Az Orvosok Határok Nélkül napjaink egyik legnagyobb, 1971-ben alakult nemzetközi segélyszervezete. A független segélyszervezet orvosi segítséget nyújt a háborús konfliktusok, a járványok, a természeti és az emberek által okozott katasztrófák áldozatainak, valamint mindazoknak, akik a nagy földrajzi távolság vagy etnikai helyzetük miatt nélkülözik a megfelelő egészségügyi ellátást. Nemzetközi viszonylatban többnyire a francia megjelölést – Médecins sans Frontières, rövidítése MSF – vagy angol fordítását – Doctors Without Borders – használják.
1971-ben francia orvosok egy csoportjaA kezdeményezők: Dr Marcel Delcourt, Dr Max Recamier, Dr Gérard Pigeon, Dr Bernard Kouchner, Dr Raymond Borel, Dr Jean Cabrol, Dr Vladan Radoman, Dr Jean-Michel Wild, Dr Pascal Greletty-Bosviel, Dr Jacques Bérés, Dr Gérard Illiouz, Philippe Bernier, Dr Xavier Emmanuelli alapította a segélyszervezetet a biafrai háború szörnyűségeire reagálva. A szervezet dolgozóinak többsége orvos és ápoló, de más szakterületek képviselői is aktívan támogatják az MSF-t. Genfi székhelyű központ irányítja az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi hálózatát, ami 19 szekcióból áll. Évente közel 3000 orvost, ápolónőt, szülésznőt és logisztikust toboroznak a projektek részére. Mintegy 1000 állandó alkalmazott foglalkozik az önkéntesek toborzásával, a pénzügyek kezelésével és a médiával való kapcsolattartással. A szervezetnek a kormányoktól való függetlenségét az szavatolja, hogy éves költségvetésének kb. 80%-a magánadományokból, az Egyesült Nemzetek Szervezetének különféle testületeitől és egyéb nemzetközi intézményektől származik és csupán 20%-a fedeződik állami, illetve gazdasági pénzekből.
Az MSF több mint 70 országban tart fenn egészségügyi központokat és biztosít orvosi továbbképzést. A segélycsoport projektjei széles körű tevékenységet ölelnek fel: a gyógyítás és betegellátás mellett vállalják kórházak és egészségközpontok építését illetve újjáépítését, mobil klinikák felállítását, menekülttáborok ellátását, pszichológiai gondozást, kutak építését és tisztítását, valamint a lakosság egészségügyi felvilágosítását és a helybeli munkatársak továbbképzését.
1996-ban az MSF lett a Seoul Peace Prize kitüntetettje.
A szervezet „több kontinensen végzett úttörő humanitárius tevékenységéért” 1999-ben Nobel-békedíjat kapott.„The Norwegian Nobel Committee has decided to award the Nobel Peace Prize for 1999 to Médecins Sans Frontières in recognition of the organization's pioneering humanitarian work on several continents.” The Nobel Peace Prize 1999
Alapelvek A szervezet alapelvei az alapító okiratban vannak rögzítve. A segélyszervezet önkéntes munkatársai tevékenységüket a semlegesség elve szerint, pártatlanul, részrehajlás nélkül végzik, munkájukat nem befolyásolhatják politikai, gazdasági vagy vallási tényezők: csak ez teszi lehetővé a hatékony humanitárius segítségnyújtást. Az önkéntes orvosok kötelezettséget vállalnak arra, hogy betartják az egyetemes orvosi etika és a szakmai erkölcs szabályait. Az önkéntesek tudatában vannak annak a kockázatnak és veszélynek, amellyel munkájuk vállalása jár, s tevékenységükért nincs joguk maguknak vagy hozzátartozóiknak más kártérítést, kompenzációt vagy juttatást kérni, mint amelyet a szervezet megengedhet.
A rászorulók szócsöve Abban az esetben, ha egy konfliktushelyzetben a civil lakosság jogait lábbal tiporják és az állam megtagadja a segítséget, az Orvosok Határok Nélkül kiáll az emberi jogok védelmében. Bár a segélyszervezet az alapokirat elvei szerint kötelezi magát a semlegességre, pártatlanságra és függetlenségre, kivételes helyzetekben mégis feladja semleges pozícióját, állást foglal és a rászorulók szócsöve lesz.
Amennyiben az önkéntesek munkájuk során azt tapasztalják, hogy a civil lakosság jogai sérülnek, tájékoztatják a nyilvánosságot az emberi jogok megsértéséről. Az MSF fontos feladatának tartja, hogy tanú legyen (witnessing), vagyis felhívja a figyelmet a segítségre szorulókra. A nyilvánosságra hozatal nem minden esetben ment emberéletet, de a szervezet meggyőződése, hogy a hallgatás, illetve elhallgatás növeli az áldozatok számát.
