bélyegkép|300px|Számtalan átiratot készítettek a rajongók, amellyel a játékot népszerűsítették. Ezen a képen jól látható, hogy szinte mindent átírtak, illetve átrajzoltak az eredeti Doom-hoz képest.

A Doom egy számítógépes játék, amelyet 1993-ban adott ki az id Software. Egyike az első belső nézetű lövöldözős (FPS) játékoknak, s újításaival fontos mérföldkőnek számít a számítógépes játékok, különösen az FPS-ek történetében.

A játék az adatait úgynevezett WAD fájlokban tárolja (a rövidítés jelentése Where is All the Data?, magyarul "Hol vannak az adatok?"). Ez a formátum összefogja egyetlen fájlba a számtalan apró fájlt (grafikákat, scripteket, hangokat), elrejtve a felhasználó szeme elől. A játék megjelenése után megjelentek különböző segédprogramok a WAD fájlok szerkesztésére, amelyekkel a játékosok átszerkeszthették a játék kinézetét, így a Doom lett az első nagy mértékben átszerkesztett játék. A WAD fájlok átírásával lehetővé vált, hogy a rajongók létrehozzák saját készítésű játékaikat tetszőleges menüvel, pályákkal, fegyverekkel, ellenségekkel és tárgyakkal - természetesen a Doom adta lehetőségeken belül, hiszen a forráskódhoz nem férhettek hozzá a rajongók. Számos játéktervező így kezdte el karrierjét, hogy átszerkesztette a játékot – többek közt Tim Willits is, aki később az id Software fő tervezője lett. Később több játék, például az Unreal vagy a Half-Life is ezt a filozófiát követte és a módosítások készítése általánossá vált a játékiparban.

1994-ben megjelentek az első pályatervezők és jó pár szoftvert is létrehoztak, hogy a játékot könnyebben átírhassák (ilyen volt például a Doom Editing Utility, DEU is). Az átszerkesztett WAD fájlok többsége egy vagy több különböző saját készítésű pályát tartalmazott és általában ezek az eredeti játék környezetét idézték, de a többi pályán új szörnyeket és elemeket lehetett találni, s később az egész játékot átformálták. Népszerű filmeket, televíziós sorozatokat, videójátékokat és további népszerű termékeket „Doom-osítottak”, mint például: Alien, Batman, Dragon Ball Z, Ghostbusters, Pokémon, Red Faction, Sailor Moon, South Park, Star Wars, A Simpson család és az X-akták. A Theme Doom Patchben több filmből is található filmbéli szereplő, mint például az Alien-ből, a Predator-ból és a Terminátor-ból. Néhányan még a program hangjait is megváltoztatták a Beavis és Butt-head nevű amerikai rajzfilmsorozatéra.

1994 és 1995 körül elkezdődött a WAD fájlok terjesztése a BBS-en keresztül, majd megjelentek a számítógépes boltokban a WAD fájlokat tartalmazó, önállóan árusított CD-k is, s némelyikhez használati útmutató is mellékeltek. Később az FTP szerverek lettek a fájlcserék elsődleges forrásai. 1995-ben hivatalosan is kiadtak egy 21+1830 WAD fájlt tartalmazó CD-t, Master Levels for Doom II címmel. Ezen kívül még több ezer WAD fájlt hoztak létre a rajongók: az idgames FTP szerveren fájl volt található.

Módosítások listája

Epizód WAD-ok

Doom NévMegjelenés éveKészítőMegjegyzésDouble Impact2011Matt Cibulas, Ralph Vickers2013-ban a Freedoom: Phase 1 4. epizódja lett. A Doom 2019-es újrakiadásának egyik választható addon-ja.Knee-Deep in ZDoom2007Tormentor667 és másokA Doom 1. epizódjának újragondolása, a ZDoom funkcióinak felhasználásával.SIGIL2019John RomeroÖtödik epizód. Cacowards, 2019: "Futottak még" nyertes.WOW.WAD1999Paul ThrussellEgyetlen pálya, egy BFG-vel és egy kiberdémonnal, kijárat nélkül. Minden idők legrosszabbnak tartott Doom módosítása.

