A budapesti 148-as jelzésű autóbusz Csepel, Soroksári rév és Kőbánya-Kispest között közlekedik. A járatot az ArrivaBus üzemelteti.
Története
2008. szeptember 6-án a Kőbánya-Kispest és Csepel, Határ utca között közlekedő 48-as buszjárat, illetve a Szent Imre tér – Hollandi út útvonalon közlekedő 52-es buszjárat összevonásra került, az új járat a 148-as jelzést kapta és Csepelen a Soroksári révig hosszabbodott. A 148-as útvonala megegyezik a korábbi 48-as Kőbánya-Kispest – Csepel, Szent Imre tér szakaszával és az 52-es teljes útvonalával. A 148-as busz az egykori 52-es Hollandi úti végállomása után a Hollandi úton haladva éri el a Soroksári rév végállomását.
2008. december 28-ától a KöKi Terminál bevásárlóközpont építési munkálatai miatt megszűnt a Kőbánya-Kispestnél lévő autóbusz-végállomás, helyette a buszok a korábbi P+R parkoló helyén kialakított ideiglenes végállomásra érkeztek. Az új autóbusz-végállomás elkészültével, 2011. október 4-én végpontját ide helyezték át.
2015. szeptember 1-jén a viszonylat üzemeltetését a VT-Arriva (2021 óta ArrivaBus) vette át.
2021. július 3-ától hétvégente és ünnepnapokon, majd 2021. július 12-étől 2022. április 30-áig minden nap első ajtós felszállás volt érvényben. 2022. május 1-jétől ismét csak hétvégén és ünnepnapokon, 2025. május 12-étől pedig munkanapokon 20 óra után is csak az első ajtón lehet felszállni, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultságot.
Útvonala Csepel, Soroksári rév felékeretnélküli|250pxKőbánya-Kispest M vá. – Déli bejáró út – Vak Bottyán utca – Szabó Ervin utca – Kossuth tér – Báthory utca – Ady Endre út – Hungária út – Kós Károly tér – Pannónia út – Zalaegerszeg utca – Határ út – Mártírok útja – Kossuth Lajos utca – Szent Imre herceg utca – Ferenc utca – Topánka utca – felüljáró – Gubacsi híd – Ady Endre út – Kossuth Lajos utca – Szent István út – Hollandi út – Csepel, Soroksári rév vá. Kőbánya-Kispest feléCsepel, Soroksári rév vá. – Hollandi út – Szent István út – II. Rákóczi Ferenc út – Szent Imre tér – Kossuth Lajos utca – Ady Endre út – Gubacsi híd – felüljáró – Topánka utca – Szent Erzsébet tér – Kossuth Lajos utca – Mártírok útja – Határ út – Zalaegerszeg utca – Pannónia út – Kós Károly tér – Hungária út – Ady Endre út – Kisfaludy utca – Simonyi Zsigmond utca – Vak Bottyán utca – Keleti bejáró út – Kőbánya-Kispest M vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !width=40%|Átszállási kapcsolatok !Létesítmények |- |0||Csepel, Soroksári révvégállomás||49 |align=left|
|1||Szent István út / Hollandi út||47 |align=left|
|∫||Sáska utca||46
|2||Sólyom utca||45
|3||Pálma utca||45
|4||Királyerdei Művelődési Ház||44 | | Királyerdei Művelődési Ház, Posta |- |5||Repkény út||43
|6||Iszalag utca||42
|7||Tölgyes út||41 | | Óvoda, Iskola, Gimnázium |- |8||Borz út||41
|9||Nyárfás utca||40
|10||Csepeli Mátyás utca||39 | |Mátyás Király Általános Iskola |- |11||Sporttelep||38 | align=left| | Sporttelep |- |∫||Görgey Artúr tér||36 | align=left| |rowspan=2|Rendelőintézet, Posta, Csepel Plaza |- |13||II. Rákóczi Ferenc út||∫ | align=left| |- |15||Karácsony Sándor utca H||∫ | align=left| |rowspan=2|Bölcsőde, Óvoda, Gimnázium, Karácsony Sándor Általános Iskola |- |∫||Karácsony Sándor utca||35 | align=left| |- |17||Szent Imre tér H||∫ | align=left| |rowspan=2|Csepeli Polgármesteri Hivatal, kormányablak, XXI. kerületi rendőrség, Posta, Óvoda, Iskola, Gimnázium |- |∫||Szent Imre tér||33 | align=left| |- |19||||31 | align=left|
|20||Védgát utca||29 | align=left| | Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium |- |21||Papírgyár||28 | align=left| | Papírgyár |- |23||Sósfürdő||27 |align=left| (Csepeli átjáró) |Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő |- |25||Pesterzsébet, Baross utca||26 | align=left| | Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda (Központi óvoda), Pesterzsébeti Múzeum |- |26||Pesterzsébet, városközpont||24 | align=left| | Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal, INTERSPAR áruház, McDonald’s étterem, Centrum áruház, Penny Market |- |28||Ady Endre utca (Topánka utca)||23 | align=left| | MOL benzinkút, Gaál Imre Galéria |- |29||Szent Erzsébet tér||21 | align=left| | Budapest-Pestszenterzsébeti Szent Erzsébet Főplébánia |- |30||Tátra tér||20 | align=left| | Piac, Tátra Téri Általános Iskola, Tátra téri lakótelep |- |32||Kossuth Lajos utca / Mártírok útja||18 | align=left|
|33||Szigligeti utca||17 | align=left|
|35||Mártírok útja / Határ út||16 | align=left|
|37||Nagykőrösi út / Határ út||14 | align=left|
|38||Álmos utca||12
|39||Thököly utca||11
|40||Pannónia út / Zalaegerszeg utca||10
|41||Kós Károly tér (Pannónia út)||9 | align=left|
|∫||Kós Károly tér||8 |align=left|
|42||Bárczy István tér||6 | | Óvoda, Erkel Ferenc Általános Iskola, Kispesti Deák Ferenc Gimnázium |- |44||Hungária út (Rendőrség)||5 | align=left| | XIX. kerületi rendőrség |- |46||Kisfaludy utca (↓)Ady Endre út (Báthory utca) (↑)||3 | align=left| | Kispesti rendelőintézet, Templom, Posta
|48||Simonyi Zsigmond utca (↓)Kispest, Kossuth tér (↑)||2 | align=left| | Kispesti Piac, Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság |- |49||Sós utca||∫ | align=left| | Kispesti uszoda |- |51||Kőbánya-Kispest Mvégállomás||0 |align=left| (KöKi Terminál) (Kőbánya-Kispest) | KÖKI Bevásárlóközpont, Autóbusz-állomás, Metróállomás, Vasútállomás
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budapest XIX. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XX. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XXI. kerületének közlekedése