjának Hainaut tartomány képviselőjeként (1898-ig), majd 1900 és 1932 között Liège tartomány képviselőjeként volt a felsőház tagja. 1935-36 között Brabant tartomány képviselte ugyanitt. Tizenhárom éven át (1907-1919 között) a szenátus titkára volt, majd 1919 – 1932 között a szenátus alelnöke volt.
A szenátusi pályafutása során a legnagyobb figyelmet az oktatási, munkaügyi, és külügyi kérdéseknek szentelte. Az első szenátusi évadjában benyújtott egy törvényjavaslatot az általános iskolai oktatás reformjáról, legutolsó évében pedig a közoktatásra fordított állami forrásokról tartott beszédet. A munkaügyi kérdésekkel kapcsolatban 1897-ben benyújtott egy javaslatot a belga bányák állami ellenőrzéséről, és 1926-ban támogatta a nyolc órás munkanap és a negyven órás munkahét kötelezővé tételét. Külügyi vonalon szinte minden évben részt vett a külügyminisztérium költségvetésének vitájában, felszólította a belga kormányt, hogy közvetítsen a búr háború résztvevői között (1901-ben), törvényjavaslatot nyújtott be az Olaszországgal kötött, a vitás kérdések tárgyalásos megoldását elősegítő szerződés támogatására. Ezen felül törvényhozóként támogatta a Népszövetség létrehozását, a Luxemburggal létrehozandó gazdasági uniót, a Kellogg–Briand-paktumot, az általános leszerelést és a nemzetközi viták jogi úton történő rendezését.
A nemzetközi béke érdekében végzett tevékenysége
La Fontaine az 1880-as évek elején lett a nemzetközi békemozgalom tagja, amikor az angol pacifista, Hodgson Pratt, Belgiumba érkezett, hogy a Nemzetközi Arbitrációs és Békeszövetség (International Arbitration and Peace Association) helyi irodáját megalapítsa. La Fontaine lett az 1889-ben létrehozott „Société belge de l'arbitrage et de la paix” főtitkára és az elkövetkező 20 évben minden, a szervezet által tartott békekonferencián részt vett. La Fontaine részt vett a Nemzetközi Békeiroda megalapításában és 1907-ben Fredrik Bajer utódaként (akit 1908-ban jelöltek a Nobel-békedíjra) átvette a Békeiroda vezetését (a szervezet 1910-ben nyerte el a Nobel-békedíjat). Egészen 1943-ban bekövetkezett haláláig a szervezet elnöke maradt.
La Fontaine rögtön azután, hogy megválasztották a belga törvényhozás felső házába, az Interparlamentáris Unió (Inter-Parliamentary Union) tagja lett (1927 – 1932). Számára az Unió a leendő világparlament elődszervezete és a világkormány előfutára volt. Lelkes tagként az első világháború előtt a Jogi Bizottság elnöke volt, valamint részt vett két másik bizottság munkájában is, a világparlamentet előkészítő bizottság és az arbitrációs szerződés sablonját előkészítő bizottság tagjaként.[Forrás: https://web.archive.org/web/20080913000613/http://www.indiana.edu/~nobel/about_peace.html]
Az első világháború kitörésekor a német megszállás elől előbb Angliába, majd az Egyesült Államokba menekült, és onnan írta keserűen, a világháborút támogató közvéleményre utalva: "A népek alszanak…a világszervezet létrehozása lehetetlenné válik. Már előre látom a zárt ajtók mögött zajló titkos tárgyalások visszatérését. És a népeket, mint ahogy korábban, birkákként a mészárszékre vagy a jó legelőre küldik, ahogyan a pásztor jónak látja. A nemzetközi intézményeket, csakúgy mint a nemzetieket, a nép által és a nép érdekében kell létrehozni."Levél David Starr Jordan-hoz, a Stanford University elnökéhez, 1916. december 29. Archives of the Hoover Institution of War, Revolution, and Peace, Stanford University.
