Dannii Minogue (teljes nevén Dannielle Jane Minogue; Melbourne, 1971. október 20. –) ausztrál énekesnő, színésznő, fotómodell és televíziós személyiség. Kylie Minogue énekes-, színésznő húga. Minogue először a Young Talent Time című tehetségkutató műsorban tűnt fel (1982–1988), és Emma Jackson szerepét játszotta, melyért elismerést kapott a Home and Away (1989–1990) című szappanoperában. Minogue zenei karrierjét az 1990-es években kezdte, korai sikereit debütáló stúdióalbumával, a Love and Kisses cíművel, mely 1991-ben jelent meg. Az albumot a BPI aranylemezzel díjazott. Az album olyan slágereket tartalmazott, mint a „Love and Kisses”, a „Jump to the Beat” és a „Success”. Második stúdióalbuma, a Get Into You 1993-ban jelent meg, azonban népszerűsége csökkent, ami arra késztette, hogy színházi produkciókban nyújtott díjnyertes előadásaival hírnevet szerezzen magának.

A 90-es évek végén rövid időre visszatért a zenéhez, és megjelent Girl című harmadik stúdióalbuma 1997-ben, és annak vezető kislemeze, az „All I Wanna Do”. Negyedik stúdióalbuma a Neon Nights 2003-ban karrierje legsikeresebb albuma lett, és a BPI aranylemezzé nyilvánította. Az album olyan slágereket tartalmaz, mint a „Who Do You Love Now?”, az „I Begin to Wonder” és a „Put the Needle on It” címűek. 2007-ben kiadta ötödik stúdióalbumát a Club Disco-t. Az Egyesült Királyságban Minogue kilenc Top 10-es kislemezt, és 13 egymást követő első számú dance kislemezt ért el, és ezzel az UK Dance slágerlista legjobban teljesítő előadója lett. Ausztráliában 12 Top 30-as kislemezt, és 6 aranyminősítést ért el. 2017 januárig több mint nyolcmillió lemezt adott el világszerte.

Minogue számos televíziós tehetségkutató műsor zsűritagja volt, köztük a The X Factor (2007–2010), az Australia's Got Talent (2007–2012), a Britain & Ireland's Next Top Model (2013), a The X Factor Australia (2013–2015), a Let It Shine (2017) és a The Masked Singer Australia (2019–2021). Televíziós műsorvezetőként az It's Not Just Saturday (1996), a Dance Boss (2018), az Ultimate Beastmaster (2018), az I Kissed a Boy (2023) és az I Kissed a Girl (2024) házigazdája volt.

Korai évei és a karrier kezdete

Dannii Minogue 1971. október 20-án született, és a Melbourne-i Surrey Hillsben nőtt fel. Először a Camberwell Általános Iskola tanulója lett, majd később a Camberwell High Scoolba járt. Szülei, édesanyja Carol Ann Jones, a walesi Maestegből származik, táncosnő, míg édesapja Ronald Charles Minogue könyvelő.Bright, Spencer. "Family shock at Kylie's illness " . BBC. 18 May 2005. Retrieved 15 November 2008. Három gyermekük közül Dannii a legfiatalabb. Nővére Kylie Minogue énekesnő, míg bátyja Brendan híroperatőr Ausztráliában.Freeman, Simon. "Kylie finishes 'successful' breast cancer treatment" . The Times. 13 January 2006. Retrieved 16 November 2008.

Minogue gyermekként kezdte karrierjét az ausztrál televízióban. 7 éves korától számos szappanoperában szerepelt. Köztük a Skyways és The Sullivans címűekben. 1982-ben csatlakozott a Young Talent Time című heti zenei műsorhoz."Success: Biography". DanniiMusic.com. Retrieved 16 November 2008. Ekkor vette fel első szólófelvételeit a műsorhoz, köztük Madonna Material Girl című slágerének feldolgozását. Ez idő alatt több teltházas koncertturnén is fellépett."Chronology" DanniiMusic.com. Retrieved 5 December 2006. 1988-ban Minogue elhagyta a Young Talent Time-ot, hogy folytassa színészi karrierjét, és 1989-ben a Home and Away című szappanoperában a lázadó tinédzser, Emma Jackson szerepében tűnt fel. Minogue csak egy évig játszotta ezt a szerepet. Népszerűnek bizonyult az ausztrál közönség körében, amikor ezüst Logie díjra jelölték, mint az ausztrál televízió legnépszerűbb színésznője.

