Asier del Horno Cosgaya (Barakaldo, 1981. január 19. –) spanyol labdarúgó. A spanyol labdarúgó-válogatott tagjaként tíz mérkőzést játszott, és két gólt szerzett.

Pályafutása Klubcsapatban Athletic Bilbao Del Horno a baszk Barakaldo városában született, pályafutását pedig az Athletic Club csapatában kezdte. Tizenkilenc évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban a 2000-2001-es bajnoki idény első fordulójában. Első idényében tizennégy mérkőzésen lépett pályára a baszk együttesben. Chelsea 2005 júniusában del Horno az angol Chelsea játékosa lett, a londoni klub eurót fizetett érte.Del Horno cooking at Chelsea; UEFA.com, 24 June 2005 Az itt töltött egy szezonjában szerezte pályafutása első és egyetlen bajnoki címét. Az idény során 25 bajnokit, összesen 34 tétmérkőzést játszott. 2005. augusztus 27-én a Tottenham Hotspur ellen szerezte a csapat színeiben első gólját. Február 22-én a F Barcelona elleni bajnokok Ligája mérkőzésen kiállították, miután szabálytalankodott Lionel Messi ellen. Csapata 2-3-as összesítéssel esett ki a sorozatból. Valencia 2006. július 21-én visszatért Spanyolországba és a Valencia játékosa lett.Valencia sign Chelsea's Del Horno; BBC Sport, 22 July 2006 euróért cserébe négy évre írt alá. 2007. március 3-án debütált új csapatában a Celta Vigo ellen 1-0-ra megnyert hazai bajnokin.

Az új vezetőedző, Quique Sánchez Flores nem adott neki elegendő játéklehetőséget, így a 2007-2008-as szezon előtt átadólistára került. Az átigazolási szezon utolsó napján megegyezett volt klubjával, az Athletic Bilbaóval, hogy egy évre kölcsönben náluk folytatja. Tizenhat bajnokit játszott, többször sérülések hátráltatták. A 2009-10-es szezon második felében ismét kölcsönadták, ezúttal a Real Valladolidnak.

A következő szezont ugyancsak kölcsönben, a Levante csapatánál töltötte.Official: Levante sign Valencia duo Asier Del Horno & Nacho Gonzalez; Goal.com, 21 August 2010 Itt rendszeresen számítottak a játékára, majd amikor 2011 augusztusában a Valencia felbontotta a szerződését, a Levante végleg megszerezte a játékjogát.Levante wait on Del Horno; Sky Sports, 9 November 2010Del Horno será operado este martes del tendón de Aquiles (Del Horno to undergo Achilles tendon surgery this Tuesday); Diario AS, 6 May 2011 (in Spanish)Del Horno jugará en el Levante la próxima campaña (Del Horno will play in Levante next season); Diario AS, 2 August 2011 (in Spanish) Miután a következő szezonban is több mérkőzést kellett kihagynia sérülés miatt, del Horno 2012 nyarán bejelentette visszavonulását. A válogatottban 2004. szeptember 3-án lépett először pályára a spanyol válogatottban a skótok ellen. Egy hónappal később az ő góljával győzték le Angliát 1–0-ra.Spain 1–0 England; BBC Sport, 17 November 2004 Luis Aragonés szövetségi kapitány sérülése miatt nem számíthatott rá a 2006-os világbajnokságon.Del Horno set to miss World Cup; BBC Sport, 30 May 2006

Del Horno négyszer pályára lépett a baszk válogatottban is.

Statisztika

SzezonKlubBajnokságPályára lépésGólKupaPályára lépésGólSzuperkupaPályára lépésGólEurópai Pályára lépésGólNemzetközi Pályára lépésGól2000–01 Athletic Bilbao 140 10 00 00 002001–02 Athletic Bilbao 101 20 00 00 002002–03 Athletic Bilbao 244 10 00 00 002003–04 Athletic Bilbao 315 00 00 00 002004–05 Athletic Bilbao 293 61 00 83 722005–06 Chelsea 251 40 10 40 302006–07 Valencia 60 00 00 20 002007–08 Athletic Bilbao 160 51 00 00 002008–09 Valencia 90 40 00 82 002009–10 Valencia 00 00 00 00 002009–10 Valladolid 130 00 00 00 00 összesen 177 14 Total 23 2 összesen 1 0 összesen 22 5 összesen 10 2

Sikerei, díjai Chelsea Premier League: 2005–06 Community Shield: 2005

Jegyzetek

Források Adatlapja a Valencia CF hivatalos honlapján.

Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Az Athletic Bilbao labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A Real Valladolid labdarúgói Kategória:A Levante UD labdarúgói Kategória:Baszk labdarúgók Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol bajnok labdarúgók