Payer Imre (Budapest, 1961. április 27. –) József Attila-díjas magyar költő, irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő, egyetemi oktató. A budapesti irodalmi élet ikonikus alakja.Budapest élőlény, társ számomra - Payer Imre 60 éves (Drót folyóirat, 2021. április 27.) A fehér cápa éneke című verse már-már klasszikussá érett.

Életpályája Szülei Payer Imre és Farkasi Mária. Érettségi vizsgát a József Attila Gimnáziumban tett 1981-ben, majd felvételt nyert a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolára 1984-ben, ahol 1988-ban magyar-könyvtár szakon diplomázott.Payer Imre elmondja három versét (Irodalmi Jelen, 2010. április 6.) Felsőfokú tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatta 1990–1993 között, magyar szakos egyetemi diplomát szerzett,Payer Imre életútjának és munkásságának ismertetője – forrás: A Közép- és Kelet-európai Irodalom Dokumentációs Központja, a Documentation Centre for Central and Eastern European literature majd 2001-ben az ELTE Bölcsészettudományi Kar irodalomtudományi doktori iskolájában a PhD-fokozatot is megszerezte a kortárs magyar líra nyelvezetét elemző doktori disszertációjáért.A Szépírók Társaságának Payer Imrét bemutató ismertetője

1987–1990 között a Hírlapkiadó Vállalat, 1990–1995 között a Kurír újságírójaként dolgozott. 1996–2001 között az ELTE BTK Modern Magyar Irodalmi Tanszékén tanított, majd 2001-től a Magyar Hírlapnál folytatta újságírói működését.Payer Imre elmondja három versét (Irodalmi Jelen, 2010. április 8.)

Lírája nagyon is modern, jellegzetesen nagyvárosi,Legeza Ilona könyvismertetője az oksz. honlapján a Föl, föl, ti rabjai a földalattinak című Payer Imre-kötetről ugyanakkor tele van mitológiai utalásokkal. Állandó témája az utazás. Állandó helyszínei a villamos, a metró, az utcák, az alagutak. A lét nagy labirintusa. „Payer, az örök utazó, az Odüsszeusz-mitologéma mai inkarnációja. Körbe-körbe jár reménytelen útján: Ithakája szétesett. A lét peremén vagyunk, ahol «hátunk mögött feltekeredik az erdő».”Payer Imre üzenőfala és képtára a dokk.hu-n - Szepes Erika műbírálata (Szepes Erika irodalomtörténész)

Munkásságáról számos kritika és tanulmány is napvilágot látott.A Szépírók Társaságának Payer Imrét bemutató ismertetője Méltatói szerint Payer az egyik legeredetibb hangú kortárs magyar költő,Payer Imre: A fehér cápa éneke című kötetének fülszövege verseinek világára a hiteles pátosz, a fojtott szenvedély, valamint az erős irónia és önirónia jellemző. Tapasztalatait leggyakrabban a mindennapi életből, a posztmodern kor társadalmi visszásságaiból meríti, ugyanakkor előszeretettel bújik történelmi személyiségek, regényhősök bőrébe, ezzel szokatlanul ingergazdag, izgalmas, örvénylő költői világot hoz létre.

Németh Zoltán, a neves kritikus egy tanulmányában úgy fogalmaz, hogy Payer Imre versei egy zsigeri mélységű, eredendően lírai világot mutatnak fel, a líra ősi, érzéki terepét.Németh Zoltán irodalomtörténész méltatja Payer Imre: Fényből van a fal című kötetét a parnasszus.hu-n Nála összetorlódnak a lét legszélső peremei: születés és halál, gyerekkor és öregedés. A szembesítés kegyetlen és húsba vágó, tétje maga a létezés lehetősége versben, mondatban, szóban.

Mint azt Ayhan Gökhan író, kritikus megállapítja, Payer versei alaptermészetük szerint mindig szorongásversek;Ayhan Gökhan recenziója Payer Imre: Pattanni, hullni című kötetéről; prae.hu, 2009. november 20. keresik a kiutat, a feloldáshoz vezető megoldást. Payer az őt körülvevő, érthetetlen és hideg világ ellen a mikro-figyelést választja: félrefordított fejjel, egyetlen pontra koncentrálva térképez fel, értelmez magában külső jelenségeket, alakokat.

Olyan lapokban publikál, mint például az Alföld,Payer Imre versei az Alföld című folyóiratban a Jelenkor,Payer Imre a Jelenkorban az Élet és irodalom,Payer Imre az Élet és irodalomban a Litera,Payer Imre a Litera irodalmi portálon a Kortárs,Payer Imre a Kortárs című folyóiratban a Magyar Napló,Payer Imre a Magyar Napló című folyóiratban valamint az Országút.Payer Imre írásai az Országút című folyóiratban

Költeményei rendszeresen szerepelnek reprezentatív válogatásokban, többek között a Szép versek és Az év versei antológiákban. A Frankfurti Könyvvásáron – abban az évben, amikor Magyarország volt a főszereplő – kétnyelvű, a magyar költészetet legjavát csokorba gyűjtő antológiában is bemutatkozhatott.

A közéleti költészet sem idegen Payer Imrétől. Verseiből is kiderül, hogy ez a mostani túlszabályozott, agyonellenőrzött világ nem az ő világa. Néha nosztalgikus tónusokat üt meg. „A Kádár-rendszer kicsit olyan volt, mint a régi, lerobbant vonatkupék, de az egészben volt valami meghittség” – fogalmazza meg egy találó lírai képpel.A Kádár-rendszer olyan volt, mint a régi vonatkupék - Payer Imre és Mányoki Endre beszélgetése; Irodalmi Jelen, 2014. december 5.

