Havas Henrik (született: Rokobauer Henrik, Újpest, 1949. június 25. –) Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető, címzetes államtitkár, címzetes egyetemi docens, önkormányzati képviselő, a Budapest Média Intézet alapítója.Bezár a Budapest Média Intézet, index.hu

Életpályája Sváb eredetű családban született.https://www.blikk.hu/sztarvilag/hazai-sztarok/havas-henrik-szuletesnap-rak-gyogyulas/219v08l

Tanulmányai 1967-ben Pesterzsébeten a mai Kossuth Lajos kéttannyelvű gimnáziumban érettségizett,majd autóvillamossági műszerész végzettséget szerzett, de dolgozott taxisként és gépkocsi vezetési oktatóként is. 1978-ban egy tehetségkutató versenyen mutatkozott be. Elvégezte a JATE Állam- és Jogtudományi Karát és a MÚOSZ újságíróiskoláját.

Újságíróként 1979–1986 között a Magyar Rádió hírszerkesztőjeként dolgozott, 1985-től a Krónika című műsor szerkesztő-műsorvezetője, majd két év múlva főmunkatársa lett. Nagy szerepet vállalt a Szorító (1985, Tarnói Gizellával), Első kézből (1988, Forró Tamással), Jó reggelt, 168 óra című műsorokban is. 1994-ben elbocsátották, majd visszavették. 1995-ben kilépett a Magyar Rádióból, és a Rádió M műsorigazgatója volt. 2008-tól a Klubrádió műsorvezetője. Újságírói munkásságát Táncsics Mihály-díjjal jutalmazták. 1989 szeptemberétől 1990 márciusáig az MLSZ szóvivője volt.

Televízió 1989–1998 között a Magyar Televízió Nap TV című műsorának műsorvezető-szerkesztőjeként mutatkozott be. Ezalatt az idő alatt több sajtóügynökség ügyvezető igazgatója volt. Az 1994-es médiaválság idején őt is elbocsátották a tévétől, majd rövidesen visszavették. 1995-ben Horn Gyula a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs ügyekkel megbízott címzetes államtitkárának nevezte ki, de hamarosan kiderült, hogy egyik jelöltje, Mihályi Endre sikkasztási ügybe keveredett. Havas emiatt a kinevezése után mindössze hat nappal stábjával együtt lemondani kényszerült.1995: Havas Henrik hatnapos államtitkárkodása, index.hu 1998–1999 között a Magyar Televízió vezető szerkesztőjeként dolgozott. 1999-től az RTL Klub munkatársaként dolgozott, a Heti Hetes egyik szereplője volt. Az ATV televíziós csatorna Havas a pályán című közéleti vitaműsorát vezette, amelyben Havas Henrik és négy vendége a hét izgalmas témáiról és aktuális eseményeiről beszélgettek. 2017 decemberében elbocsátotta az ATV, miután többen is szexuális zaklatással vádolták meg.Havas a pályán, atv.hu

Oktatás 1993-ban segített a JATE BTK kommunikáció szakának elindításban és a Szegedi JATE Médiatudományi Tanszékének létrehozásában. Ezenkívül a Budapesti Média Intézet alapító igazgatója volt, ahol a Sajtóműfajok elmélete nevű tárgyat oktatta.

Politika 1989 októberében a Hazafias Népfront országos tanácsának tagja lett. Az 1990-es magyarországi országgyűlési választáson felkerült a Hazafias Választási Koalíció országos listájára. Horn Gyula kormányában a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs ügyekkel megbízott címzetes államtitkára volt néhány napig 1995. november 1 és november 7. között.Havas Henrik politikusnak áll , m.magyarnarancs.hu 2017. május 14-én Kisorosziban önkormányzati képviselővé választották.Havas Henrik képviselő lett, Index.hu A 2019-es önkormányzati választáson nem indult.

Magánélete, családja Szülei: Havas Henrik és Prazsák Ida. Édesapja az ötvenes évek elején, politikai nyomásra változtatta meg nevüket a sváb eredetű Rokobauerról Havasra. 1972-ben házasságot kötött Székelyi Máriával, akit már 17 éves kora óta ismert. Két gyermekük született: Henrik (1972) és Nikoletta (1974). Unokái Spanyolországban élnek, és az elmúlt időszakban felmerült, hogy feleségével ő is kiköltözik, hogy több időt tölthessenek együtt.

