Szalánta története a 12. század végétől datálható; 1192-ben említi először írott dokumentum, Zolounta alakban. Az akkori Szalánta csak a mai település Bukvék nevű része volt. Németi első írásos emléke 1240-ből való, a települést Nemti néven említi.
A 17. században katolikus bosnyákok érkeztek. Radonay Mátyás Ignác pécsi püspök is szorgalmazta a betelepítésüket 1690-években.
1804-ben épült a ma is látható templom (védőszentje: Szent László).
Az első világháború végén, 1918. november 14-én megérkezett megszálló szerb csapatok Baranya jelentős részére igényt tartottak. Szalántán és Németiben is akkor a lakosság 95–95%-a volt délszláv eredetű. 1921 augusztusában a szerb katonák elhagyták Baranyát.
A második világháború Szalántán 1944. november 30-án ért véget. Előtte való nap Szalántán még németek, Németiben szovjetek állomásoztak. A Németi-patak volt a front.
1977. január elsején a két falu Szalánta és Németi egyesült.
Az őskor idején Szalánta területén Kr. e. 4000–3700 között a Körös kultúra népei, majd kb. 1500 évig a vonaldíszes kerámia népe élt. Kr. e. 2800–2500 között a lengyeli kultúra képviselő lakták a régiót, majd 200 évig a balatoni csoport élt itt. Ezután a bolerázi, majd a badeni kultúra népei lakták a vidéket kb. Kr. e. 1900-ig. A bronzkor idején a Somogyvár-Vinkovci kultúra képviselői éltek a falu környékén. Kr. e. 1800–1400 között a mészbetétes edények népe telepedett meg, majd Kr. e. 1100-ig a halomsíros kultúra volt jelen. Ezután az urnasíros kultúra terjedt el a Kr. e. 1100–800 közötti időszakban. A vaskor késői szakaszában a pannonok lakták a vidéket Kr. e. 450–350 között, őket a kelták követték, akik 70 évig éltek itt.
Az ókor idején A Római Birodalom terjeszkedése Kr. e. 12–9 között érte el a megye területét. Pannónia provincia része lett a falu területe. Szalánta közelében két római összekötő út is haladt: Pécs-Görcsöny-Sellye-Markóc a másik Pécs-Keszü-Szilvás-Rádfalva-Tésenfa útvonalon.
A vármegye területe a rómaiak alatt rohamos fejlődésnek indult, amelyet 167-ben a kvád–markomann–szarmata háború tört meg. 259–260-ban dél felől a roxolánok pusztították el Sopianae-t. A 4. században kezdett el terjedni a kereszténység. A rómaiak uralma a 379-ben bekövetkezett hadrianopolisi csatavesztéssel ért véget. A megye területe ezután a gót-alán-hun csoportok kezére került.Fülep Ferenc–Sz. Burger Alice: Baranya megye a római korban, Baranya megye az őskortól a honfoglalásig. Szerkesztette? Bándi Gábor. Baranya Monográfia sorozat. Pécs, 1979, 223–330. oldalak
A középkor idején A hunokat a 6. században a keleti gótok, majd a longobárdok követték. A 6. század végén a vidéken az avarok jelentek meg, akik a honfoglalásig éltek itt. A 7. században a falu területén is megjelentek a horvátok. A honfoglalás előtt a frankok foglalták el a Dunántúlt.
A honfoglaló magyarok Botond törzséhez tartoztak. A szlávok behódoltak a magyaroknak ekkor. Idővel ezek a horvátok asszimilálódtak.
Az első írásos emlék Szalántáról 1192-ből való, a települést Zolounta néven említi. Az akkori Szalánta a mai település Bukvék nevű része volt csak. Jelentése tölgyes, tehát a tölgyesek mentén telepedtek le. A falu területe az Árpád-korban Kán nembeli László vajda birtoka volt, akitől per útján 1290 és 1302 között Aba nembeli Nekcsei Sándor fiai szerezték meg anyjuk leánynegyede fejében. . Később 1329-ben Nekcsei Demeteré, 1336-ban felét Nekcsei Demeter leánya férjére, Garai Pálra hagyta, másik fele Nekcsei Miklós fia, Denké lett. Eszterág tehát a középkorban magyar falu volt, azonban a török hódoltság alatt elnéptelenedett. A falunak a 14. században papja volt. Ez azt jelenti, hogy jelentős településnek számított akkor.
Németi első írásos emléke 1240-ből való, a települést Nemti néven említi. A falu története bizonytalan, mivel több Nemti is volt a megyében ez idő tájt. A történészek a mai napig nem tudják eldönteni, hogy a mai Szalánta-Németi, vagy az Eszéktől délkeletre levő Németi puszta a névadója a Baranyában nagy szerepet játszó Németi nembeli Németieknek.Györffy György: Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963. 347–349. oldalak A pécsi egyházmegyében számos Németi falu bizonyítja a falusi németség létezését.
