Claus Bo Larsen (Odense, 1965. október 28. –) dán nemzetközi labdarúgó-játékvezető.
Pályafutása Nemzeti játékvezetés A játékvezetésből 1981-ben vizsgázott, 1988-ban minősítették országos játékvezetőnek, 1994-ben lett a Szuperliga játékvezetője. Az aktív nemzeti játékvezetéstől 2010-ben vonult vissza.
Nemzetközi játékvezetés A Dán labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1996-tól tartotta nyilván bírói keretében. Több nemzetek közötti válogatott – világbajnoki és Európa-kupa selejtezőt – és klubmérkőzést vezetett. FIFA JB besorolás szerint első kategóriás bíró. A dán nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében a 3. helyet foglalja el 20 találkozó szolgálatával. Az UEFA által szervezett labdarúgó kupasorozatokban összesen 42 mérkőzést vezetett, amivel a 38. helyen áll. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 2010-ben a FIFA 45 éves korhatárát elérve búcsúzott. Válogatott mérkőzéseinek száma: 27.
Világbajnokság Nigéria az 1999-es ifjúsági labdarúgó-világbajnokságot, Hollandia a 2005-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokságot rendezte, ahol a FIFA JB bíróként alkalmazta.
1999-es ifjúsági labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1999. április 4. Ahmadou Bello Stadion, Kaduna csoportmérkőzés (B. csoport) Argentína–Kazahsztán 1 – 0 1999. április 7. Ahmadou Bello Stadion, Kaduna csoportmérkőzés (B. csoport) Ghána–Argentína 1 – 0 1999. április 10. Ahmadou Bello Stadion, Kaduna csoportmérkőzés (B. csoport) Ghána–Kazahsztán 3 – 0 1999. április 18. Liberty Stadion, Ibadan egyik negyeddöntő Japán–Mexikó 2 – 0
2005-ös ifjúsági labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2005. június 12. Willem II Stadion, Tilburg csoportmérkőzés (E. csoport) Szíria–Kanada 1 – 1 2005. június 15. Parkstad Limburg Stadion, Kerkrade csoportmérkőzés (A. csoport) Japán–Benin 1 – 1 2005. június 18. Parkstad Limburg Stadion, Kerkrade csoportmérkőzés (F. csoport) Brazília–Dél-Korea 2 – 0 2005. június 22. Univé Stadion, Emmen egyik nyolcaddöntő Kolumbia–Argentína 1 – 2
Három világbajnoki döntőhöz vezető úton Dél-Koreába és Japánba a XVII., a 2002-es labdarúgó-világbajnokságra, Németországba a XVIII., a 2006-os labdarúgó-világbajnokságra, valamint Dél-Afrikába a XIX., a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra, a FIFA JB bíróként alkalmazta. Kiemelkedő foglalkoztatása ellenére sem kapott feladatot – sportpolitika – világbajnoki tornán. Selejtező mérkőzéseket UEFA és az OFC zónákban vezetett.
2002-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2001. március 28. Hardturm Stadion, Zürich előselejtező (1. csoport) Svájc–Luxemburg 5 – 0
2006-os labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. május 29. Hindmarsh Stadion, Adelaide döntő csoport Ausztrália–Új-Zéland 1 – 0 2004. június 6. Hindmarsh Stadion, Adelaide döntő csoport Fidzsi-szigetek– Új-Zéland 0 – 0 2005. november 12. Centenario Stadion, Montevideo Rájátszás CONMEBOL/OFC zónák Uruguay–Ausztrália 1 – 0 2004. szeptember 8. Hampden Park,, Glasgow előselejtező (5. csoport) Skócia–Szlovénia 0 – 0 2004. október 13. GSP Stadion, Nicosia előselejtező (4. csoport) Ciprus–Franciaország 0 – 2 2005. március 26. Na Stinadlech Stadion, Teplice előselejtező (1. csoport) Csehország–Finnország 4 – 3 2005. szeptember 7. Polish Army Stadion, Varsó előselejtező (6. csoport) Lengyelország–Wales 1 – 0 2005. október 12. Szusza Ferenc Stadion, Budapest előselejtező (8. csoport) Magyarország–Horvátország 0 – 0
2010-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2008. szeptember 6. Ernst Happel Stadion, Bécs előselejtező (7. csoport) Ausztria–Franciaország 3 – 1 2009. április 1. Wembley Stadion, London előselejtező (6. csoport) Anglia–Ukrajna 2 – 1 2009. június 6. Vaszil Levszki Stadion, Szófia előselejtező (8. csoport) Bulgária–Írország 1 – 1 2009. szeptember 9. Hampden Park, Glasgow előselejtező (9. csoport) Skócia–Hollandia 0 – 1 2009. október 10. Generali Stadion, Prága előselejtező (3. csoport) Csehország–Lengyelország 2 – 0 2009. november 14. Luzsnyiki Stadion, Moszkva rájátszás (1. mérkőzés) Oroszország–Szlovénia 2 – 1
Európa-bajnokság Ausztria rendezte az 1996-os U16-os labdarúgó-Európa-bajnokságot, ahol az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) JB társaihoz hasonlóan, bemutatta a nemzetközi résztvevőknek.