Doom II: Hell on Earth NévMegjelenés éveKészítőMegjegyzés1 Monster200722 pályás WAD fantasztikus pályatervezéssel. Különlegessége, hogy egy pályán csak egyetlen típusú, adott szörny van, másféle semmilyen.Arrival 2021Walker Wright (Pavera)Teljesen új, a WAD-hoz készített zenével, amelyet Brayden Hart (AD_79) írt meg. Kiemelt DOOM WAD, elérhető az id-gyűjteményből is. Cacowards nyertes, 2021: egyike a nyerteseknek.Deus Vult2004Huy PhamExtrém nehéz WAD, 5 pályával. Cacowards, 2004: "Futottak még" nyertes.Deus Vult II2008A Deus Vult folytatása. Szintén extrém nehéz, bár az első pályák egy átlag játékosnak is sikerülhetnek. Cacowards nyertes, 2008: egyike a nyerteseknek, plusz "Leghosszabb ideig készített WAD".Doom Center2001Eternal Doom IV: Return from Oblivion2008Team Eternal, TeamTNTAz Eternal Doom folytatása, ahhoz hasonlóan középkori hangulatú, rengeteg újítással. Jelenleg csak egy 8 pályás demo verzió létezik belőle. Cacowards nyertes, 2008: egyike a nyerteseknek. HacX1997Banjo SoftwareTeljes átalakítás a Doom-hoz. 21 pályás.Harmony 2009Thomas van der VeldenTeljes átalakítás, egyedi sprite-okkal és textúrákkal, eredetileg ZDoom-ra tervezve, a "Revolution!" WAD folytatása. Teljesen új, a WAD-hoz készített zenével, amelyet James Paddock (Jimmy) írt. Kiemelt DOOM WAD, elérhető az id-gyűjteményből is. Cacowards nyertes, 2009: egyike a nyerteseknek.Heartland 2021Paul DeBruyne (skillsaw)Teljesen új, a WAD-hoz készített zenével, amelyet Stewart Rynn (stewoy) írt. Eternity Engine-en fut kizárólag, egymás feletti termekkel. Cacowards nyertes, 2021: egyike a nyerteseknek.Hellcore 2.02004It Only Gets Worse2006Komédia-WAD. Cacowards nyertes, 2007: "Legviccesebb WAD".No Rest for the LivingNerve SoftwareKiemelt DOOM WAD, elérhető az id-gyűjteményből is.OrigWAD1994Jeffrey BirdA világ legelső Doom módosítása. Mindössze két teremből áll.Scythe X2009Erik AlmA Scythe-sorozat befejező része, eddig 10 pályával.Syringe 2019Pavera, Tarnsman, Marcaek, és XaserKiemelt DOOM WAD, elérhető az id-gyűjteményből is. Cacowards nyertes, 2019: egyike a nyerteseknek.

Megawad-ok

A megawad-ok azok a módosítások, amelyekben - az idgames archívum definíciója szerint - a régi generációs Doom-ok legalább 15 pályája le van cserélve. Esetenként akár a teljes állapotjelző is lecserélődik, de megváltozhat benne a zene, a fegyverek és természetesen a textúrák is. A kifejezést először a Memento Mori-ra használták.

Megawad-ok Doom-hoz

NévMegjelenés éveKészítőMegjegyzés2002 A Doom Odyssey2002Doom 3: Mr. Smiley Head's Safari1995Impact SoftwareSzinte minden komolyságot és nehézségi szintbeosztást kímélő Doom WAD.The Lost Episodes of Doom1994Sybex Inc.