Eszterágpuszta története megegyezik Szalántáéval a 13–14. században.
A néphagyomány szerint Szent László királynak volt a falu közelében egy vára, innen írt levelet nővérének, amelyet ma Zágrábban őriznek.Pécsi Püspöki Levéltár Visitacio Canonica 1845
A 14. században Szalánta és Németi külön-külön önálló plébániával rendelkezett. 1336-ban Szalánta Zalantha alakban szerepel egy oklevélben.Anjou-kori Okmánytár III. 277. Szalántát csere útján 1425-ben a pécsi káptalan szerezte meg.
A török hódoltság alatt 1542-ben – egy évvel a török hódoltság baranyai kezdete előtt – a pécsi székeskáptalan birtoka volt egészen 1566-ig, Szigetvár elfoglalásáig.
Szalánta neve 1553-ban bukkant fel ismét az összeírásokban: „Sziget vár leltára és a falvak nevei 1553. évben… Odwar, Bosta, Kewke, Zalontha, Arpad a pécsi káptalané…”Tímár György: Királyi sziget Szigetvár várgazdaságának iratai 1546–1565. Pécs, 1989, 108. oldal
A 16. században megyeszerte a falvak népessége csökkent. Németi teljesen elnéptelenedett, Szalánta népesség erősen visszaesett.
Siklós környékén hosszú évtizedekig béke volt. Az első komolyabb katonai hadművelet 1664-ben zajlott le. Ekkor Zrínyi Miklós hadai az eszéki híd fölégetése után Siklóson keresztül vonultak vissza. Ekkor a vár helyőrsége nem támadta meg a keresztény hadat, hanem hagyta, hogy továbbvonuljon. Zrínyi Miklós tudomást szerzett, hogy Szalántánál 1500-2000 fős török-tatár csapat táborozik. Elrendelte ellenük a támadást, de mire a faluhoz értek volna, a törökök elmenekültek.Vonyó, 2000, 94. o.
A 17. században katolikus bosnyákok érkeztek. A pécsi bosnyákok már 1613-ban saját papjuk is volt. Jelentős csoportok Radonay Mátyás Ignác pécsi püspök munkássága alatt érkeztek a területre az 1690-es években.
1620-ban Vidóczi Fábián, későbbi turbéki plébános Szalántán látta el papi teendőit, vezetve a Szent Márton-templomot.
Az újkor idején 1686. október 16-án érkezett a keresztény sereg Pécs vára alá, amit 21-én felszabadított. Ezzel Szalánta és környéke ismét a Magyar Királyság része lett.
Eszterágról 1695-ben az alábbiakat jegyezték fel: „Isztrák 14 évvel ezelőtt pusztává lett falu, 4 ház volt benne. E hely egykor Csanádi urasághoz tartozott, de senki sem tudja, hogy neki az itt lakók mit fizettek. Török földesura Szender Szpai volt…” Németiről 1695-ben az alábbiakat jegyezték fel: „Lakói egy része régóta itt lakik, más része Boszniából jött. Keresztény földesuruk a pécsi püspök volt... Török földesuruk Ezerdi Ago volt. ... Mind a régi lakók, mind a jövevények katolikusok” Szalántáról 1695-ben az alábbiakat jegyezték fel: „8 évvel ezelőtt pusztává lett falu. 15 ház állt benne. E hely a pécsi püspökhöz tartozott … Török földesuruk Musztay Beg volt<>” 1703-ban Németit és Szalántát visszakapta a katolikus egyház. Az okirat 1703. április 19-én kelt Bécsben, amely megerősítette, hogy a két település ura a pécsi káptalan.
A Rákóczi-szabadságharc alatt 1704-ben a szerb csapatok megtámadták a németi plébániát, az épületet kirabolták, a plébánost megölték. Ezután Stipkovics János, volt Zágrábi egyházmegyés pap több jezsuitával a két faluban telepedett le.A pécsi egyházmegye sematizmusa 1981. Pécs, 1981. 175. oldal Még ebben az évben felújították a plébániát. A templom viszont még Szalántán állt.
A nádor rendeletére 1711–1712-ben országos házösszeírást végeztek. Szalántáról a következőket írják, mely utal az 1704-es szerb pusztításra: „Szalánta A tisztelendő klérusé. Az egész falu leégett. Minden barmot elhajtottak.”
1714. március 13-án egyházmegyei zsinatot tartottak Pécsett, amelyen részt vette Kovácsics Pál, Szalánta plébánosa. Egyházi szempontból ekkor hozzá tartozott Málom, Keszü, Pogány, Kökény, Szilvás, Bosta, Szőkéd és Németi.Merényi: Domsics. 14. oldal A kereszteltek anyakönyvét 1719-től vezetik.