Négy európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Belgiumba és Hollandiába a XI., a 2000-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, Portugáliába a XII., a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, Ausztriába és Svájcba a XIII., a 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokságra, illetve Ukrajnába és Lengyelországba a XIV., a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.
2000-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1999. június 5. José de Alvalade Stadion, Lisszabon előselejtező (7. csoport) Portugália–Szlovákia 1 – 0
2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2003. június 11. Windsor Park Stadion, Belfast előselejtező (6. csoport) Észak-Írország–Spanyolország 0 – 0 2003. szeptember 10. Skonto Stadion, Riga előselejtező (4. csoport) Lettország–Magyarország 3 – 1
2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2006. szeptember 6. Vaszil Levszki Nemzeti Stadion, Szófia előselejtező (G. csoport) Bulgária–Szlovénia 3 – 0 2007. június 2. Pankritio Stadion, Iráklio előselejtező (C. csoport) Görögország–Magyarország 2 – 0 2007. augusztus 22. Hanrapetakan Stadion, Jereván előselejtező (A. csoport) Örményország–Portugália 1 – 1 2007. november 17. Śląski Stadion, Chorzów előselejtező (A. csoport) Lengyelország–Belgium 2 – 0
2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2010. szeptember 7. Maksimir Stadion, Zágráb előselejtező (F. csoport) Horvátország–Görögország 0 – 0
OFC-nemzetek kupája Ausztrália rendezte a 7., a 2004-es OFC-nemzetek kupája tornát, ahol az OFC JB hivatalnokként foglalkoztatta. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. június 6. Hindmarsh Stadion, Adelaide első forduló (2. kör) Új-Zéland–Fidzsi-szigetek 2 – 0
Olimpia Görögország rendezte a XXVIII., a 2004. évi nyári olimpiai játékokat, ahol a FIFA JB meghívására játékvezetőként szolgálta a labdarúgást. Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2004. augusztus 14. Karaiskaki Stadium, Pireusz csoportmérkőzés (A. csoport) Dél-Korea–Mexikó 1 – 0 2004. augusztus 18. Karaiskaki Stadium, Pireusz csoportmérkőzés (B. csoport) Paraguay–Olaszország 1 – 0
Nemzetközi kupamérkőzések Vezetett kupadöntők száma: 1.
UEFA-szuperkupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2008. augusztus 29. II. Lajos Stadion, Monaco döntő Manchester United FC–FK Zenyit Szankt-Petyerburg 1 – 2
FIFA-klubvilágbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2007. december 12. Nemzeti Stadion, Tokió egyik elődöntő Étoile du Sahel (tunéziai)–CA Boca Juniors 0 – 1
UEFA-bajnokok ligája Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény 2009. augusztus 25. Oláh Gábor utcai stadion, Debrecen, rájátszás (2. mérkőzés) Debreceni VSC–PFK Levszki Szofija 2 – 0
Szakmai sikerek A IFFHS (International Federation of Football History & Statistics) 1987-2011 évadokról tartott nemzetközi szavazásán játékvezető besorolásával minden idők legjobb bírójának rangsorolta, holtversenyben Keith Hackett, Terje Hauge, Zoran Petrović társaságában.
Magyar vonatkozás Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 2010. május 29. Népstadion, Budapest válogatott mérkőzés Magyarország–Németország 0 – 3
Források
Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Dán labdarúgó-játékvezetők Kategória:Odenseiek