thumb|210px|Szent Miklós szobra piros színű püspöki palástban, püspöksüvegben (mithra) és pásztorbottal ábrázolva (Sint-Niklaas, Belgium) thumb|210px|A mai holland Mikulás, Sinterklaas thumb|210px|Az újvilág amerikai Mikulásának egyik első portréja, „Merry Old Santa Claus” (Thomas Nast illusztrációja Clement C. Moore verséhez a Harper's Weekly Magazin számára, 1881)Honnan jön a Mikulás?, rd.hu thumb|210px|Szent Miklós mozaik, Nikolaikirche, Villach, Ausztria jobbra|bélyegkép|210px|Fra Angelico: A három szűz férjhezadása, Pinacoteca Vaticana, Róma thumb|210px|Gentile da Fabriano: Szent Miklós pénzeszacskót dob be a szegények ablakán Szent Miklós egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította.Ez a legenda az alapja annak a szép keresztény hagyománynak, hogy december 6-án, Szent Miklós napján a felnőttek ajándékokkal kedveskedjenek a gyermekeknek, valamint egymásnak is balra|bélyegkép|Mikulás alakja egy német gyermekkönyvben a 19. század elejéről thumb|210px|A Mikulásnak régebben az ördögformájú krampusz volt a segédje (19. századi illusztráció, Németország)A palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra város püspökének népies alakja. Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje, ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának tartják. 1087-ben Myrából a Dél-Olaszországi Bari városába vitték Szent Miklós ereklyéit, miután a város egyike lett Európa legjelentősebb keresztény központjainak. A Szent Miklós napi magyar népi hagyományok német hatást tükröznek. A katolikus szent kultuszát a 10. században vitték el Németországba a kereskedők. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről. Kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst. Később ezt a szerepet a felnőttek vették át. Ebből alakult ki aztán a szokás és került Magyarországra, hogy az ünnepnap előestéjén, egy később magyar nyelvterületen „Mikulás”-nak elnevezett piros köpenybe öltözött apó, házról házra járt és vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket. A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás körülbelül egy évszázadra tekint vissza. Magyar nyelvterületen Mikulás alakjára használatos az újabb keletű, a szélesebb körben csak az 1950-es évek óta elterjedt, Télapó elnevezés is, ami feltételezhetően teljesen téves összemosása a különböző kultúrkörök hagyományainak. A képzeletbeli ajándékosztó alakjának elnevezésére régóta használt „Mikulás” elnevezés 1856-tól eredeztethető és egy olyan „lény”, illetve népi mesealak elnevezése, aki december 6-án, Szent Miklós napján megajándékozza a gyermekeket.
A Mikulás szó cseh, vagy szlovák eredetű, vélhetően a Felvidékről "szivárgott be" magyar nyelvterületre, maga az ajándékozás szokása pedig osztrák hatásra terjedt el a magyar családoknál. A Mikuláshoz köthető magyar néphagyomány azonban a globalizáció hatására megváltozott: addig amíg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a mai fogyasztói társadalmakban egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás, illetve országonként más-más alak, aki a mi jóságos Mikulásunk megfelelője, a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle.
Története A kereszténység, amint a nyugati világ uralkodó vallása lett, átvett pogány ünnepeket és szokásokat. Ezek közé tartozott az északi népek (főleg a vikingek) azon szokása, hogy a téli napforduló idején megajándékozták egymást. Odin, Woden szász istenhez hasonlóan ajándékokkal megrakott szekerén száguldott át az éjszakai égbolton. A kereszténység Szent Miklós (a gyermekek védőszentje) napjához kapcsolta aztán ezt az ünnepet. Innen származik a Mikulás név.Régmúlt civilizációk sorozat: Viking élet (John Guy), Egmont-Hungary Kft, Budapest,
Szent Miklós története és hagyománya a Legenda aurea-ban fennmaradt legendakincsből épült fel. A szent legendája szerint a püspök városában egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak. Miklós a myrai püspök elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába. Egyes változatok szerint ezt három egymást követő éjjelen tette, mások szerint három egymást követő évben. A harmadik esetben az ablak zárva volt, mert kint nagyon hideg volt. Miklós püspök ekkor felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át dobta be az aranyat, a harmadik lány éppen akkor kötötte fel harisnyáját száradni a kémény alá. A keszkenőbe rakott arany éppen belehullott a harisnyába. Mindkét változat szerint az apa a harmadik alkalommal megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel.