1721-ben a következőt írták Szalánta templomáról: „Szent Márton tiszteletére kőből épült, jó tetővel. Téglából épült tornya van egy haranggal.”
Szalánta 1729-ben már rendelkezett iskolával, azonban tanítóval nem.Petrovich Ede: Baranya megye XVIII. századi népoktatása az Egyházlátogatási jegyzőkönyvek tükrében; Baranya Helytörténetírás 1971. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve Pécs, 1971, 179. oldal Az iskola épülete üres volt, egyetlen tanulót sem találtak az egyházlátogatók.Kanyar József: Népoktatás a Dél-Dunántúlon a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet idején Akadémiai Kiadó Budapest, 1989, 93. oldal
Szalánta 1730-ban káptalani birtok, Németi pedig a püspöké. Németi lakosságát ez idő tájt volt átaiak is alkották. Sokan Átát a török kiűzésekor hagyta el.
Az 1740-es évek elején határper folyt le Szalánta, Bisse és Turony falvak között.
Büki István szalántai plébános 1750 körül Németibe költözött. Beiktatásakor, 1751-ben Németit plébániai rangra emelték. Czvetan Mátyás, Koper szülötte 1762–65 között itt volt káplán.
Németi tanítóját a 18. század közepén Kiss Istvánnak hívták. A falu iskolája 1763-ban készült el, amely egyszobás parasztház volt. Ekkor a szalántai templomot kis mértékben javították.Pécsi Püspöki Levéltár II. 20. k. C. paroch.
A felvilágosodás idején 1767-ben Mária Terézia úrbéri rendelete életbe lépett. Szalánta és Németi úrbáriuma horvát nyelvű volt, mivel a falvak lakossága is szinte teljesen bosnyák volt. Szalánta nevét Szela Szalantszkoga formában írták le. A 362 lelkes falu, ekkor Németh (Németi) plébánia fiókközsége volt. Németi nevét Szela Németszkoda alakban jegyezték fel. Ekkor a falu plébánosát Lukits Lászlónak hívták.
Szalántán és Németiben 1770-71-ben az iskola nem működött.Sándor László: Adatok a baranyai népoktatás történetéhez (1770-1848) Baranyai Helytörténetírás 1977. A Baranya megyei Levéltár évkönyve Pécs, 1979. 136. oldal
Németiben 1773-ban a plébánialak mellett „gyönyörű templom” építésén fáradoztak az emberek. Ez egyelőre csak egy kápolnát jelentett. Téglából új plébániát is építettek.
Mária Terézia 1758-ban rendeletekkel kívánta letelepíteni a cigányokat. Az 1770-es évekből való írásokban, amelyeket a Baranya Vármegyei Levéltárban őriznek, Németiben 3 cigány családot, míg Szalántán 1779-ben 1 családot tartottak nyilván.
Németi vezetője, a bíró Krisits János volt. 1777-ben egy tanító dolgozott itt. A plébános Lukrits László székesegyházi főesperes volt.
Szalántán a templomot a plébános 1763-ban javíttatta. A templomban egyházszolga nincs, harangozó van. 1783-ban a faluban már postaállomás is működöttMagda Pál: Magyarország legújabb statisztikai és geográfiai leírása Pest, 1819, 286. oldal
1795-ben kezdték el és 1804-ben készült el a ma is látható templom (védőszentje: Szent László). A szenteltvíz-tartó korábban török mosdómedence volt. Az építőanyagot részben a lebontott szalántai templomból fedezték. A templom helyét előbb fakereszt, majd 1870-es években Vörös Mihály pécsi őrkanonok kőkeresztre cseréltette. Copfstílusú oltárát a vizet fakasztó Szent László képével díszítették. A munkát 80 forintért végezte el Falkoner József.Székesegyházi Levéltár f. 21. No. 76.
Németi plébánosa Marevich János kanonok. A 19. században Németi lakossága 1810-ben 239 fő, Szalántáé 480 fő. 26 évvel később az előbbi 187 fő, az utóbbi 431 fő volt.
1829-ben a templomot kimeszelték, a következő év júniusában Veibert Péter kijavította a harangot. 1842-ben renoválták a templomot.
1843-ban Németiben új, 1 tantermes iskola épült. A Szalántán átvezető utat az állam felügyelői jónak minősítették, a házakat katonai beszállásolásokra alkalmasnak találták.Baranya Megyei Levéltár: Baranya vármegye Közgyűlési irata 1843, F. 26. 2590
Az első írásos emlék arról, hogy a két faluban a káposztatermesztés jelentős és híres volt 1845-ből származik: Igen szép fejes káposzta Szalántán, Németiben, Bellyén terem.Baranya emlékirat. Szerkesztette: Haas Mihály. Pécs, 1845, 22. oldal