Tóth Péter (Budapest, 1965–) magyar zeneszerző, érdemes művész.

Életpályája Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Schwarcz Oszkárnál (ütő) és Kocsár Miklósnál (zeneszerzés) kezdte. 1990-ben diplomázott Petrovics Emil növendékeként. 1999-ben hangmesteri, 2002-ben közoktatásvezetői diplomát szerzett. DLA fokozatát 2008-ban kapta meg.

2011. szeptembertől a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanszékvezető főiskolai docense, 2013. július 1-jétől pedig dékánja, 2015. szeptember 1-től egyetemi tanára.

2025. szeptember 1-től a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának tanszékvezető egyetemi tanára.

Díjai, elismerései 1992 Kis-szvit című gyermekkórusa harmadik díjat nyert a kecskeméti Katona – Kodály zeneszerzőversenyen 1997-ben készült, zeneszerzőként és társíróként, rendezőként jegyzett Dencity 0.37 című kísérleti kisjátékfilme elnyerte a Trencsénteplici Filmfesztivál I. díját 2006-ban Lángok című egyneműkari műve II. díjat nyert a KÓTA 1956 tiszteletére meghirdetett zeneszerzőversenyén 2007 Erkel-díj 2008-ban …canticum novum című kórusműve Jihlava-ban (Csehország) különdíjban részesült 2009-ben Hymnus ad galli canticum című művével megnyerte az AGEC nemzetközi kórusszervezet zeneszerző versenyét, és ezzel az Arany Hangvilla (Golden Diapazon)-díjat 2009-ben KÓTA-díjban részesült 2010-ben első díjat nyert Salve regina című kettős kórusra írt művével a KÓTA Liszt Ferenc születésének évfordulója alkalmából kiírt zeneszerzőversenyén 2013 Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj 2017 Miniszteri elismerésMiniszteri elismerést kapott Tóth Péter, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánja. MTI, 2017. november 29. 2017 Európai Kóruszeneszerzői Díj Mesedoboz című gyermekkarra írt szerzeményéért 2020 Érdemes művész 2020. Pro Universitate – kitüntetés

Szakmai tevékenysége

A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után dolgozott hang­mér­nök­ként, zenei rendezőként, televíziós adások rendezőasszisztenseként:

Negyvenéves a Muzsika (Duna TV, rend.: Petrovics Eszter) 1997. Video Beta 50' – rendezőasszisztens Koncert közvetítés a Zene Világnapján (MTV) 1997 – rendezőasszisztens Paganini, a muzsika démona (Duna TV) 1998, magyar változat R.D.I Stúdió – hangmérnök Hangverseny-közvetítés Sárospatakról (Duna TV) 1999 – rendezőasszisztens

Részt vett mozi- és tévéfilmek elkészítésében, többek között:

Golf (rend.: G. Tóth Kinga) 1996, 16 mm FF 1' kisfilm - zeneszerző Testvérgyilkosság (rend.: G. Tóth Kinga) 1996, 16 mm FF 5' kisjátékfilm- zeneszerző Jóbarátok (rend.: Fischer Gábor) – dok. film 1996, 20' SVHS - hangmérnök Liszt jubileum 1996, videó Hi-8 8' riportfilm – rendező Sonora Hungaria 1997, videó Hi-8 16' riportfilm – rendező A hal (rend.: Pálfi György) 1997, Video Beta 28' kisjátékfilm – hangmérnök, zeneszerző DenCity 0.37 1997, 16 mm FF 12' - kísérleti kisjátékfilm - társíró, társrendező, zeneszerző Kamaszkorunk legszebb nyara (MTV) 1998, R.D.I. – hangmérnök A recept (rend.:Kalamár György) 1998, Video Beta 22' – hangmérnök A hetedik szoba (rend.: Pálfi György) 1998, Video Beta 35' – zeneszerző, hangmérnök Jött egy busz – A táltosember (rend. Pálfi György) 2003 35mm, kisjátékfilm - zeneszerző Holokauszt-kiállítás kisfilm (rend.: Enyedi Ildikó) 2004 – zeneszerző A hetedik kör (rend.: Sopsits Árpád) 2008 játékfilm – zeneszerző Exitium - A pusztulás hangjai (rend.: Sopsits Árpád) 2009, 16' rövidfilm – zeneszerző Team building (rend.: Almási Réka) 2010, 90' játékfilm – zeneszerző 2015. Tranzitidő - TV film, (rendezte Almási Réka) zeneszerző A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja 2009-ben megalapította a Kontrapunkt Zeneműkiadót kortárs magyar kórusművek kiadására, terjesztésére

2019-ben mutatták be az Örkény István drámája alapján készült Tóték című egyfelvonásos operáját.

Hanglemezek

Magyar madrigálok (2000) szerzői kiadás Sacred & Profane Hungarian Contemporary Choral Anthology HCD 32195 5991813219527 (P) 2003 HUNGAROTON CLASSIC LTD. Cyrano de Bergerac utolsó levele (2005) HCD 32288 Igéző (2008) HCD 32482 Repliche HCD 32601 5991813260123 2009 Hungaroton Records Ltd. Sounds of the 20th Century HCD 32598-99 5991813259820(P) 2009 Hungaroton Records Ltd. Hymnus de Magna Hungariae Regina (2008) HCD 32571 A helység kalapácsa / Téli rege / Kettősverseny – Debreceni Filharmonikus Zenekar, Debreceni Kodály Kórus, vez.: Kocsár Balázs Mennyei harmóniák - Berzsenyi Dániel Vegyeskar, vezényel: Vinczeffy Adrienne Új utakon – ELTE Bartók Béla Vegyeskar, Egyetemi Koncertzenekar, vezényel: Kovács László HCD32755 Világok virága - XXI. századi kórusművek DLCD371 Kölcsey Kórus, vezényel: Tamási László Magnus, maior, maximus - 25 éves a Magnificat leánykar Trumpet combinations Joachim Pliquett, Matthias Kühnle, Klaus Mertens, Andras Fejer, Arvid Gast Label: Audiomax, DDD, 2015 Bestellnummer: 8422650 Öröklét - Bartók Béla Nőikar Szeged, vezényel: Ordasi Péter 2017 Hajnalban a csillagok – A Marczibányi téri Kodály Iskola Kórusai, vez.: Uhereczky Eszter, 2017 Szent Gellért-oratórium – Szélpál Szilveszter (bariton), Vaszy Viktor Kórus, Szegedi Szimfonikus Zenekar, vez.: Gyüdi Sándor, Gryllus Kiadó, 2017 Könyvek

Képtelen családtörténet: Üveghegy Kiadó, 2019 (ISBN 978-915-5359-72-9)

Omega a gitár mögül: Alexandra Kiadó, 2021 (ISBN 978-963-5822-42-3)

Jegyzetek

Források Tóth Péter hivatalos honlapja

Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar hangmérnökök Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Bartók–Pásztory-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarország Érdemes Művésze díjasok