Irodalomtörténészként Payer Imre érdeklődésének homlokterében József Attila és Babits Mihály költészete, illetőleg Kaffka Margit prózája áll, de például Ady Endre ún. kuruc verseiről is újszerű, élénk szakmai visszhangot kiváltó megállapításokat tett.A Nyugat-konferenciáról szóló Szegő János-cikk (Revizor folyóirat, 2008. december 15.) - benne Payer Imre előadásának tartalmi összefoglalójaPayer Imrét kérdeztük helyszínekről és műfajokról, Bárkaonline, Szepesi Dóra cikke, 2009. október 26.

A kortárs magyar líra meg-megújuló folyamatainak figyelemmel kísérését és értelmezését is feladatának tartja. Szívesen fedez fel és ismertet új költői univerzumokat. (Említést érdemel, hogy Kántás Balázs József Attila-díjas költő versvilágát elsők között méltatta.)

Arra, hogy Payer Imre az írótársadalom szögesen eltérő ízléspreferenciákat valló érdekcsoportosulásainak megbecsülését egyaránt kivívta, jó bizonyság, hogy mind a Magyar Írószövetségnek,a Magyar Írószövetség közleménye tagságuk névsoráról mind pedig a Szépírók Társaságának tagja.a Szépírók Társaságának közleménye tagságuk névsoráról

A kezdetektől részt vesz a Versmaratonnak a költészet napja (április 11) alkalmából megtartott versfelolvasásain.Payer Imre részvétele a 2013-as VersmaratononPayer Imre részvétele a 2018-as VersmaratononPayer Imre részvétele a 2022-es Versmaratonon

Említést érdemel, hogy egy olyan, világméretű kulturális eseményt is támogatott, mint a Százezer költő a változásért elnevezésű, a legfőbb értékek: a béke, a különböző vallások, világnézetek és etnikumok békés egymás mellett élése érdekében szót emelő „költészetünnep”.Payer Imre részvétele a Százezer költő a változásért elnevezésű "költészetünnepen"  

Költészetének jellemzői

Líráját egyéni hangvétel, iróniával, nemegyszer öniróniával teli fojtott indulat hatja át. Gyakran bont ki meghökkentő témákat, alkalmaz expresszív képeket. Költészetében nemcsak társadalomkritika fedezhető fel, hanem a legszélesebb értelemben vett korkritika is megjelenik.Payer Imre elmondja három versét (Irodalmi Jelen, 2010. április 6.)

Magánélete

Művei Létbesurranó (1991) Föl föl, ti rabjai a földalattinak (1998) – ez a kötete komoly kritikai visszhangot váltott ki, recenziót írt róla Margócsy István: “Szavak szavak mögött” címmel Népszabadság 1998. 08. 31.; Bedecs László: Élet és Irodalom 1998. 10. 9; Bodor Béla: Kritika 1999/10. és Szilágyi Márton: Úton, útfélen, valahol, Új Forrás 2000/2.Payer Imre életútjának és munkásságának ismertetője – forrás: A Közép- és Kelet-európai Irodalom Dokumentációs Központja, a Documentation Centre for Central and Eastern European literature Irodalomtörténeti fogalmak (1999) A bábjátékos függönye meglibben (2001) Egyes szám, egyetlen személy (2003) A fehér cápa éneke – The Great White Shark's Song – válogatott versek angolul és magyarul (2009) Pattanni, hullni; Tipp Cult, Bp., 2009 (P'art könyvek) Egyre közelít. Versek; Hermész NMKE, Bp., 2013 Es kommt immer näher; németre ford. Széll Zsófia; hochroth–Hermész NMKE, Bp., 2013 Fényből van a fal; Tipp Cult, Bp., 2018 (P'art könyvek)

Díjai Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1995) Arany János-díj (1997) Artisjus-díj (1998) Nagy Lajos-díj (2000) NKA-ösztöndíj (2001) Szépírók különdíja (2001) Parnasszus-díj (műhely) (2004) József Attila-díj (2012) Bánkuti Miklós-díj (2015) Salvatore Quasimodo Költőverseny - elismerő oklevél (2018)

Portréfilmek róla A Petőfi Irodalmi Múzeum a József Attila-díjasaink portrésorozat keretében közzé tette a Payer Imrével a pályájáról készült beszélgetést.Portréfilm Payer Imréről (közzétette a Petőfi Irodalmi Múzeum)

A portréfilm Payer Imrét röviden bemutató kísérőszövege így hangzik: „Gondolatai súlyosak, technikája egyedi, de mégis kötött. Kiváló költő, mellette irodalmár és könyvtáros.”

A 9.Tv - a Ferencváros Televíziója szintén készített egy interjút Payer Imrével.Payer Imrével készült stúdióbeszélgetés a 9.Tv-ben, a Ferencváros Televíziójában Az ajánlójában az szerepel, hogy Payer Imre szereti az antik hősöket modern eszközökbe ültetni verseiben, mert azt gondolja, az ókori görögök világa sok szempontból hasonlít korunkhoz.

Jegyzetek

Források

További információk Kortárs Irodalmi Adattár Adatlapja a Szépírók Társaságának honlapján Napkút Kiadó terasz.hu

Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:A Magyar Hírlap (1968–2022) vezetői, újságírói Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:József Attila-díjasok Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Arany János-díjasok Kategória:Nagy Lajos-díjasok Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Salvatore Quasimodo-különdíjasok Kategória:A budapesti József Attila Gimnázium diákjai