La Fontaine a belga küldöttség tagja volt az 1919-es párizsi béketárgyalásokon és a Népszövetség első ülésszakán (1920-1921 között) a szervezet közgyűlésének tagja volt. A szövetség alapszabályának elfogadásakor tanúságát tette a nemzetközi együttműködés melletti elkötelezettségének: az alapszabály 16. pontjának vitája során (amelynek értelmében a szövetség tagjainak együttesen kell fellépni és diplomáciai nyomást vagy szankciókat alkalmazni a háború kitörésének megelőzése érdekében) fellépett egy módosító javaslat ellen, amelynek értelmében a közös fellépés miatt veszélybe kerülő országok kimaradhattak volna a szankciókból. La Fontaine így érvelt: Belgium azon az állásponton van, hogy bármilyen nagy is a veszély, amely egy országot fenyeget ebben a rendszerben, amelyet létre kívánunk hozni, ennek az országnak eleget kell tenni vállalt kötelezettségeinek. 1914-ben Belgium is így értelmezte kötelezettségeit. Elismerjük, hogy ehhez hasonló esetekben a hatalmas nemzetek bizonyos [vagyis megtorló] intézkedéseket tehetnek, de véleményünk szerint nem megengedhető, hogy egyes országok kivonják magukat az igazság védelmezésének szent kötelezettsége alól a következményektől való félelem miatt, még ha azon ország létezése forog veszélyben. „Fais ce que dois, advienne que pourraTegyük, amit tennünk kell és jöjjön, aminek jönnie kell.”
A Népszövetség egyes intézményeinek, mint pl. az Intellektuális Együttműködés Intézetének (Institute of Intellectual Cooperation) létrehozását feltehetően La Fontaine javasolta, aki az internacionalizmus elvéből kiindulva és a Népszövetség megerősítésére egy sor nemzetközi ügynökség vagy intézmény létrehozását javasolta: egyetem, könyvtár, nyelv, parlament, bíróság, bank, munkaügyi, kereskedelmi, emigrációs és statisztikai koordinációs irodák.Mortimer Lipsky, The Quest for Peace: The Story of the Nobel Award (New York: A.S. Barnes, 1966), pp. 57-58.
A nemzetközi béke érdekében végzett tevékenysége elismeréseként 1913-ban a Nobel-békedíjjal tüntették ki.All Nobel Peace Prize Laureates - 1913Henri La Fontaine életrajza a Nobel-bizottság honlapján
Irodalmi munkássága
1894 és 1915 között születtek La Fontaine legfontosabb alkotásai, amelyeket az internacionalista mozgalom támogatására készített el. A „Manuel des lois de la paix: Code de l'arbitrage”Békejogi kézikönyv: az arbitrálás törvénykönyve (1894) című útmutatót az 1894-es antwerpeni Nemzetközi Békekonferencián megtárgyalták és elfogadták. Az 1902-ben kiadott „Pasicrisie internationale: Histoire documentaire des arbitrages internationaux, 1794-1900””Nemzetközi békeválság: A nemzetközi arbitrálás összesen 368 dokumentumot közöl, többségében eredeti nyelven, a nemzetközi arbitrálás témakörében: egyezmények, eljárásjog, precedensek és döntések. Ehhez a kötethez kapcsolódik a „Histoire sommaire et chronologique des arbitrages internationaux, 1794-1900”, amely a nemzetközi arbitrálás történetét és kronológiáját foglalja össze. 1904-ben jelent meg a „Bibliographie de la paix et de l'arbitrage international”,„A béke és a nemzetközi arbitrálás irodalomjegyzéke” amely összesen 2222 vonatkozó művet sorol fel. Az 1916-os „The Great Solution: Magnissima Charta” a rendezett nemzetközi kapcsolatok alapelveiről szólt és javaslatot tett a jövőbeni világállam alkotmányára is. Az 1915-ös „International Judicature”-ban pedig felvázolta a nemzetközi bíróság létrehozásának és működésének alapvető feltételeit.
