Végh Attila (Budapest, 1962. február 13. –) József Attila-díjas magyar költő, próza- és esszéíró, természetfotós és -filmes. Gödöllőn az Agrártudományi Egyetemen, valamint Debrecenben filozófia szakon szerzett diplomát.

Tevékenység

Verseket, novellákat, filozófiai esszéket és tanulmányokat ír, publicistaként pedig filmkritikát, interjút, tárcát és recenziót írt. Első versei az Élet és irodalomban jelentek meg. Folyamatosan a Mozgó Világban kezdett verseket és esszéket publikálni, a nyolcvanas években. Fotói is itt jelentek meg. Írásai a Magyar Napló, a Demokrata, a Kortárs, a Kapu, a Magyar Művészeti Fórum, az Ökotáj, a Cédrus, a Napút, az Országépítő, az Új Holnap, az Új Balaton, a Virrasztó, az Ezredvég, a Parnasszus, a Bárka, a Szépirodalmi Figyelő, a Palócföld, a Szegedi Bölcsészfüzetek, a Disputa, az Életünk, az Irodalmi Jelen, a Hitel, a Nagyítás és az Új Forrás című folyóiratokban jelentek-jelennek meg.Végh Attila (1962) költő, filozófus, iroszovetseg.hu

Iskolák

Gödöllői Agrártudományi Egyetem ELTE – Kulturális antropológia Debreceni Egyetem – Filozófia

Megjelent kötetei

Az ügyész sétája (versek) EPL 1999 Fényérték (filmkritikák), Magyar Ház, 2000 A süllyedés metafizikája (filozófiai esszék), Kairosz 2001 Óda a nemléthez (versek), EPL 2001 A növényvilág ékszerei (természetfotó-album), Szaktudás 2002 Tiltott építkezés (versek), Parnasszus–FISZ 2003 A láthatatlan part (versek), Ráció 2004 A kígyó bőre (dialógusok Vasadi Péterrel) Kortárs 2005 Az unatkozó angyal (filozófiai esszék) Ráció 2005 Elszakadás (versek), Magyar Napló 2006 Li mester könyve (kisprózák) Napkút 2006 Hamuszáj (versek) Magyar Napló 2008 Közelítések (fotók, esszék) Napkút, 2009 A torzó tekintete (tanulmányok) Éghajlat, 2010 Parmenidész-töredékek (fordítás, tanulmány) Attraktor, 2010 Virrasztó Jenő álmai (novellák) Magyar Napló, 2012 A ragyogás ideje (esszék) Helikon, 2012 A pillanat öregkora (versek) Napkút, 2013 Hogy szívedet kiürítsd... (regény) L'Harmattan, 2014 A víz könyve (esszék, természetfotók) Orpheusz, 2015 A görög dráma esszészótára (esszék) L'Harmattan, 2017 Dunai Lolita (regény) Orpheusz, 2017 A víz arca. Válogatott és új versek; Magyar Napló, Bp., 2018 Sárkányfüves könyv (esszék) Előretolt Helyőrség, 2019 Görög tragédiáim (esszék) L'Harmattan, 2020 Transzbeton (versek) Magyar Napló, 2022 Halálcsillag (esszé) Orpheusz, 2024 Dionüszosz-infúzió (esszék) L'Harmattan, 2025 A belső őserdő (esszé) Magyar Napló, 2025

Írószervezeti tagság

Magyar Írók Egyesülete (elnökségi tag) Magyar Írószövetség (választmányi tag, költői szakosztály elnökségi tag) Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Immun Csoport

Díjak

Bertha Bulcsu emlékpályázat fődíja (2007) Quasimodo-oklevél (2008, 2010, 2021) Tokaji Írótábor nagydíja (2011) József Attila-díj (2012) A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2022) Arany János-díj (2023) Prima-díj (2024) Magyarország Babérkoszorúja díj (2025)

Jegyzetek

Források Magyar Írószövetség Spanyolnátha művészeti folyóirat Ráció Kiadó

További információk Köztéri mulatság. Vál. és szerk. Fogarasi Zsolt és Kovács Eszter. [Bp.], Palatinus, 1998 Biográf ki kicsoda 2004. Kortársaink életrajzi lexikona. Főszerk. Hermann Péter, összeáll., vál. Abonyi Réka et al. Bp., Poligráf, 2003 Weblap: 673812954f3b4.site123.me Nézze vissza a Versmaraton 2019, 15:00 – 16:00 órás blokkját!, mediaklikk.hu

Kategória:1962-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar költők Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Bertha Bulcsu-emlékdíjasok Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:Prima díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyarország Babérkoszorúja díjasok