1988 szeptemberében Minogue kiadta saját divatkollekcióját, a Dannii-t. A divattervezés iránt akkor kezdett érdeklődni, amikor megjelent a Young Talent Time-ban. Saját maga tervezte a ruhát, amit a műsorban viselt, és a közönség pozitív reakciója késztette erre, hogy saját ruhakollekciót dobjon piacra. A Dannii márkanevet viselő ruhasorozat tíz nap alatt elfogyott Ausztráliában, majd 1989-ben három további nyári ruhakollekció követte.

Zenei karrier 1990–1995: A Dannii és a Get Into You című albumok

Minogue 1989 januárjában kötött egy lemezszerződést az ausztrál székhelyű Mushroom Records-szal. Első albuma a Dannii a következő évben jelent meg, és elérte a 24. helyet az ausztrál albumlistán. Ausztrálián kívűl az album 1991-ben jelent meg Love and Kisses címmel, és a 8. helyig jutott az Egyesült Királyságban. Az album aranylemez minősítést kapott. Minogue debütáló kislemeze a „Love and Kisses” a negyedik helyezett volt az ausztrál kislemezlistán, és szintén aranylemez lett. Az Egyesült Királyságban a dal a 8. helyig jutott a brit kislemezlistán. A következő kislemezek, mint a „Success”, a „Jump to the Beat” a „Baby Love” és az „I Don’t Wanna Take This Pain” mind Top 40-es helyezettek voltak.

Minogue 1991 novemberében adta ki a "Love and Kisses and..." című albumot, mely debütáló albumának újrakiadása. Az album, amely táncdalok gyűjteménye, a „Love and Kisses” dalaiból és remixeiből állt. A brit albumlistán a 42. helyezést érte el, és közel példányban kelt el. Az albumon lévő remixeket Steve "Silk" Hurley producer és számos dj készítette, melyek az európai klubokban sikeresek voltak. Ezeknek a remixeknek volt köszönhető, hogy új jövőképet kaptak a jövőbeli kiadásokhoz. Ugyanebben az évben Minogue a Secrets című játékfilmben debütált, melyben Noah Taylor is szerepelt. A film öt ausztrál tinédzser körül forog, akik egy szálloda pincéjében ragadnak, és megpróbálják megnézni a The Beatlest. A filmet sem a kritikusok, sem a közönség nem fogadta jól. Minogue teljesítmény nem volt túl meggyőző ebben a filmben.Sarah Turnbull. Secrets Critical Review and Bibliography . Murdoch.edu.au. Retrieved 12 December 2006. 1991-ben Minogue fellépett a Royal Variety Showban, II. Erzsébet brit királynő előtt, ahol a „Success” című dalt adta elő.

Minogue 1993 októberében adta ki második stúdióalbumát, a Get Into You címűt, melyről a „Show You the Way to Go”, „This Is It” és „This Is the Way” című dalok kerültek kislemezre. Az album pörgős táncdal album volt, azonban nem sikerült bekerülnie a legjobb ötven közé. 1994. közepén Minogue visszatért a televízióhoz, mint műsorvezető, és társ-házigazdája volt a brit Channel 4 televízióban futó Big Breakfast című reggeli műsornak. 1995-ben Minogue kiadta a „Rescue Me” és a „Boogie Woogie” című kislemezeket, amelyek az Eurogroove nevű csapattal közösen készített. A dalokat csak Japánban adták ki, és mindkét dal első helyezést érte el a japán kislemezlistán. Minogue 1995-ben kezdte felvenni harmadik albumát, azonban Minogue és lemezkiadója, a Mushroom Records egy szerződéses félreértés miatt elváltak. A harmadik albumra tervezett dalokat hosszú évekig nem lehetett hallani, így végül csak 2009-ben jelent meg a Cargo kiadónál a The 1995 Sessions című válogatásalbumon.