Az első világháborút megelőző években La Fontaine egy nagyon ambiciózus irodalmi terv megvalósításába kezdett: 1895-ben, Paul Otlet segítségével, megalapította a Nemzetközi Bibliográfiai Intézetet (Institut international de bibliographie). A „Dokumentációs Ház” (ahogyan később nevezték) alapgondolata volt, hogy összegyűjtik, rendszerezik és közzéteszik a világon fellelhető összes jelentős irodalmi alkotást és kiadványt. A belga kormánytól kapott támogatás segítségével kezdték el a projekt megvalósítását: egységes katalogizálási rendszert fejlesztettek ki és kiadtak néhány bibliográfiát, elsősorban a nemzetközi béke és a társadalomtudomány témakörében.
Az Intézet munkája során merült fel La Fontaine-ben a Nemzetközi Társaságok Szövetségének (Union des associations internationalesUIA - Historical background) ötlete, amelyet 1907-ben Otlet-el együtt alapítottak. A szervezet, amelynek központja ma is Brüsszelben található és 1951-ben felkerült az ENSZ, 1952-ben az UNESCO konzultációs szervezeteinek listájára, a mai napig az egyetlen szervezet, amely a nemzetközi szervezetek, elsősorban az önkéntes, nem-kormányzati szervezetek tevékenységének dokumentálásával foglalkozik.Yearbook of International Organizations, 1968-1969 edition, p. 1023. A társaság adja ki a „The Yearbook of International Organizations” című kiadványt (elsőként 1909-ben), amely a nemzetközi szervezetek tevékenységét, dokumentumait, bibliográfiáit, fontosabb információit és a gyűlések idejét dokumentálja.
Oktatási tevékenysége
Karrierje során La Fontaine egyik fő érdeklődési területe az oktatás volt. 1893 és 1940 között a nemzetközi jog professzora volt, előbb az „Université Nouvelle”-en (amelyik a Brüsszeli Szabadegyetem egyik intézete), majd az „Institut des Hautes Études”-nél. Az egyetemen a nemzetközi jog elemeit, fejlődését, a nemzetközi jogi struktúra kialakulását oktatta, időnként pedig előadásokat tartott aktuális kérdésekről, mint pl. leszerelés, a Népszövetség, nemzetközi viták, a világszövetség terve, a jog és a politikai-morális válság kérdése, stb.
Határozottan fellépett a női egyenjogúság és a női jogok védelmében. 1878-ban kinevezték egy fiatal nők számára létrehozott szakközépiskola titkárának, 1901-ben megírta a „La Femme et le barreau” (A nők és az ügyvédi pálya) című jelentését a belga ügyvédi kamara számára, amelyben korát messze meghaladó nézeteket fejtett ki a nők részvételéről a jogi szakmában. Egy időben az „Egyesület a Nők Szakmai Képzéséért” („L'Association Pour L'Enseignement Professionnel Des Femmes”) társaság elnöke is volt.A társaságot Isabelle Gatti de Gamond alapítottaA társaság történelméről egy áttekintést lásd [ https://web.archive.org/web/20070610155431/http://www.flwi.ugent.be/btng-rbhc/pdf/BTNG-RBHC,%2022,%201991,%203-4,%20pp%20625-655.pdf itt].
Szabadidejében hegymászással foglalkozott, könyveket is írt a sportról és kiadta az alpinizmus nemzetközi bibliográfiáját. Egy időben a Belga Hegymászószövetség („Club alpin belge”) elnöke is volt. emellett Wagner operáit fordította, értekezést írt az amerikai könyvtárakról és az amerikai nők helyzetéről, megalapította a „La Vie internationale” nemzetközi folyóiratot, előadásokat tartott a felnőttképzésről és a modern művészetekről, 1904 – 1908 kötött a brüsszeli város tanács tagja volt és mindemellett verseket is írt.
1940 májusában átélte, hogy Németország még egyszer elfoglalta hazáját, de a felszabadítást már nem érte meg: 1943-ban Brüsszelben meghalt.
Bibliográfia Henri La Fontaine-ről