A Kockafejek (eredeti cím: The IT Crowd) 2006 és 2013 között futó BAFTA- és Emmy-díjas angol szituációs komédia, Graham Linehan írói közreműködésével, Ash Atalla rendezésében. Összesen 4 évad készült el, 25 epizóddal, melyek egyenként kb. 20-25 percesek. Magyarországon az HBO mutatta be 2007. március 3-án.

Cselekmény A Kockafejek egy kitalált londoni vállalat, a Reynholm Industries egyik irodájában játszódik. Az épületből mindenfelé csodálatos kilátás nyílik a városra, ám ez az iroda a pincében található. Ezen az igen elhagyott részen kap helyet az informatikus részleg, vagyis az IT. Két dolgozója Roy és Moss igazi számítógépőrült, csak a gép érdekli őket, nem mozdulnak ki sehova, a saját kis világukban élnek elszigetelve. Munkájuk igen unalmas, de ez cseppet sem érdekli őket, azonban egy új munkatárs érkezése felrázza életüket. Jen érkezésével szinte minden megváltozik. Ő lesz az IT részleg osztályvezetője és így Roy és Moss főnöke. Ez már önmagában is sok komikus jelenetet eredményez, viszont amikor kiderül, hogy Jen semmit sem ért a számítógépekhez, akkor indul be igazán a sztori. Rengeteg helyzetkomikum, összetűzések a „tudatlan” kollégákkal, és persze a követelőző cégvezetővel Denholmmal.

Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Roy Chris O’Dowd Lippai László Jen Katherine Parkinson Farkasinszky Edit Moss Richard Ayoade Hevér Gábor Douglas Matt Berry Barabás Kiss Zoltán Richmond Noel Fielding Pusztaszeri Kornél Abi Cordelia Bugeja Denholm Christopher Morris Selmeczi Roland

Epizódok

Jegyzetek

További információk

Magyar Lap.hu oldal

Kategória:2006-ban bemutatott brit televíziós sorozatok Kategória:Brit szituációs komédiák Kategória:A Channel 4 saját gyártású műsorai Kategória:2013-ban befejezett brit televíziós sorozatok Kategória:Londonban játszódó televíziós sorozatok