Kubik Anna (Ősi, 1957. január 8. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész.

Indulása Édesapja Kubik Lajos, édesanyja Berki Ilona. Két nővére közgazdasági végzettségű.Sashegyi Zsófia: Kubik Anna: a jó színház belemar az emberbe, mno.hu – 2016. január 17. Általános iskolába Ősiben járt, majd – mivel nyelvet akart tanulni – 14 évesen kollégistaként Székesfehérvárra járt gimnáziumba. Latin nyelvet tanult, mert ekkor még orvos szeretett volna lenni, de hamar kiderült, hogy nem bírja a vér látványát. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett.

Könyvesbolti eladó volt, majd az 1977-es Ki mit tud?-on szerepelt vers, próza műfajban.

Pályafutása 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Kazimir Károly és Iglódi István tanítványaként. Ezután a Nemzeti Színházhoz került, 1991-től a Budapesti Kamaraszínház, majd a Művész Színház, végül a Thália Színház művésznője lett. 1999-től újból a Nemzeti, illetve 2000-ben Pesti Magyar Színház szerződtette, ahol 2013-ig maradt. 2002-től vendégművésze volt az új Nemzeti Színház számos előadásának is. Még abban az évben hívták Székesfehérvárra, a Vörösmarty Színházba és Ráckevei Anna a debreceni Csokonai Nemzeti Színházba játszani, melynek 2022-ig volt tagja. De Szegeden is játszik, szívesen járja az országot. Székelyföldön gimnazistáknak tart verstábort.

A Bubik István-díj kuratóriumának elnöke 2005 óta.Gubcsi Lajos, Gubcsi Anikó: A csillagokban Bubik István, vmek.oszk.hu – 2005.

2025. november 5-én választották a a nemzet művészévé a februárban elhunyt Mécs Károly helyére.

Magánélete Férjétől, Csiszár Imre rendezőtől 1998 körül elvált. Közös gyermekük Csiszár Virág (1990). Házasságát megelőzően Bubik István, válását követően a 2008-ban ugyancsak autóbaleset következtében elhunyt Selmeczi Roland párja volt.

Színpadi szerepei A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 105; ugyanitt ötven színházi felvételen is látható.2022. június 14-i lekérdezés

Filmjei Játékfilmek

Ki beszél itt szerelemről? (1979) Kojak Budapesten (1980) A transzport (1981) Talpra, Győző! (1982) Első kétszáz évem (1985) Valahol Magyarországon (1987) Nyitott ablak (1988) Groteszk (1989) Vörös vurstli (1991) A rossz orvos (1996) Kilakoltatás (2000) Üvegfal (2005) A Baxun invázió (2005) Csendkút (2007) Sínjárók (2007) Az ügynökök a paradicsomba mennek (2010) Nincs kegyelem (2016) Magunk maradtunk (2022)

Tévéfilmek

Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1980) Szerelmem, Elektra (1980) Rest Miska (1981) Napos oldal (1983) Bajuszverseny (1984) Csodatopán (1984) A tanítónő (1985) Tánya (1986) Dada (1987) Vadkacsavadászat (1989) A megközelíthetetlen (1989) Advent a Hargitán (1994) Az én folyóm (2001) A szivárvány harcosa (2001) Karácsony verse (2003)

Tévéfilmsorozatok Szálka, hal nélkül (1984) Különös házasság 1-4. (1984)Különös házasság, tévésorozat 1984, Duna Tv nava.hu – 2008. február 19.Különös házasság, Megkezdődött a forgatás, Pest Megyei Hírlap 26. évfolyam 100. szám, library.hungaricana.hu – 1982. április 30. Frici, a vállalkozó szellem (1993)Frici, a vállalkozó… 19:05, Nógrád Megyei Hírlap 4. évfolyam, 217. szám, – 1993. szeptember 17.

Hangjátékok E.T.A. Hoffmann: Az arany virágcserép (1982) Hugo Raudsepp: A naplopó (1988) Csemer Géza: 36. Rácz Laci (1989) Kisfaludy Károly: A hűség próbája (1989) Ruitner Sándor: Lacrimosa (1991) Mészöly Miklós: Ablakmosó (1992) Szepességi történet (1994) – AnnaSzepességi történet – 2. rész , Rádiószínház 1994, nava.hu – 2007. február 2. (hozzáférés: 2015. szept. 9.) Nagy Ignác: A vendégszerep (1994) Ambrus Zoltán: Giroflé és Girofla (1995) Eörsi István: Sírkő és kakaó (1995) Anton Pavlovics Csehov: Három év (1997) A buszmegálló, avagy mikor jön a hathúszas? (2016) - Malvin

