Jude Drouin (Kanada, Québec, Murdochville, 1948. október 28. –) kanadai jégkorongozó.
Karrier
Komolyabb junior karrierjét az OHA-s Montréal Junior Canadiensben kezdte 1966–1967-ben. Az 1966-os NHL-amatőr drafton a Montréal Canadiens választotta ki a harmadik kör 17. helyén. Felnőtt pályafutását a CPHL-es Houston Apollosban kezdte 1967–1968-ban. A következő idényben még játszott az Apollosban de már kilenc mérkőzésre meghívást kapott a National Hockey League-be, a Canadiensbe. 1969–1970-ben játszott az AHL-es Montréal Voyageursban, ahol 65 mérkőzésen 106 pontot szerzett, így az év újonca és az év pontkirálya címet is megkapta. Ebben az idényben az NHL-ben mindössze három mérkőzésen lépett jégre. 1970–1975 között a Minnesota North Stars játékosa volt. Legjobb idényében 73 pontot szerzett. 1975–1978 között a New York Islanders játékosa volt. Itt már csak 62 pontot tudott szerezni legjobb idényében. 1978–1979-ben nem játszott sehol majd az egyéves szünet után a Winnipeg Jetsbe igazolt ahol 1980-ig játszott majd szezon közben visszavonult.
Karrier statisztika
Alapszakasz Rájátszás Szezon Csapat Liga MSz G A P B MSz G A P B 1966–1967 Montréal Junior Canadiens OHA 47 32 36 68 64 — — — — — 1967–1968 Houston Apollos CPHL 68 22 38 60 59 — — — — — 1968–1969 Houston Apollos CHL 53 23 31 54 117 3 1 1 2 23 1968–1969 Montréal Canadiens NHL 9 0 1 1 0 — — — — — 1969–1970 Montréal Voyageurs AHL 65 37 69 106 88 8 0 6 6 2 1969–1970 Montréal Canadiens NHL 3 0 0 0 2 — — — — — 1970–1971 Minnesota North Stars NHL 75 16 52 68 49 12 5 7 12 10 1971–1972 Minnesota North Stars NHL 63 13 43 56 31 7 4 4 8 6 1972–1973 Minnesota North Stars NHL 78 27 46 73 61 6 1 3 4 0 1973–1974 Minnesota North Stars NHL 65 19 24 43 30 — — — — — 1974–1975 Minnesota North Stars NHL 38 4 18 22 16 — — — — — 1974–1975 New York Islanders NHL 40 14 18 32 6 17 6 12 18 6 1975–1976 New York Islanders NHL 76 21 41 62 58 13 6 9 15 0 1976–1977 New York Islanders NHL 78 24 29 53 27 12 5 6 11 6 1977–1978 New York Islanders NHL 56 8 17 22 12 5 0 0 0 5 1979–1980 Winnipeg Jets NHL 78 8 16 24 50 — — — — — 1980–1981 Winnipeg Jets NHL 7 0 0 0 4 — — — — — NHL Összesített 666 151 305 456 346 72 27 41 68 33
Díjai
AHL Első All-Star Csapat: 1970 Dudley „Red” Garrett-emlékdíj: 1970 John B. Sollenberger-trófea: 1970
Források Életrajz Statisztika Statisztika Statisztika Statisztika Adatok
Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Kanadai jégkorongozók Kategória:A Montréal Canadiens által draftolt játékosok Kategória:A Montreal Canadiens játékosai Kategória:A Minnesota North Stars játékosai Kategória:A New York Islanders játékosai Kategória:A Winnipeg Jets játékosai (1972–1996) Kategória:Élő személyek