A nyilvános kritika az utolsó eszköz, amihez az MSF folyamodik. A segélyszervezet dolgozói először az illetékesekkel folytatott közvetlen megbeszéléseken és diplomáciai csatornákon keresztül próbálják tisztázni a hatalmi visszaéléseket és megállítani azt; a kiküldött munkatársak jelentései alapján születik döntés az MSF-központban arról, hogy a szervezet tovább lobbizik vagy nyilvános kampányt indít (amennyiben az az áldozatok érdekét segíti), vagy visszavonulást kezdeményez. A gyakorlati humanitárius munkák során gyakran elég nehéz megtalálni a witnessing és a semlegesség közötti megfelelő utat. A szervezet semlegességhez való hozzáállása különbözteti meg a MSF-t a Nemzetközi Vöröskereszttől. Bernard Kouchner, az Orvosok Határok Nélkül egyik alapító tagja szavai szerint a szervezet mindig pártatlan, de nem mindig semleges.
Története bélyegkép|200px|Kwashiorkor-kórban szenvedő gyermek a nigériai polgárháború idején Az alapítás előzményei Már korábban is léteztek segélyszervezetek, amelyek a segítségre szoruló lakosságnak orvosi segítséget nyújtottak és élelmiszerellátást biztosítottak. Ilyen volt az 1942-től működő Oxfam, ami élelmiszerkészleteket és egészségügyi ellátást biztosított a rászorulóknak, vagy az 1863-ban megalakult Nemzetközi Vöröskereszt (Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága), amely elsőként szervezte meg a nagy tömegeket érintő természeti csapások, illetve háborúk áldozatainak egészségügyi és anyagi támogatását. A második világháború után viszont bírálat érte a Vöröskeresztet, miszerint nem vállalt felelősséget a holokauszt tekintetében.
Biafra A kőolajban gazdag Biafra 1967. május 30-án kiáltotta ki a lagosi központú nigériai kormánytól való függetlenségét és a Biafra Köztársaság létrejöttét. Ezzel véres polgárháború vette kezdetét, mivel az állam- és kormányfőként 1966 júliusa óta hivatalban levő Yakubu Gowon ezredes mindenáron vissza akarta szerezni a területet. A biafrai háború idején (1967–1970) a nigériai katonahatalom blokádot rendelt el az ország délkeleti részében található Biafra ellen. Franciaország volt az egyetlen ország, amely a biafrai lakosságot támogatta. Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió Nigéria pártjára álltak. A blokád alatt álló biafrai lakosok helyzete a külvilág számára teljesen ismeretlen volt. Egy csapat francia orvos – köztük Bernard Kouchner – a francia Vöröskereszttel együtt önkéntesen jelentkezett arra a feladatra, hogy a megszállás alatt lévő Biafrában kórházakban és élelmiszer-ellátóhelyeken dolgozzanak.
A Biafrába érkezett önkéntesek, az egészségügyi és kórházi dolgozókat is beleértve, tudatában voltak annak, hogy munkájuk milyen veszélyekkel jár: a nigériai hadsereg támadásai őket sem kímélték. Tanúi voltak annak, amint civileket gyilkoltak meg és amint civilek, köztük nagyon sok gyermek éhen halt. Amikor Kouchner visszatért Franciaországba, nemcsak a nigériai kormányt vádolta az emberi jogok megsértésével, de a Vöröskeresztet is bírálta: a szükségállapotban kinyilvánított állandó semlegessége miatt cinkossággal vádolta a segélyszervezetet. Francia orvosok támogatásával sikerült felhívnia a média figyelmét a biafrai régióra, és a világ népeit nemzetközi szintű felelősségvállalásra szólította fel. Kouchner és az őt támogató orvosok meg voltak győződve arról, hogy egy olyan segélyszervezetre van szükség, amelyben az áldozatok egészsége, illetve sorsa elsőbbséget élvez a politikai és vallási érdekekkel szemben.
Alapítás: 1971 bélyegkép|250px|Bernard Kouchner, az MSF egyik alapító tagja és első elnöke A Groupe d’Intervention Médicale et Chirurgicale en Urgence-t (katasztrófa sújtotta területen végrehajtott orvosi és sebészeti beavatkozásokra létrehozott csoport) 1970-ben egykor Biafrában dolgozó francia orvosok alapították, hogy segítséget nyújtsanak és kihangsúlyozzák az áldozatok jogainak elsőbbségét a semlegességgel szemben.
1970-ben a Bhola-ciklon következtében az alacsonyan fekvő szigeteket teljesen elöntötte a víz, egész falvak tűntek el, a termés megsemmisült, a ciklon 500 000 halálos áldozatot követelt Kelet-Pakisztánban (ma Banglades). Ennek hatására hozta létre Raymond Borel, a TONUS című orvosi magazin kiadója, a Secours Médical Français (francia orvosi katasztrófasegítség) nevű szervezetet. Borel olyan orvosokat keresett, akik a természeti katasztrófák sújtotta áldozatoknak nyújtanak segítséget. 1971. december 20-án Borel, Kouchner és kollégáik Médecins Sans Frontières néven egyesítették a két szervezetet.
A szervezet első bevetése Nicaragua fővárosában, Managuában történt: 1972. december 23-án egy földrengés elpusztította a város nagy részét 10 000 halálos áldozatot követelve. Az első hosszabb ideig tartó segítségnyújtásra 1974 szeptemberében került sor Hondurasban, ahol a Fifi nevű hurrikán végzett nagy rombolást.
Miután Dél-Vietnám elbukott Észak-Vietnámmal szemben 1975 és 1979 között, kambodzsaiak milliói menekültek Thaiföldre a Vörös Khmerek elől. Az Orvosok Határok Nélkül szervezete első alkalommal hozott létre egy menekülttábort Thaiföldön. Amikor 1989-ben a vietnámi csapatok kivonultak Kambodzsából, a segélyszervezet hosszútávú segítségnyújtást indított a Killing Fields túlélői számára, illetve azzal a céllal, hogy megszervezzék az ország egészségügyi ellátását. Bár a thaiföldi részvétel célja a háború áldozatainak segítése volt, a délkelet-ázsiai tevékenységet az MSF első háborús bevetésének tekintik.
A nemzetközi közvélemény 1976-ban, a bejrúti síita-keresztény konfliktus kirobbanásakor figyelt fel a szervezetre: az Orvosok Határok Nélkül önkéntesei a libanoni polgárháború idején (1976–1984) libanoni kórházakban sebészeti beavatkozásoknál nyújtottak segítséget.
1977: új vezetőség 1977-ben Claude Malhuret-t nevezték ki az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet elnökének. Malhuret és támogatói elutasították a témoignage (witnessing, tanúság) koncepcióját: azon a véleményen voltak, hogy a segélyszervezet nem bírálhatja azon államok kormányait, ahol a szervezet segítséget nyújt. Kouchner viszont azt gondolta, hogy egy országban uralkodó nyomor dokumentálása a legjobb lehetőség a problémák megoldására. A witnessing, vagyis a háborús bűntettek nyilvánosságra hozatalának kérdése megosztotta az MSF-t.
Az 1979. évi dél-vietnámi események után francia értelmiségiek (többek között Raymond Aron, Jean-Paul SartreJean-Paul Sartre) tiltakozást jelentettek meg a Le Monde balliberális újság lapjain, amelyet Kouchner is aláírt. Aláírásukkal az „Egy hajó Vietnámnak” („A boat for Vietnam”) projektet támogatták, azzal a céllal, hogy orvosi segítséget nyújtsanak a menekülteknek, akik közül sokan hajókon próbálták elhagyni az országot (boat people). Az Orvosok Határok Nélkül tagjainak többsége nem támogatta a projektet, Kouchner mégis kibérelte a „L'ile de Lumière” (A fény szigetei) nevű kórházi hajót, és orvosokkal, újságírókkal, valamint fényképészekkel együtt a Dél-kínai-tengerhez (Bidong-szigetek, Malajzia és Anambas-szigetek, Indonézia) utazott. A „bevetés” sikeresnek bizonyult ugyan, de a szervezet továbbra sem támogatta a projektet, azon kívül az esemény „Boat for St. Germain des Pres” néven gúny tárgya lett a párizsi francia liberális elit elegáns városnegyedére utalva.
Kouchner kilépett az MSF-ből és 1980 márciusában 15 másik orvossal egy új szervezetet hozott létre Médecins du Monde (a világ orvosai) néven. Az új segélyszervezet sokban hasonlít az Orvosok Határok Nélkül csoporthoz, ezért gyakran egymás mellett nyújtanak segítséget a rászoruló országokban.
1982-ben Malhuret és Rony Brauman bélyegsorozatot adattak ki, ami elősegítette az adományok gyűjtését, és amivel sikerült rendezni a szervezet anyagi helyzetét. Ugyanebben az évben Braumant választották a segélyszervezet új elnökévé. Az 1980-as években operatív kirendeltségeket hoztak létre más országokban is (1980: Belgium; 1981: Svájc; 1984: Hollandia; 1986: Spanyolország, Luxemburg).