CD-k és hangoskönyvek Zsoldos Xavér, Kovács Márk, Bánhegyi Jób és Heckenast Kolos: Áldás, áldomás (közreműködő, 2010)Áldás, áldomás hangoskönyv (audio CD), eletoltes.hu (hozzáférés: 2016. április 4.) Felix Salten: Bambi (ford. Fenyő László, 2007)Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára és Hang- és Médiatára Bambi, (hozzáférés: 2016. április 4.) Szabó Magda: Bárány Boldizsár (2007)Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára és Hang- és Médiatára Bárány Boldizsár, (hozzáférés: 2016. április 4.)

Szinkronszerepei A farm ahol élünk: Grace Snider Edwards – Bonnie Bartlett Az igazak ügyvédje: Beatrice Kingdom – Hermione Norris Boszorkák: Lilith Hughes – Geraldine James Columbo – A türelmetlen hölgy (Lady in Waiting) – Susan Clark Frank Riva: Catherine Sinclair – Mireille Darc Médium – A túlvilág kalandorai: Alison Mundy – Lesley Sharp NCIS – Tengerészeti helyszínelők: Jenny Shepard – Lauren Holly Nora Roberts: Kék füst: Bianca Hale – Talia Shire Telefonos kisasszonyok: Belinda – Kelle Spry Te szent ég!: Lotte Albers – Jutta Speidel Tremors: Nancy Sterngood – Marcia Strassman Túszharc: Janis Goodman – Pamela Reed Vad angyal: Luisa Rapallo de Di Carlo – Fernanda Mistral Viharsziget: Rachel 2 – Patricia Clarkson Ments meg! (Rescue Me): Maggie Gavin – Tatum O’Neal The Walking Dead!: Carol Peletier – Melissa McBride

Díjai, kitüntetései Rajz János-díj (1983) Farkas–Ratkó-díj (1985) Jászai Mari-díj (1986) Az országos színházi találkozó legjobb női alakítás díja (1986) Erzsébet-díj (1987) Magyar Művészetért díj (1988) A film- és tv-kritikusok díja (1989) Érdemes művész (2002) Sík Ferenc-emlékgyűrű (2004) Bartók-emlékdíj (2006) Kazinczy-díj (2007) Magyar Örökség díj (2007) Főnix díj (2007, 2010, 2012) Ivánka Csaba-díj (2007) Ősi díszpolgára (2008)Jelentés, Ősi község (88/2008. (VI. 26.) Képviselő-testületi határozata) – 2008. augusztus 28. Alternatív Kossuth-díj (2009) Kossuth-díj (2011) Iglódi István-emlékgyűrű (2011) Budapest díszpolgára (2012) Aranyalma díj (Fejér Megyei Hírlap) – 2013 év legjobb színésze (2014)Gábor Gina: Kubik Anna örül, hogy banya is lehet , feol.hu – 2014. február 15. Tolnay Klári-díj (2016)MTI: Kubik Anna és Venczel Vera kapják idén a Tolnay Klári Művészeti díjakat , origo.hu -p– 2016. szeptember 16. A Magyar Érdemrend középkeresztje (2020) A Nemzet Művésze (2025)

Jegyzetek

Források

Magyar Katolikus Rádió

További információk

Kubik Anna a Komlói Amatőr Színházi Találkozó zsűri elnöke (2015-2017) Magyar Szinkron Kubik Anna, Veszprém megyei kortárs lexikon 2001. Anyák napja Kubik Annánál hírműsor, nava.hu – 1991. május 4. Lukács Mária: Színésznő, szerepálmok nélkül, Kubik Anna arcképvázlata, Heves Megyei Hírlap, 4. évfolyam, 284. szám – 1993. december 6. Barkó Judit: Lélek Boulevard: vendége Kubik Anna színésznő 2010, nava.hu – 2011. január 22. Orbán Erika: „Nem csak nézője vagyok saját életemnek.” , Alkotónők Webmagazin – 2016. március 10.

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Kazinczy-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Budapest díszpolgárai Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Farkas–Ratkó-díjasok Kategória:Főnix díjasok Kategória:Rajz János-díjasok Kategória:Ivánka Csaba-díjasok Kategória:Erzsébet-díjasok Kategória:Tolnay Klári-díjasok Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Magyar Művészetért díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:Ki mit tud?-versenyzők Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai