María Nieves Rebolledo Vila vagyis Bebe (Valencia, 1978. május 9. –) Latin Grammy-díjas spanyol énekes és színésznő.
Élete 1978. május 9-én született mint Nieves Rebolledo Vila Valenciában. A szülei is zenészek voltak: az extremadurai Surberina nevű folkzenekar tagjai. Első gitárját 11 évesen kapta. 1995-től játszott különféle együttesekben, bárokban lépett fel, közben Madridban színművészetet tanult. 2001-ben megnyerte az extremadurai dalszövegíró versenyt. Az áttörést számára albuma, a Pafuera Telarañas jelentette Spanyolországban. A nemzetközi elismerés sem váratott magára sokáig: 2005-ben elnyerte a Best New Artist-díjat Latin Grammy-díjon. Ő kapta az ötödik ilyen díjat. Az első albumáról ismert szám, a Malo Magyarországon is ismert és rádiókban sugárzott szám. 2006 júniusában bejelentette, hogy visszavonul a zenéléstől. Hogy mennyire komoly az elhatározás, még elválik, az biztos, hogy Bebe az elmúlt két évben filmszínésznőként aktivizálta magát hazájában.
Zenéje Bebe megjegyezhető temperamentumos természetéről, feminista szövegeiről és fiús külsejéről. Ő nyerte el 2005-ben a Latin Grammy-díjat 'Legjobb új előadó' kategóriában.
Diszkográfia
2004: Pafuera Telarañas Men señará – 3:38 Ella – 3:36 Con mis manos – 2:57 Siempre me quedará – 3:27 Malo – 3:37 Ska de la Tierra 3:42 El Golpe – 3:57 Revolvió – 3:46 Como los olivos – 3:56 Cuidándote – 3:51 Siete horas – 3:25 Tu silencio – 3:50 Razones – 2:51
2009: Y punto
Színészi pályafutása Caótica Ana – 2006 La educación de las hadas – 2006 Busco – 2006 El oro de Moscú – 2003 Al sur de Granada – 2003 Entre cien fuegos (TV) – 2002
Jegyzetek
További információk
Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Spanyol énekesek Kategória:Spanyol színésznők