A középkori legenda szerint egyszer Miklós püspök megtudta, hogy az egyik szomszédja a nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát. Ezért segíteni szeretett volna rajtuk és egy éjjel a szomszédja nyitott ablakán keresztül bedobott egy erszény pénzt, és így mindhárom lány férjhez mehetett. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte „Noel Baba”-nak, ami azt jelenti „Ajándékozó Apa”. Ez az alapja annak a keresztény hagyománynak, amikor a vallásos szülők az ablakba tetetik gyermekeikkel a kitisztított kiscsizmáikat, hogy reggelre ott találják meg azt, amit éjjel a Mikulás ajándékként abban elhelyez.
Szent Miklós fenti legendái és a szent december 6-iki egyházi ünnepe kapcsán terjedt el a 19. században a városokban, hogy a Mikulás az ablakokba helyezett kitisztított cipőkbe szaloncukrot vagy kisebb édességekből és déligyümölcsökből álló piros csomagot tesz december 6-án. Személyesen is lehet találkozni a Mikulással. Ekkor a díszes piros ruhás, nagy fehér szakállú püspököt fekete krampuszok (valójában ördögök) kísérik, és a rossz gyerekeket ijesztgetik, virgáccsal fenyegetik vagy finoman meg is vesszőzik.
A német területeken Mikulás megfelelője a Nikolaus. Nem összetévesztendő a karácsonykor a Jézuska (Christkind) helyett ajándékot hozó Weihnachtsmannal. A protestáns (evangélikus) gyerekek nem december 6-án várják Nikolaust, hanem saját „Pelzetmärtel” néven ismert ajándékozójukat Szent Márton napján, azaz november 11-én.
Angolszász területeken (főleg az Amerikai Egyesült Államokban) Santa Claus néven karácsonyi ajándékhozó alakká vált Mikulás, és története szerint az Északi-sarkon lakik. A gyerekek karácsony előtt levelet küldenek neki kívánságaikkal. A globalizált (Mikulás/Télapó/Karácsony apó) Santa Claus a kilenc repülő rénszarvas által vontatott szánjával december 25-én egy éjszaka alatt körbejárja a Földet, és a kandallóra tett zoknikba, harisnyákba apró ajándékokat helyezve lepi meg a gyerekeket, akik tejjel és süteménnyel várják.
Skandináviában a sarkkörön túli vidékekhez, hagyományosan Lappföldhöz kötik alakját. A finn Mikulást Joulupukkinak hívják.
A 20. században a Szovjetunióban Gyed Moroz, azaz Fagy Apó szorította háttérbe Szent Miklóst, Moszkva és Oroszország védőszentjét. Gyed Moroz újév napján hozott ajándékokat.
A Miklós-nap Magyarországon bélyegkép|bal|Modern Mikulások Finnországban A hagyományos ünneplés a városokban és a falvakban az álarcos, jelmezes játék („alakoskodás”) volt Miklós-napon, december 6-án. Az úgynevezett "miklósoláskor" néhány vidéki faluban még az 1970-es években is fiatalok házról-házra jártak Miklós napján ijeszteni, amikor hosszú láncaikat csörgették, olykor meg is verték vele a járókelőket, ilyenkor az emberek a házakból sem mentek ki szívesen. Városokban ez a szokás a századforduló környékén kopott ki. A népszokásból kiszorult a karácsonyra való lelki készülődés, s a gonosz-űző jelleg lett hangsúlyosabb. Nem ismert, hogy ez mikor kezdődött pontosan Magyarországon, a 18. század végén megjelent tiltás árulkodik először jelenlétéről. A tiltás oka a gyermekek ijesztgetése volt, mivel nem a ma ismert, jókedvű, pirospozsgás Mikulás járt házról házra, hanem egy félelmetes, koromfekete arcú, láncot csörgető rém „Láncos Miklós”, aki egyszerre jutalmazott és büntetett.
