220px|jobbra|thumb|A Parthenón Athénban 220px|jobbra|thumb|Girosz pitában
Görögország turizmusa a szigetekben gazdag, mediterrán tengerpartokon, a kultúrtörténeti (főleg ókori) kultúrán, illetve újabban a görögországi hegyvidékeken alapszik.
A 20. század első felében az ország bevételének fő forrását a mezőgazdasági termények exportja, a halászat és a külföldön élő görögök hazautalásai jelentették. A második világháborút követő fejlődést főként a turizmusra alapozták. A tercier szektor súlya kiemelkedő. A turisztikai szolgáltatásokból származó bevételek mintegy 20%-át teszik ki. Évente körülbelül 12 millió turista látogat el ide, főként európai országokból (Nagy-Britanniából és Németországból). A magyar turistáknak is az egyik legkedveltebb külföldi célpontja Görögország. A tengerpart, a csodálatos szigetvilág mellett az ókori Hellas emlékei vonzzák a legtöbb külföldi látogatót.
Görögország a nemzetközi turizmus egyik fellegváraként ismert, annak ellenére, hogy területének kicsisége miatt nem szerepel a világ vezető idegenforgalmi hatalmai között. A görög gazdaság meghatározó ágazata a turizmus, melyben 2003-ban 8%-ot tett ki a GDP egészéből. A külföldiek által leginkább Attika, ezen belül Athén a legkedveltebb. Ezt a szigetek üdülőturizmusa követi. Kréta, az Égei-tenger szigetei, a Ion (Jón)-szigetek, Makedónia és a Peloponnészosz-félsziget.
Turisztikai régiók Attika 220px|jobbra|thumb|Athéni templom Az ország leglátogatottabb régiója. Az elsődleges célpont, a történelmi főváros: Athén. A 3500 éves város gazdag az i. e. 5. századból való világhírű kultúrtörténeti emlékekben, épületekben. A mára már zsúfolt, modern metropolisz a konferenciaturizmus, az üzleti- és sportturizmus jelentős központja.
Turisztikai célok: ókoriak Brauron, Marathon, Eleuszisz, jelenkori Athén: Akropolisz Pireusz: a Földközi-tenger egyik legnagyobb személy- és teherforgalmi kikötője. Sounion: tengerparti nyaralóövezet. Thermopülai: a thermopülai csata emlékhelye, gyógyfürdő. Delphoi jósda:
Peloponnészosz 220px|jobbra|thumb|A Korinthoszi-csatorna képe A Peloponnészosz-félsziget, a Korinthoszi-csatorna megépítésével, valójában sziget. Vonzereje a rendkívül gazdag kultúrtörténeti értékeiben rejlik.
Turisztikai célok: Epidaurosz Korinthosz: Apollón temploma. Mükéné Olümpia Az ókori olimpiai játékok színhelye illetve névadója Természeti vonzerejei pl.:Mithrász városa a Tajgetosz-hegységben Lousziosz-szurdok sziklafalain lévő kolostorok Spárta:Artemisz-szentély Misztrasz: Pantamasza kolostor Mani: Diru-barlangok
Közép- és Nyugat-Görögország 220px|jobbra|thumb|Agiosz Sztefanosz - kolostor a Meteorákban A legváltozatosabb vonzerőkkel bíró régió. Üdülésre kiválóan alkalmas a tengerpartjai révén. Jelentős természeti vonzerők is találhatók itt. Dél-Görögországhoz képest kevés az ókori emlék, de itt is vannak világhírű emlékek: Delphoi, Théba
Turisztikai célok: Meteorák lebegő kolostorai, Pilion-félsziget Pindosz-hegység két nemzeti parkja
Észak-Görögország Ebben a régióban a görögországi összes vonzerő megtalálható: tengerparti üdülésre alkalmas, jelentősek a kultúrtörténeti emlékei és a viszonylag felfedezetlen természeti értékek is vannak. A magyar turisták is kedvelik a Halkidikí félszigetet.
Turisztikai célpontok: Szaloniki az ország második legnagyobb városa, ókori emlékei illetve bizánci építészet remekei is megtalálhatók. Fehér-torony, Arisztotelész tér, Bezeszteni, Yaudi Hamam fürdőház, Hamam bég fürdő, Hamzsa bég dzsámi, Szent Demeter bazilika, Ajia Szofia templom, Szent György templom, Galerius diadalív, Régészeti Múzeum. Athosz-hegy 20 kolostor található, ahová csak férfiak léphetnek be erősen limitált létszámban. Olimposz az istenek egykori lakóhelye, ma a magashegységi turizmust kedvelők célpontja. Preszpa-tó azökoturizmus színhelye.
Kréta
A sziget a külföldi turisták legkedveltebb idegenforgalmi célpontja. Főleg strandjaival vonzza az üdülőket. A mészkő felszín változatos formái és az ókori emlékek is jelentős vonzó tényezők.
Kiemelt célpontok: Szamária szurdok Knósszosz romjai
Jón-szigetek 220px|jobbra|thumb|Az Öreg-erőd Korfu-szigetén A Dinaridákhoz tartozó szigetek kellemes üdülőhelyek. A mediterrán éghajlat is fokozza szépségüket.
Üdülési célpontok: Korfu szigete a magyarok által leglátogatottabb, Zákinthosz, Keffallínia, Lefkász és Ithaki is egyre ismertebbek. A Hajóroncs-öböl az ország egyik legismertebb strandja
Égei-szigetek 220px|jobbra|thumb|Rodosz szigeti tengerpart 220px|jobbra|thumb|Oia - Santorini szigetén
A turisták az Égei-tenger apró szigeteire főképpen tengerparti üdülési céllal érkeznek.
Üdülési célpontok: Akrotiki romváros, amit vulkán kitörés pusztított el, Szantorin (Thira) az i.e. 1500 körül felrobbant hatalmas vulkán maradványaiból épült fel, Rodosz a legnagyobb sziget a török partokhoz közel. A magyar utazók közkedvelt úti célpontja.
További szigetek: Szamosz, Híosz, Ikara, Leszbosz, Límnosz, Szamothráki, Thászosz.
Világörökség
Oltások Javasolt oltások Görögországba utazóknak: Hepatitis A (alacsony a fertőzésveszély) Hepatitis B (alacsony a fertőzésveszély)
Források Gyuricza László: A turizmus nemzetközi földrajza (Budapest-Pécs, 2008) Hegedűs Ernő: Idegenforgalmi földrajz I. és II. (Budapesti Gazdasági Főiskola Idegenforgalmi Intézete, 2004) oktatási jegyzet
Külső hivatkozások
Sarti autóval Szerbia és Macedónia felé, autópályadíj Görög hangulat - szirtaki és más néptáncok és zenék Görögország - Zorba dala - szirtaki tánc bemutatása vendégeknek Görögország - a Világ Városai című oldalon Görögország - Ellada - Hellász https://web.archive.org/web/20081223032752/http://utazas.termekterkep.hu/gorogorszag.html
Go~ro~gorszag Turizmus