A budapesti 272-es jelzésű autóbusz a Kelenföld vasútállomás és Törökbálint, Márta utca között közlekedik. A viszonylat 1968 augusztusáig a 140-es, majd a 2008-as paraméterkönyv életbe lépéséig a 72-es jelzést viselte. A viszonylatot a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemelteti.

Története

2008. augusztus 21-én az új paraméterkönyv bevezetésével a 72-es busz számjelzését az azonos jelzéssel közlekedő 72-es trolibusz miatt 272-esre változtatták, útvonala nem módosult, továbbra is a Kosztolányi Dezső tér és Törökbálint között közlekedett.

2009. augusztus 22-én a végállomását a Kosztolányi Dezső téren áthelyezték, ettől a naptól fogva a Nagyszőlős utca – Bocskai út helyett az Ajnácskő utca – Hamzsabégi út – Bartók Béla út – Ulászló utca – Bukarest utca útvonalon közelítette meg a belső végállomást.

2013. március 1-jétől a késő esti órákban egyes Munkácsy Mihály utcától induló menetek Törökbálinton a Tükörhegy nevű megálló érintésével közlekedtek Budapest felé (kettő a Kosztolányi Dezső térig, egy a Móricz Zsigmond körtérig).

2013. július 13-án bevezették a járaton az első ajtós felszállási rendet.

2014. március 29-én az M4-es metróvonal átadásával útvonala a Móricz Zsigmond körtérig hosszabbodott, továbbá Törökbálinton – az önkormányzat kérelmére – a Bartók Béla utca helyett a Géza fejedelem utcán haladt.

2015. augusztus 31-étől a Móricz Zsigmond körtér helyett csak a Kelenföld vasútállomásig jár. Üzemideje jelentősen csökkent, csak munkanapokon a reggeli és a délutáni csúcsban közlekedik, illetve a Budaörs, benzinkút nevű megállót nem érinti.

2019. május 13-ától Törökbálinton meghosszabbított útvonalon, az újligeti Márta utcáig közlekedik, pótolva a megszűnő 172B buszt.

Járművek A járaton kezdetben Ikarus 435 és Volvo 7700A típusok közlekedtek, valamint esetenként Ikarus 280 típusú buszok is jártak. 2014. június 26-ától munkanapokon Volvo 7900A, míg szombaton és munkaszüneti napokon MAN Lion’s City A21 típusú autóbuszok közlekedtek, majd 2015. augusztus 31-étől már tisztán MAN Lion’s City típusok szolgálják ki a viszonylatot. 2022. március 31-étől a vonalon Mercedes-Benz eCitaro típusú autóbuszok is közlekednek. A járműveket a Hunyadi János úti telephely biztosítja.

2022. július 11. és 13. között egy MAN Lion’s City 12E típusú tesztbusz is közlekedett a vonalon.

Útvonala Törökbálint, Márta utca felékeretnélküli|300pxKelenföld vasútállomás vá. – Koszorúslány utca – aluljáró – autópálya-bevezető – – – Törökbálint, Tó utca – Bajcsy-Zsilinszky utca – Baross Gábor utca – Szent István utca – Munkácsy Mihály utca – Sváb tér – Kápolna utca – Diósdi út – Hegyalja utca – Törökbálint, Márta utca vá. Kelenföld vasútállomás feléTörökbálint, Márta utca vá. – Hegyalja utca – Diósdi út – Kápolna utca – Sváb tér – Munkácsy Mihály utca – Szent István utca – Baross Gábor utca – Bajcsy-Zsilinszky utca – Tó utca – – autópálya-bevezető – Budapest, Koszorúslány utca – Kelenföld vasútállomás vá.

Megállóhelyei

!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0||Kelenföld vasútállomás Mvégállomás||23 |align=left| |- |2||Sasadi út||22 |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=4|Budapest–Budaörs közigazgatási határa |- |10||Légimentők||∫ |align=left| |-bgcolor=DFDFDF |colspan=4|Budaörs–Törökbálint közigazgatási határa |- |11||Törökbálint vasútállomás||11 |align=left| |- |13||Vasút utca||9 |align=left| |- |14||Jókai Mór utca||8 |align=left| |- |15||Deák Ferenc utca||7 |align=left| |- |16||Baross Gábor utca||6 |align=left| |- |17||Harangláb||5 |align=left| |- |18||Munkácsy Mihály utca(hősi emlékmű)||4 |align=left| |- |19||Bartók Béla utca||3 |align=left| |- |20||Diósdi út||2 |align=left| |- |21||Liliom utca||1 |align=left| |- |22||Márta utcavégállomás||0 |align=left|

Képgaléria

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Törökbálint autóbuszvonalai Kategória:Budapest XI. kerületének közlekedése Kategória:Budaörs autóbuszvonalai Kategória:A MÁV-Volán autóbuszvonalai