bélyegkép|A 2007. évi Miskolci Múzsa díj a Miskolci Nemzeti Színház földszint bal oldali társalgójában A Miskolci Múzsa díj egy kulturális elismerés, amelyet az odaítélését követő évben, a magyar kultúra napjához (január 22.) kapcsolódva adnak át. A díjat egy helyi informatikai cég, a Szinva Net Informatikai Kft. alapította a kultúra iránti elkötelezettség és a város szeretete elismerésére. A támogatók között található még az ugyancsak miskolci Expert Factor Zrt., a Műépítész Kft. és a TELVILL Kft. is. A díjat azok kapják, akik Miskolc hírnevét növelik munkásságukkal, alkotásaikkal, művészi produkcióikkal, vagy támogatják a művészetet. A díjak odaítéléséről a Múzsa Díj Alapítvány közéleti személyiségekből álló kuratóriuma dönt, amelynek elnöke a Miskolci Egyetem mindenkori rektora.
Díjazottak 2002 – Müller Péter Sziámi, a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ötletgazdája és tanácsadója 2003 – Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar vezető karmestere 2004 – Marton Éva operaénekes, a Miskolci nemzetközi operafesztivál művészeti igazgatója 2005 – Miskolc Dixieland Band 2006 – Szinvavölgyi Táncegyüttes és Táncműhely 2007 – Miskolci Nemzeti Színház 2008 – Miskolci Galéria 2009 – Kamarás Máté színész, énekes 2010 – Máger Ágnes festőművész 2011 – Fazekas Gyermekkar 2012 – Ferenc István építész 2013 – Bíró Tibor, a CineFest fesztiváligazgatója 2014 – Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, professor emeritus és Szegedi Dezső színművész 2015 – Szabó Balázs orgonaművész 2016 – Szabó Virág szobrászművész 2016 – Szanyi Borbála szobrászművész 2017 – Dobrik István művészettörténész, a Miskolci Galéria nyugalmazott címzetes igazgatója 2018 – Aranyosi Péter humorista 2019 – A Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium jazz tanszaka 2024 – Búss Gábor Olivér író, újságíró, dramaturg, forgatókönyvíró (Üvegtigris)
Források boon.hu – Maradandó értéket akartunk MiNap online – Múzsa-díj Kamarás Máténak MiNap online – Máger Ágnes kapta az idei Múzsa díjat A Fazekas Gyermekkórusa kapja az idei Múzsa-díjat Történelmi Múzsa-díj gála Múzsa Díj Miskolcon: először kapják szobrászművészek Dr. Dobrik Istváné a Miskolci Múzsa Díj Aranyosi Péter a Múzsa-díjas, könnyeket ejtett a humorista Miskolcon A jazz tanszak a következő Miskolci Múzsa Díj nyertes
Kategória:Miskolc kulturális élete Kategória:Miskolci díjak