1996–2004: A Girl és a Neon Nights című albumok

1996-ban Minogue folytatta műsorvezetői feladatait, bemutatva az Eggs on Legs Road Show szegmensét. Ugyanebben az évben egy rövid ideig házigazdája volt a Disney Time című gyerekműsornak, és Gareth Jonesszal közösen vezette a tizenhat éves, szombat reggeli It's Not Just Saturday című szórakoztató műsort. 1997-ben a Top of the Pops című brit zenei toplistás televíziós műsor házigazdája volt, még mielőtt visszatért zenei karrierjéhez. 1997 áprilisában Minogue Rizzo szerepében debütált a színpadon a Grease: The Arena Spectacular című musicalben. Ausztráliában az előadásra több mint jegyet adtak el az első évad során. A következő évben Minogue újra felvette Rizzo szerepét Új-Zélandon. Az 1998-as Mo Awards díjkiosztón Minogue-t a legjobb női musicalszínész kategóriában jelölték szerepéért.

Miután Steve "Silk" Hurley számos remixet készített dalaiból, Minogue érdeklődni kezdett a klubzene iránt. Megjegyezte, hogy a remixek nagyon nagy hatással voltak rá, és innen indult a tánczene és a klubzene iránti szeretete. Minogue tánczene és klub élet iránti vonzódása hatással volt harmadik albumára a Girl című albumára is, amely 1997 szeptemberében jelent meg. Olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Brian Higgins a Xenomania csapattól. Az album kifinomultabb, és felnőttesebb stílusú tánczenét mutatott be, de általánosságban pozitív visszajelzések voltak az albumról. Azonban ennek ellenére sem sikerült bekerülnie a brit Top 50 közé. A vezető kislemez az „All I Wanna Do”, amelyet a Daily Mirror "basszus döngető, hátborzongató visszatérésként" jellemez, a 4. helyet érte el a brit kislemezlistán.Hyland, Ian. "Dreamy Dannii is Putting on a Great Front". Daily Mirror. 10 August 1997. Retrieved 5 December 2006. Hazájában, Ausztráliában a kislemez a 14. helyen végzett, és arany minősítést kapott. Az album második kimásolt kislemeze az „Everything I Wanted” bekerült a Top 20 közé az Egyesült Királyságban. A harmadik kislemez a „Disremembrance” kis híján lemaradt a Top 20-as helyezésről az Egyesült Királyságban, és a 21. helyen végzett. Mindhárom dal a Girl című albumról jelent meg, és elérte az 1. helyet a brit dance listán.

1998 júniusában Minogue elindította a The Unleashed Tour című 22 napos brit turnét. A Mushroom Records 1998 decemberében a kiadó 25. évfordulója alkalmából két válogatásalbumot jelentetett meg. Az Ausztráliában megjelent The Singles Minogue című az énekesnő összes kislemezét tartalmazza, míg a The Remixes című népszerű remixeket tartalmaz. Ezeket a kiadásokat a „Coconut” című dallal népszerűsítették, mely korábban csak rejtett dalként volt elérhető a Girl című album CD változatain. 1999 januárjában az 1998-as Sydney Meleg és Leszbikus Mardi Gras-on való fellépését követően Minogue kiadta a fesztivál első hivatalos főcímdalát, az „Everlasting Night”-ot. Majd megjelent az 1999-es Gay and Lesbian Mardi Gras című válogatás CD is. A fesztiváldalhoz készült klip Minogue társrendezésében készült, mely tisztelgés volt Ausztrália meleg és leszbikus közönsége előtt.The Hits & Beyond (CD album liner notes). All Around the World. June 2006.

2001 novemberében Minogue kiadta a „Who Do You Love Now?” című kislemezt, melyet közösen készített a Riva nevű csapattal. A Sound Generator a dalt "szép, nyugodt, álmodozó énekkel telinek írta le, mely a táncparkett himnusza lehet". A dal a 3. helyet érte el az Egyesült Királyság kislemezlistáján, a tánclistán viszont az első helyre került."A 'proper' record from young Dannii of well crafted little gems" . SoundGenerator.com. 19 March 2002. Retrieved 12 December 2006. Ausztráliában a dal a 15. helyet érte el, míg az Egyesült Államokban a dal a táncklubokban tarolt, és a 12. helyet érte el a Billboard Dance Club Songs listáján. 2001-ben Minogue aláírt egy hat albumra szóló szerződést a London Records-szal, a Warner Music International leányvállalatával."Dannii Minogue Ditched By Record Label" . ContactMusic.com. Retrieved 22 January 2007.