Többféle eredetmagyarázat alakult ki, a legelterjedtebb álláspont szerint a rémisztő alak Odin germán főisten továbbélése, akinek kettőssége, a jó és a rossz mutatkozik meg a december 6-i szokásban: jóságos alakja ajándékot oszt, míg büntető alakja ijesztgetett. Vidéken egészen az 1970-es évekig élt a lánccsörgető alakoskodás, akit végül kiszorított a jóságos Mikulás.
Az ajándékosztogató, mosolygós, piros ruhás Mikulás a városokban jelent meg először a 19. század végén, valószínűleg függetlenül a Miklós-napi szokástól.
A kipucolt cipőkbe és csizmákba ajándékot rakó, éjjel közlekedő Mikulást egyre inkább összekötötték Szent Miklós személyével: amíg a 19. század végén megjelent szótárak a szent püspöki munkáját emelték ki, addig a 20. század első felében már jótékonysága került a középpontba, a mai lexikonok pedig szinte csak az utóbbiról emlékeznek meg.
A modern Mikulás jobbra|bélyegkép|„Globális” Mikulás és rénszarvasai: Rudolf, Fürge, Sármos, Talpas, Kerge, Csámpás, Torkos, Bátor és Szélvész jobbra|bélyegkép A mai gyermekeknek mesélt legenda szerint a Lappföldön élő Mikulás apó felszerszámozza rénszarvasait, amik sebes vágtával felrepítik az ajándékokkal roskadásig megrakott szánkóját a felhők közé, hogy minden gyerekhez időben eljussanak a várva várt ajándékok. 1939-ben Bob May megírta Rudolf, a piros orrú rénszarvas történetét. Azóta Mikulás apó szánhúzó rénszarvasai Rudolf, Fürge, Sármos, Talpas, Kerge, Csámpás, Torkos, Bátor és Szélvész. Máshol egyéb fordításban: Üstökös, Íjas, Csillag, Táncos, Pompás, Villám, Táltos, Ágas, Rudolf, a piros orrú, vagy Táltos, Táncos, Pompás, Csillag, Üstökös, Mennydörgés, Íjas, Villám, Rudolf.A Mikulás rénszarvasai
A Mikulás-ünnep idővel egyre inkább szekularizálódott, elszakadt Szent Miklós alakjától, a tömegkultúra átalakította a keresztény legendát és az ünnep elvilágiasodott, és elüzletiesedett. Ügyes marketingesek megszüntették a Mikulás évközi morális felelősséget hangsúlyozó, bírói szerepét, eltüntették mellőle a büntetést szimbolizáló krampuszokat. Az édesség- és játékipar mellett ma már egész sor termék használja alakját reklámfiguraként. Angolszász hatásra az európai kontinens városaiban is elszaporodtak karácsony előtt az utcai Mikulás „ügynökök”.
Tévhit, hogy Mikulás kövérkés, jókedvű, piros ruhás megjelenését a Coca-Cola találta volna ki 1931-ben.hings You Never Knew About Santa Claus and Coca-Cola , coca-colacompany.com Egy korábbi magyar gyermekkönyv (1928) hasonló megjelenéssel ábrázolta a Mikulást, így ez a feltevés nem állja meg a helyét. Az üdítőital-gyártó cég termékein ma már hol akrobatikusan ugrándozik, hol joviális kövér szakállas öregúrként üldögél, a reklámfilmekben pedig néha egész csapatokban vonulnak a Mikulások.
A Coca-Cola céghez kötődő ábrázolást Haddon Sundblom alkotta, a cég felkérésére, számos előkép alapján. Sundblom Mikulását először 1931-ben mutatták be a The Saturday Evening Post kólareklámjaiban, és ezután rendszeresen megjelent különféle magazinokban.