Megawad-ok Doom II-höz

NévMegjelenés éveKészítőMegjegyzésAlien Vendetta200217 emberből álló csapatNéhány felülírt zene a Heretic-ből van.Ancient Aliens 2016skillsaw, Joshy, lupinx-Kassman, esselfortium, stewboy, AD_79, TarnsmanAz Ősi idegenek TV-Sorozat ihlette. Új, zenével, amelyet Stewart Rynn (stewoy) írt, illetve új textúrákkal, melyeket skillsaw készített. Cacowards nyertes 2016: egyike a nyerteseknek.Back to Saturn X 2012BTSX TeamKét epizód, mindkettő kiemelt DOOM WAD, elérhető az id-gyűjteményből is. Cacowards nyertes, 2013: Episode 1, 2014: Episode 2.ChillaxIsmeretlen47 extrém nehéz pálya. A pályák erősen plagizálnak (pl.: az első 14 pálya Phml munkája, csak erősen nehezítve). Co-op módban népszerű.Claustrophobia 10242009Claustrophobia 1024 22010Community Chest2003RajongókA Doom rajongó közösség tagjai által alkotott pályák egyvelege.Community Chest 22004RajongókA Doom rajongó közösség tagjai által alkotott pályák egyvelege. Cacowards nyertes, 2004: egyike a nyerteseknek.Community Chest 32007RajongókA Doom rajongó közösség tagjai által alkotott pályák egyvelege. Cacowards nyertes, 2007: egyike a nyerteseknek.Community Chest 42012RajongókDaedalus: Alien Defense2003TeamTNTAz Icarus: Alien Vanguard folytatása; rendkívül sok újítással az alap Doom-hoz képest. Cacowards nyertes, 2004: "Rendkívüli elismerés".Dimensions of Time1998Matthew Tropiano32 pályás MegaWAD. Egyszerű felépítésűek a pályák. A módosítás vegyes fogadtatásban részesült. A készítő 13 éves volt, mikor megcsinálta.Drown in Blood2006Multiplayer-ben, Cooperative módban is igen gyakran játsszák nehézsége miatt. A WAD címe egy heavy metal együttes neve is.Eternal Doom III1997Team Eternal, TeamTNTKözépkori stílusú pályák, science fiction hatással és helyszínekkel vegyítve. Tartalmazza az első két részt.Eviternity 2018Dragonfly, James Paddock, Afterglow, an_mutt, antares031, AtroNx, StormCatcher.77, Mechadon, Xaser, Tristan Clark, skillsaw, ukiro Hat epizódja tematikus: barlangrendszer, műszaki bázis, havas táj, radioaktív üzem, pokol, menny. Az ukiro által készített OTEX textúracsomag első WADja. Számos DEHACKED-del módosított ellenséget is tartalmaz. MBF-kompatibilis.Going Down 2014Mouldy (Cyriak Harris)Komédia-WAD. Cacowards nyertes 2014: egyike a nyerteseknek.Hell Revealed1997Yonatan Donner és Haggay NivHell Revealed II2003Jonas Feragen és társaiA Hell Revealed folytatása. Nehézsége legendássá vált a Doom-ozó közösség körében. Cacowards nyertes, 2004.Hell to Pay1996Wraith CorporationHellbound2013Sófalvi Zoltán (Z86)Hellcore2004Cacowards nyertes, 2004: "Leghosszabb ideig készített WAD". Valóban; a WAD-ot 1995-ben kezdték el.Icarus: Alien Vanguard1996TeamTNTA pályák egy része egy űrhajó fedélzetén játszódik.Japanese Community Project 2016Japán Doom rajongó közösség tagjai által alkotott pályák egyvelege. Cacowards nyertes 2016: egyike a nyerteseknek.Jenesis 2011James PaddockCacowards nyertes 2011: egyike a nyerteseknek.Kama Sutra 2005Gusta és MethodCacowards nyertes 2005: egyike a nyerteseknek.Memento Mori1995Memento Mori 21996Nazi Auferstehung2006DarkExodusNáci ellenfelekkel és helyszínekkel létrehozott WAD, rendkívül gyenge pályatervezéssel. Cacowards nyertes, 2006: "Legrosszabb WAD".Perdition's Gate1996Wraith CorporationPlutonia 2 2008Plutonia 2 TeamA Final Doom: The Plutonia Experiment folytatása. Nyolc éven keresztül készítették. Cacowards nyertes 2009: egyike a nyerteseknek.Realm Of Chaos1996TeamTNTAz utolsó pályán az Icon Of Sin 4 irányból támad, de csak egyben van Romero feje.Requiem1997Közel 20 rajongóA 23. pályát Dario Casali készítette, valamint a grafika terén is dolgozott. Személyét lásd feljebb.Revolution! 2001Thomas van der VeldenTeljesen új, a WAD-hoz készített zenével. Kiemelt DOOM WAD, elérhető az id-gyűjteményből is. 2001 legjobb 10 WAD-ja közé választva.Scythe 2003Erik Alm2003 legjobb 10 WAD-ja közé választva.Scythe 2 2005főleg Erik AlmCacowards nyertes 2005: egyike a nyerteseknek.Speed of Doom 2010Josh Sealy (Joshy) és Darkwave0000,Cacowards nyertes 2010: egyike a nyerteseknek.Sunder készülőbenInsane_GazeboSlaughter WAD, extrém nehéz, igényesen kidolgozott, hosszú pályák (nem ritka a több óra alatt kijátszható rész sem)Sunlust 2016Zach Stephens (Ribbiks) és Daniel Jakobsson (dannebubinga)Cacowards nyertes 2015: egyike a nyerteseknek.TNT: Revilution 2017TNT: Revolution TeamA Final Doom: TNT Evilution folytatása. Cacowards, 2017: "Futottak még" nyertes.The Twilight Zone1998The Twilight Zone II1999Valiant 2015Paul DeBruyne (skillsaw)Whispers of Satan2009

Jegyzetek

Külső hivatkozások id Software hivatalos oldala Doomworld.com WAD fájlok listája

Kategória:Doom