Művei A láger – Traiskirchen, 1988 (Forró Tamással) (Háttér, 1988, ) Arad után – Ki tudja merre? (Forró Tamással) (Háttér, 1988, ) A Bős-Nagymaros dosszié – avagy egy beruházás hordalékai (Codex, 1988, ) Magyar irka – Anno '90 (Zöldi Lászlóval és Enyedi Nagy Mihállyal) (Rakéta, 1990) Havas Henrik–Végvári József: A Cég árulója; Szféra, Budapest, 1990, Negyvenkilencesek. Beszélgetések; Alexandra, Pécs, 2001 (Alexandra Kiadó) Gaszner és Rihmer főorvos elmeosztálya (Alexandra, 2000, ) A bűnről és a bűnhődésről – 13 beszélgetés a rács mögött (Alexandra, 2001, ) Havas Henrik–Koncz István–Vujity Tvrtko: Aranyos lány; Alexandra, Pécs, 2002 Szeretők; Alexandra Média Iroda, Pécs, 2002 (Tények és titkok) Pro Domo – avagy fejezetek a '80-as évek sajtótitkaiból (Alexandra, 2002, ) Kihívás és látomás. Egy próbafolyamat dokumentációja; szerk. Havas Henrik, fotó Kaiser Ottó fotók, riporter Veress Krisztina; Alexandra, Pécs, 2002, Vesztő hely – Hogyan veszítsünk el egyetlen éjszaka több milliót/A tiltott és legális szerencsejátékok világa (Alexandra, 2003, ) Kurvaélet (Alexandra, 2003, ) Pornó 1. – Prűdek legyünk, vagy...?/hetero..., soft..., hard... (Alexandra, 2004, ) Pornó 2. – Prűdek legyünk, vagy...?/bizarr!... (Alexandra, 2004, ) Méhkirálynő (Kelemen Anna története) (I.A.T., 2007, ) Havas story(k) 1. (Havas, 2008, ) havashenrik.hu – Kedves Sanyi, Feri és a többiek... – A legdurvább blogokból (Magánkiadás, 2009, ) A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste – Molnár Anikó történetei (Magánkiadás, 2009, ) Apám szép volt – Egy heroinista vallomása (Fencsik Tamással) (Havas, 2010, ) Könyörtelenek – Életre ítélt gyilkosok (Libri, 2012, ) Szeretők – Hálószobatitkok férfi és női szemmel (Almási Kittivel) (Libri, 2012, ) Én vagyok (Noran Libro, 2013, ) Az első számú közellenség; közrem. Szávuly Aranka; Libri, Budapest, 2015 Vona Gábor – Újratervezés, Havas Kiadó, 2017, Havas Henrik–Radnai László: A magyar keresztapa; Art Nouveau, Pécs, 2019, Benkő Laci – A legendás billentyűs és az OMEGA története, Alexandra Könyvesház Kft. 2020, Pornósztár diplomával - A felnőttfilmes Oscaroktól a szexuális tanácsadásig, Alexandra Könyvesház Kft. 2022, A józanság szabadsága, Publio Kiadó, 2023 Ezt is túléltem – Betegségem naplója, K.A.S, 2025

Műsorai és szerepei

Díjak, elismerések Táncsics Mihály-díj (1999) Kamera Hungária – legkedveltebb reggeli műsorvezető (2005) Aranyvekker-díj (2005)

Jegyzetek

Források Havas Henrik nem is Havasként született, tv.24.hu

További információk Havas Henrik Lap Életrajz Odze György: Henrik, Sensus, Budapest, 2001 https://web.archive.org/web/20171212031430/http://www.boon.hu/2007/09/Havas_Henrik.pdf Újabb Havas-áldozat, magyaridok.hu Sajnálja Havas Henrik balliberális bírónő ismerőse, hogy őt nem fogdosta, origo.hu Havas Henrik: Ennél hülyébb ország a világon nincs. Komolyan. Ami itt folyik, az vicc, 24.hu, 2023. november 7.

Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Újpestiek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Római katolikus magyarok Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Táncsics Mihály-díjasok Kategória:Élő személyek