Gräser Ferenc (Nyírmada, 1892. október 18. – Treviso, 1918. május 17.) az osztrák-magyar Császári és Királyi Légierő második legeredményesebb magyar pilótája volt az első világháborúban.
Élete Gräser Ferenc 1892. október 18-án született Nyírmadán (más források szerint az erdélyi Medgyesen). október 18-án született. Reálgimnáziumi érettségije után a budapesti Műegyetemen folytatta tanulmányait, ahol hat szemesztert fejezett be, de az első világháború kitörése miatt abba kellett hagyni tanulmányait. 1914. október 26-án bevonult és a 72. gyalogezredben megkapta az alapkiképzést. 1915 januárjától júliusig az esztergomi tartalékos tiszti iskolában tanult és augusztus 1-én tartalékos hadnaggyá nevezték ki. Az év második felében kikerült a keleti frontra, ahol egy géppuskás osztag parancsnokaként tizenegy hónapot töltött és egyszer megsebesült. 1916 nyarán jelentkezett a Légjárócsapatokhoz és Bécsújhelyen elvégezte a megfigyelőtiszti tanfolyamot. Októberben az Isonzó-frontra, a 2. repülőszázadhoz irányították.
Első légi győzelmét 1917. február 17-én szerezte, amikor Tolmin térségében Hansa-Brandenburg C.I-es felderítő gépén lelőtt egy olasz kétüléses Voisin III. A légicsata során az ő repülőgépe is megrongálódott és kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk. Május 20-án Wognár Ferenc pilóta társaságában egy SPAD-ot kényszerített földre. A hónap végén áthelyezték a 32. repülőszázadhoz, itt nem hivatalosan megtanult repülőgépet vezetni (pilótaigazolványt soha nem kapott) és szeptembertől már többnyire pilótaként indult a bevetésekre.
1917. október 1-én a Prosecco repterén állomásozó 42. vadászrepülő-századhoz irányították. Néhány héttel később, október 24-én megkezdődött a tizenkettedik isonzói csata, amely a caporettói áttöréssé fejlődött. Gräser az első három nap során négy ellenséges repülőgépet lőtt le és bekerült az ászpilóták elit klubjába. Repülőgépe oldalára felfestett jelvénye a fülesbagoly volt. Az ütközet december 2-i befejezéséig négy újabb légi győzelmet aratott (többek között egy megfigyelőballont és három hidroplánt lőtt le).
1918 januárjában átkerült az akkor létrehozott 61. vadászrepülő-századhoz, amelyet a Monarchia egyik legjobb vadászpilótája, Ernst Strohschneider vezetett. Január 26-án egy repülőcsónakot semmisített meg, 30-án parancsnokával közösen egy R.E.8 brit felderítőt kényszerített földre, február 24-én egy Macchi M.5 repülőcsónak, március 8-án pedig egy megfigyelőballon került győzelemlistájára. Utolsó, 18. légi győzelmét Noventa di Piave térségében érte el egy olasz SAML S.2 felderítő ellen. Miután március 21-én Strohschneider balesetben meghalt, Gräser vette át a század irányítását.
1918. május 17-én egy felderítőnek biztosított vadászfedezetet, amikor Treviso után három olasz vadászgép támadt rájuk. A légiharc során Antonio Chiri őrmester (összesen 5 légi győzelem) kilőtte Gräser Albatros D.III-asát, ő pedig nem élte túl a zuhanást. Kitüntetései Lipót-rend lovagkeresztje hadidíszítménnyel, kardokkal (posztumusz) Vaskorona-rend III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal Katonai Érdemkereszt III. osztálya hadidíszítménnyel, kardokkal Bronz Katonai Érdemérem hadiszalagon, kardokkal Ezüst Vitézségi Érem II. osztály
Légi győzelmei Sorszám DátumBeosztási helyRepülőgép típusaEllenfélCsata helye1 1917. február 10. 2. felderítőszázad Hansa-Brandenburg C.I (29.58) Farman Tolmeintől nyugatra2 1917. május 20. 32. felderítőszázad Hansa-Brandenburg C.I (229.20) SPAD 1 Monte Sabotino3 1917. október 25. 42. vadászszázad Albatros D.III (153.13) Hidroplán Sdobba Estuary4 1917. október 26. 42. vadászszázad Albatros D.III (153.13) Ballon 5 1917. október 26. 42. vadászszázad Albatros D.III (153.13) Nieuport Scout Doberdo-tó6 1917. október 27. 42. vadászszázad Albatros D.III (153.13) Hidroplán 7 1917. november 15. 42. vadászszázad Albatros D.III (153.61) Sopwith Camel Meolo-Monistier8 1917. november 23. 42. vadászszázad Albatros D.III (153.44) Macchi L3 Agenzia mellett9 1917. november 27. 42. vadászszázad Albatros D.III (153.44) SAML 2 San Dona di Piave10 1917. november 29. 42. vadászszázad Albatros D.III (153.61) SAML 2 Vianello11 1917. december 5. 42. vadászszázad Albatros D.III (153.44) Savoia-Pomilio San Biaggio-La Fossa12 1918. január 26., 18:10 perc 61. vadászszázad Albatros D.III (153.106) Hidroplán Laguna Palude13 1918. január 30. 61. vadászszázad Albatros D.III (153.110) R.E.8. Cana Reggia14 1918. február 24. 61. vadászszázad Albatros D.III (153.106) Macchi M5 Marcello15 1918. március 8. 61. vadászszázad Albatros D.III (153.106) Ballon Cenesa Canal16 1918. március 12. 61. vadászszázad Albatros D.III (153.106) Ansaldo S.V.A.5 Monistier di TrevisoNem hivatalos 1918. március 12. 61. vadászszázad Albatros D.III (153.106) Ansaldo S.V.A.5 Monistier di Treviso17 1918. március 16. 61. vadászszázad Albatros D.III (153.106) Ansaldo S.V.A.5 Casonetti18 1918. március 23. 61. vadászszázad Albatros D.III (153.111) SAML 2 Noventa di Piave
Források Gräser Ferenc csatái az aerodrome honlapján Nyírmadai hírek 2008. március 4-ei száma Adatlap Gräser Ferencről Gräser Ferenc csatái az aerodrome honlapján Christopher Chant: Aircraft of the Aces – Austro-Hungarian Aces of World War I. Osprey Publishing, Oxford, 2002
Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia leghíresebb pilótái az első világháborúban Kategória:1892-ben született személyek Kategória:1918-ban elhunyt személyek Kategória:Csatában elesett magyar katonák Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei Kategória:Nyírmadaiak