Zalai Szalay László (Kiskőrös, 1879. november 26. – Budapest, 1944. február 15.) író, szerkesztő.

Élete

Kiskunhalason járt gimnáziumba, majd Kecskeméten jogot hallgatott. Ő alapította az első kecskeméti napilapot, a Kecskeméti Hírlapot. Később a Magyar Hírlap, a Világ, a Magyar Nemzet számára dolgozott, 1934–1944 közt a Sztár című film- és színházi lap főszerkesztője és tulajdonosa volt.

Munkássága

Népi tárgyú novelláinak jó részét a kiskunhalasi adatközlők elbeszélései nyomán vetette papírra. Ezek közül is kiemelkedett Gózon István gazdálkodó, parasztverselő. Még későbbi évtizedeiben, Budapesten is az főként kiskunhalasi élményei, gyűjtései alapján: az alföldi rétek, buckák, pásztorok, pákászok a nincstelen kisparasztok népies hangon mesélő krónikása maradt. Színdarabjait sikerrel játszották a fővárosi és vidéki színpadok. Legnépszerűbb alakja Szuhay volt.

Művei Aranyos város Jeruzsálem (192?) A zsidó nők története (1924) A kovács (dráma színmű) (1932); Szuhay (dráma színmű) (1932); Szuhay. Budapest, 1925; Ez a föld. Budapest, 1928; Mihály bácsi. Budapest, 1928; Aranyos város Jeruzsálem. Budapest; A puszta balladája. Budapest, 1930; Zörgessetek. Budapest, 1937; Ólmos eső. Budapest, 1939); Farsangi esküvő (színmű, 1939; A legendás Szuhay. Budapest, 1942; Az utolsó nagyúr. Budapest, 1942; Öreg Szuhay. Budapest, 1942; Szuhay a tanyán. Budapest, 1944.

Források

[ Magyar életrajzi lexikon] Kiskunhalas almanach

Zalai Szalay Laszlo Zalai Szalay Laszlo Kategória:1879-ben született személyek Kategória:1944-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek