Molnár András (Budapest, 1948. december 8. –) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (tenor), a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Életpályája 1955–1960 között a Magyar Rádió Gyermekkarának volt tagja. Zenei karrierje ezután megszakadt egy időre; 1967–1977 között esztergályosként dolgozott. 1976-ban azonban komolyan kezdett foglalkozni az énektanulással: magánúton Kaposy Margit növendéke volt 1979-ig. 1977–1979 között a Rádió és a Tv énekkarának tagja lett. Az operaház 1979-ben szerződtette, 1999 óta örökös tagja. 1980-ban első díjat nyert a trevisói Toti Dal Mone énekversenyen.

Munkássága Erkel Ferenc Hunyadi László című operájában debütált. Két kortárs magyar opera ősbemutatóján működött közre: 1985-ben Bozay Attila Csongor és Tündéjében ő énekelte Csongort, majd 1987-ben ő volt Manolisz pásztor Szokolay Sándor Ecce homo-jában. Külföldön vendégszerepelt Berlinben, Drezdában, Londonban, Zürichben, Barcelonában és a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. Operai működése mellett rendszeresen fellép a hangversenydobogón is, oratóriumok szólistájaként.

Családja Szülei: Molnár Imre (1910–1998) és Németh Olga (1913–1994) voltak. 1975-ben házasságot kötött Todorán Csillával. Három gyermekük született: Kristóf (1976), Anikó (1979) és Dávid (1985).

Színházi szerepei A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 54.2013. január 18-i lekérdezés

Giuseppe Verdi: Don Carlos....Lerma gróf; Don Carlos Giuseppe Verdi: Ernani....Ernani Giuseppe Verdi: Aida....Hírhozó; Radames Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola....Tamino Puccini: A köpeny....Szerelmes pár egyik tagja Giuseppe Verdi: A végzet hatalma....Alvaro Georges Bizet: Carmen....Don José Wagner: Lohegrin....Lohengrin Haydn: A patikus....Mengone Richard Wagner: Parsifal....Parsifal Giacomo Puccini: Pillangókisasszony....Pinkerton F. B. Puccini: Az igazi örökös....Il Conte Bozay András: Csongor és Tünde....Csongor Ludwig van Beethoven: Fidelio....Florestan Richard Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok....Stolzingi Walter ifjú frank lovag Szokolay Sándor: Ecce homo....Manoliosz Lloyd Webber: Requiem....Tenor Richard Wagner: Trisztán és Izolda....Trisztán Respighi: A láng....Donello Erkel Ferenc: Hunyadi László....Hunyadi László Wagner: Tannhauser....Tannhäuser Mozart: Titus kegyelme....Titus Alban Berg: Wozzeck....Tamburmajor

Erkel Ferenc: Bánk bán....Bánk bán Richard Wagner: A walkür....Siegmund Richard Wagner: Siegfried....Siegfried Mascagni: Parasztbecsület....Turiddu Kókai Rezső: István király....István király Richard Wagner: Az istenek alkonya....Siegfried Britten: Peter Grimes....Peter Grimes Faragó Béla: East Side Story.... Saint-Saens: Sámson és Delila....Sámson Leoncavallo: Bajazzók....Canio

Díjai Székely Mihály-emlékplakett (1983) Liszt Ferenc-díj (1984) Érdemes művész (1989) Erzsébet-díj (1993) Kossuth-díj (1994) A Magyar Állami Operaház örökös tagja (1999) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2003) A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2008)

Jegyzetek

Források

További információk Életrajza az Operaház honlapján Művész adatbázis

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Tenorok Kategória:A Magyar Állami Operaház örökös tagjai Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Erzsébet-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím tulajdonosai