Roman Šebrle (Lanškroun, Csehszlovákia, 1974. november 26. –) olimpiai és világbajnok cseh atléta, tízpróbázó. Šebrle eredetileg magasugró volt, azonban teljes felnőtt pályafutása alatt hét- illetve tízpróbában indul. 2001-ben ő lett a világon az első tízpróbázó, aki túllépte a 9000 pontos álomhatárt. 9026 pontos rekordját 2012. június 23-án döntötte meg Ashton Eaton. Az előző rekordot szintén egy cseh, Tomáš Dvořák tartotta, aki két évvel Šebrle előtt teljesített 8994 pontot.

Miután 2000-ben még csak ezüstérmet szerzett az olimpián, 2004-ben már megnyerte azt, ezzel – mivel a tízpróba győzteseit így emlegetik – ő lett a világ legjobb atlétája. Šebrle az utóbbi 7 évből ötször tudhatta magáénak ezt a címet.World's Greatest Athlete

2013 júniusában sérüléseire hivatkozva bejelentette visszavonulását.

Magánélete

Šebrle a csehszlovákiai Lanškrounban született 1974. november 23-án. A gimnáziumban és az egyetemen, ahová járt, informatikusnak tanult. (Czech) 2000-ben feleségül vette Eva Kasalovát, egy korábbi cseh atlétát, aki 400 és 800 méteres távokon indult. Két gyermekük van, Štěpán, aki 2002. szeptember 4-én született, valamint Kateřina, aki 2006. január 30-án született.

Versenyszám Eredmény Megjegyzés Helyszín Időpont Forrás 60 méter 6.91 Fedettpálya Tallinn 1999. február 7. (Czech) 100 méter 10.64 10.64 1.3 m/s-os szél 0 m/s Götzis Götzis 2000. június 3.2001. május 26. (Czech) 200 méter 21.74 1.4 m/s-os szél Prága 2004. augusztus 7. 300 méter 35.12 Prága 2005. június 13. 400 méter 47.76 Götzis 1999. május 29. 1000 méter 2:37.86 Fedettpálya Lisszabon 2001. március 11. 1500 méter 4:21.98 Götzis 2001. május 27. 60 méter gát 7.84 Fedettpálya Prága 2001 110 méter gát 13.68 Halle 2001. május 20. Magasugrás 2.15 Götzis 2000. június 3. Rúdugrás 5.20 Turnov 2003. május 18. Távolugrás 8.11 1.9 m/s-os szél Götzis 2001. május 26. Súlylökés 16.47 Kladno 2007. június 19. Diszkoszvetés 49.37 Turnov 2003. május 18. Gerelyhajítás 71.18 Oszaka 2007. szeptember 1. Összesítésben 9026 Európa-rekord Götzis 2001. május 27. Hétpróba 6438 Európa-rekord Budapest 2004. március 7.

Jegyzetek

További információk Hivatalos weboldala Profil

Kategória:Cseh atléták Kategória:Cseh olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2004) Kategória:Olimpiai bajnokok (atlétika) Kategória:Többpróbázók Kategória:Cseh olimpiai ezüstérmesek Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek