Timo Antero Kotipelto (Lappajärvi, Finnország, 1969. március 15. –) a Stratovarius finn power metal együttes énekese, és a Kotipelto power metal zenekar alapítója. Ezen kívül Timo vendégként énekel a Sonata Arctica második, Silence című albumán, illetve az Ayreon együttes Universal Migrator Part 2: Flight of the Migrator lemezén is.
Pályafutása
Kotipelto pop és jazz éneklést tanult a helsinki zenei konzervatóriumban, majd egy ideig a Filthy Asses együttesben énekelt. A 90-es évek elején jelentkezett a Stratovariusba először, ám akkor még nem vették fel a zenekarba. 1994-ben azonban már a Stratovarius kereste fel őt, mert az akkori énekes, Timo Tolkki szeretett volna csak a gitározásra koncentrálni. Kotipelto érkezése a Stratovariusba nagyban hozzájárult a zenekar későbbi nemzetközi sikereihez. Az első Strato albumból, amin énekelt, az 1995-ös Fourth Dimension-ből, közel kétszer annyi kelt el, mint az előző Dreamspace című lemezből.
1998-ban a Soundi Magazine olvasóinak szavazása alapján Finnországban Timo Kotipelto a harmadik helyezést érte el a legjobb énekes kategóriában, illetve Tolkkival közösen jelölést kaptak a "csodálatos személyiség" kategóriában.
2002-ben Timo megalapította szóló együttesét, Kotipelto néven, amellyel azóta 3 albumot készített el Waiting for the Dawn, Coldness, illetve Serenity címmel.
2003 végén Kotipelto kivált a Stratovariusból, mert megromlott a viszony közte és a gitáros Timo Tolkki között. Hosszas viták, illetve Tolkki gyógykezelését követően (mániákus depresszióban szenvedett) végül 2004 végén Kotipelto ismét csatlakozott az együtteshez, amelynek azóta is tagja.
2008-ban Timo műsorvezető volt a finn MTV zene csatornán, a Headbangers Ball című műsorban.
2009-ben a Nelonen finn tv-csatorna új műsorában, a Kuorosota-ban Kotipelto kórusvezető volt. A verseny lényege, hogy 6 kórusvezető, a saját kórusaikkal dalokat adnak elő, majd ezekre a nézők szavazhatnak az interneten és telefonon keresztül. A 2009-es műsort végül Timo és kórusa nyerte meg.
Diszkográfia
Stratovarius albumok
Fourth Dimension (1995) Episode (1996) Visions (1997) Destiny (1998) Infinite (2000) Intermission (2001) Elements Part 1 (2003) Elements Part 2 (2003) Stratovarius (2005) Polaris (2009) Elysium (2011) Nemesis (2013) Eternal (2015)
Kotipelto albumok
Waiting for the Dawn (2002) Coldness (2004) Serenity (2007)
Egyéb albumok
Gather the Faithful (2009) (Cain's Offering) Blackoustic (2012) (Kotipelto & Liimatainen) Stormcrow (2015) (Cain's Offering)
Források
Stratovarius hivatalos weboldal: http://www.stratovarius.com Kotipelto hivatalos weboldal: http://www.kotipelto.com/
Kategória:Finn énekesek Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek