bélyegkép|jobbra|260px|Síremléke a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben (5B-11-3) Réthy Mór (Nagykőrös, 1846. november 9.. Sok lexikonban helytelenül 1848 szerepel születési évének. – Budapest, 1925. október 16.) matematikus, fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Életpályája A budai és a bécsi egyetemen folytatott tanulmányai után állami ösztöndíjjal a göttingai és a heidelbergi egyetem hallgatója lett. Heidelbergben 1874-ben szerzett doktorátust, majd a kolozsvári tudományegyetem mennyiségtani fizika tanszékére hívták meg egyetemi tanárnak. Az elméleti fizika egyik első magyarországi professzora volt. 1886-tól a budapesti Műegyetemen a geometria, utóbb az elméleti fizika tanára, több ízben pedig az egyetem dékánja. Legismertebb tanítványa Kármán Tódor volt. Alapító tagja az 1891-ben megalakult Mathematikai és Physikai Társulatnak.
Nagy szerepe volt a kolozsvári matematikai iskola kialakításában. Réthy érdeme, hogy Kolozsvárra kerültek olyan híres matematikusok, mint Vályi Gyula, Farkas Gyula és Schlesinger Lajos.Oláh-Gál Róbert: Szemelvények Réthy Mór levelezéséből, Polygon, 20. kötet 2. szám, 2012. május
Nemzetközi ismeretségét mutatja, hogy 1924-ben megkapta a heidelbergi egyetem jubiláris doktori díszoklevelét.
Munkássága Matematikai munkásságának azok az értekezései a legjelentősebbek, amelyekben Bolyai János és Bolyai Farkas hagyatékát dolgozta fel és néhány eredményüket részletesebben kidolgozta. Kolozsvári tanári pályafutása kezdetén A háromméretű homogén tér úgynevezett nem-euklidikus síktani trigonometriája című (értekezés formájában is közzétett) előadásával Bolyai János Appendixének tanulmányozására buzdította az érdeklődőket. Munkájában a Bolyai-féle trigonometriát eredeti elgondolások alapján építette fel. A végszerűen egyenlő területek Bolyai Farkastól fölvetett kérdésének megoldásával a geometria érdekes, új fejezetét nyitotta meg. Fizikai vizsgálataiból kiemelendők az inkompreszszibilis (összenyomhatatlan) folyadéksugár alakjára vonatkozó eredményei. A számításokban komplex függvénytani eszközöket alkalmazott. Nagy fontosságúak az Ostwald-féle elvekre, valamint a mechanika klasszikus elveire vonatkozó kutatásai. Az elsők között volt, aki fizikai vizsgálataiban előszeretettel alkalmazta a vektoranalízis módszereit.
Művei Tanulmányai magyar szakfolyóiratokban, de főleg a Mathematische Annalen-ben jelentek meg. A Magyar Tudományos Akadémia őt bízta meg Bolyai Farkas Tentamen-jének az újra kiadásával (Kőnig Gyulával). Tanulmányai a következő folyóiratokban jelentek meg: Kolozsvári Orvos-Természettudományi Társaság Értesítőj, Akadémiai Értesítő, Poggendorff-féle Annalen, Természettudományi Közlöny, Wiedemann Annalen, Mathematikai és Fizikai Lapok, Mathematikai és Természettudományi Értesítő.
Önálló kötetei A diffractió elméletéhez (1874) A kerületre redukálható felület egészletek elméletéhez (1874) A háromméretű homogén tér ún. nem-euklidikus síktani trigonometriája (1875) A propeller és peripeller felületek elméletéhez (1875) A fény törése és visszaverése (1880) A sarkított fényrezgés elhajlító rács által való forgatásának magyarázata (1880) Végszerűen egyenlő területek (1890) Folyadéksugarak (1894) Über schwere Flüssigstrahlen (1898)
Jegyzetek
Források
Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest. 1929. Online hozzáférés The MacTutor History of Mathematics archive Oláh-Gál Róbert: Az értől az óceánig: Réthy Mór (1846–1925) akadémikus élete és munkássága, Sajtó alá rend.: Gazda István. Magyar Tudománytörténeti Intézet, Budapest, 2013., , 222 o. (Réthy teljes életmű-bibliográfiájával.)
További információk Rados Gusztáv: Réthy Mór. Akadémiai Értesítő, 1925. Szénássy Barna: Réthy Mór Magyar Tudomány- és Technikatörténeti Műhely Krónika rovata. Élet és Tudomány, 1998. 44. sz. Magyar Tudomány- és Technikatörténeti Műhely Krónika rovata. Élet és Tudomány, 2000. 43. sz. Réthy Mór sírja Réthy Mór-emlékkonferencia, Szabadság, 2008. november 18. Online hozzáférés Oláh-Gál Róbert: Réthy Mór és Tullio Levi-Civita, Fizikai Szemle, 2011. 7-8. sz. Online hozzáférés Oláh-Gál Róbert: Finály Henrik és Trefort Ágoston, Művelődés, 2012. június Online hozzáférés Helytörténeti gyűjtemény
Kapcsolódó szócikkek
Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem matematikusai
Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar fizikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Nagykőrösiek Kategória:1846-ban született személyek Kategória:1925-ben elhunyt személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek