Az 1956-os évet a kommunista országokban a kommunistaellenes tömegmegmozdulások jellemezték, elsősorban Lengyelországban és Magyarországon. Romániában ezeket a megmozdulásokat a diákok szervezték, és ebből a szempontból a legaktívabb egyetemi központok Temesvár, Kolozsvár, Bukarest, Jászvásár és Marosvásárhely voltak. A kommunista rendszer hatóságai brutálisan elfojtották ezeket a diákmegmozdulásokat, és számos tiltakozó diákot letartóztattak és kizártak az egyetemről. Közülük többeknek ez a karrierjük végét jelentette, vagy pedig csak hosszú idő után találtak érvényesülési lehetőséget. Annak ellenére, hogy a rendszer megváltozását nem tudták elérni, az 1956-os romániai diákmegmozdulások megmutatták, hogy Romániában is létezett egy erős kommunistaellenes áramlat és a fiatalság elszánta magát, hogy áldozatot vállal véleményének kinyilvánításáért.

Előzmények A lengyelországi események, amelyek következtében a sztálinista vezetőket eltávolították és 1956. október 19-én Władysław Gomułka került hatalomra, felzaklatták a kelet-európai kommunista országok egyetemi fiatalságának a gondolatvilágát. A lengyelországi izgatott állapot Magyarországon is megjelent. A szegedi diákok már október 16-án kiváltak a DISZ-ből és újra megalapították a MEFESZ-t, azt a korábbi demokratikus diákszervezetet, amelyet a Rákosi-rendszer megszüntetett.

A következő napokban a pécsi, miskolci és soproni diákok ugyanezt tették. Október 22-én a budapesti Műegyetem hallgatói nyilvánosságra hoztak egy 16 pontból álló memorandumot, amelyben különböző politikai változásokat követeltek. Amikor a diákok hírül vették, hogy az Írószövetség a lengyelekkel való szolidaritását Bem József szobrának megkoszorúzásával készül kifejezni, párhuzamosan ők is rokonszenvtüntetést szerveztek a lengyel ügy mellett. Az 1956. október 23-ai délutáni tüntetésen a diákok felolvasták kiáltványukat, elindítva ezzel a forradalmi eseményeket.

Noha Romániában nem voltak a magyarországihoz hasonló tüntetések Gomulka mellett, a romániai diákok többsége a nyugati rádióadók közvetítésével tudott a magyarországi helyzetről. Számos diák olyan mintának tekintette a magyarországi eseményeket, amely bebizonyította, hogy a kommunista rendszer körülményei között a diákság jelenti azt a csoportot, amelynek el kell indítania a változásokat és képesek bevonni a lakosság széles rétegeit.

A diákmegmozdulások szervezése A romániai diákok figyelemmel követték a magyarországi eseményeket. Eleinte megosztották egymással a különböző információkat, amelyeket a rádióból vagy egyéb forrásokból szereztek és az egyes egyetemeken beszélgetések indultak annak a lehetőségéről, hogy a magyarországihoz hasonló kezdeményezéseket indítsanak. Tudva, hogy minden szervezett keret azzal a kockázattal jár, hogy felhívja a biztonsági szervek figyelmét és elindítja a reakciójukat, a diákok nem alakítottak olyan bizottságokat, amelyeket a hatóságok törvénytelennek nyilváníthattak volna, hanem helyi akciócsoportok alakultak az egyes karok szintjén.

1956 októberében a magyarországi események megítélése nem volt egyöntetű a diákok körében. A legaktívabbak a jogi, filológiai, színművészeti, orvostudományi, építészeti, műegyetemi, filozófiai karok diákjai voltak, illetve a katonaorvosi intézet hallgatói. Sokkal visszafogottabban reagáltak a kőolajipari és agrártudományi intézmények, illetve a matematika, földrajz, történelem és közgazdaság karok hallhatói.

Nehéz felállítani pontos listát a tiltakozó akciókban részt vevő diákokról. Az egyedüli rendelkezésre álló források a mozgalom elfojtása utáni perek, a „leleplező” diákgyűlések és az egyetemről való kizárási eljárások dokumentumai. Ezekből az adatokból a következő diákok nevét lehet felsorolni mint akik részt vettek a tiltakozó megmozdulások szervezésében:

Jogi Kar: Eugenia Florescu, Dan Mugur Rusieţchi, Radu Surdulescu, Florin Caba. Mircea Tatos, Aurel Moldovan, Ligia Filotti, Rodica Ojoc, Magda Dumitrescu, Rodica Baroi, Călin Chiser, Ligia Teodorescu. Mihai Cezar Busuioc, Alexandru Dincă, Rodica Bujoreanu, Paul Mitroi, Valentin Topciu, Vladimir Trifu, Marin Stănescu; Orvostudományi Kar: Alexandru Ivasiuc, Mihail Victor Serdaru, Constantin Iliescu, Dan Constantin Stavarache, Mirel Trifu, Șerban Horia Popescu, Nicolae Cernăianu, Remus Petcu, Vasile Brânzan, Octavian Lupășteanu, Mircea Selten, Paul Iliescu; Filológiai Kar: Teodor Lupaș, Ștefan Negrea, Mihai Rădulescu, Christa Depner, Aurel Covaci, Paul Goma, Horia Florian Popescu, Gloria Barna, Grigore Vereș, Dumitru Panaitescu-Perpessicius; Újságírói Kar: Steliana Pogorilovschi (Stela Covaci), Florin Constantin Pavlovici Színművészeti Intézet: Alexandru Mălinescu, Petre Gheorghe, Adrian Ianuli, Gabriela Cocora; Építészeti Kar: Alexandru Tătaru, Dan Stoica; Filozófiai Kar: Mihai Stere Derdena , Dan Onaca, Costel Dumitrescu, Dumitru Arvat, Alexandru Bulai, Ioan Zane, Aurel Lupu, Romulus Resiga, Constantin Dumitru; Műegyetem: Marin Petrișor, Tiberiu Ionescu, Constanţa Corbea, Ion Săcean, Timuș Velescu; Építőmérnöki Intézet: Radu Gabrea, Marian Rosenzweig, Adrian Cristea

Kétségkívül voltak más diákok is, akik aktívak voltak azokban a napokban.

Első megmozdulások Noha csodálták a magyarországi megmozdulást, létezett egy bizonyos tartózkodás is Nagy Imrével, a forradalom vezetőjével kapcsolatban. Nagy Imre az 1920-as évektől gyakorlatilag a Szovjetunióban élt és a románok általában rosszabb véleménnyel voltak a szovjetek által behozott kommunista vezetőkkel szemben, mint az országban élőkkel szemben.

Ugyanakkor azokat, akik figyelemmel kísérték a magyarországi eseményeket, a nemzetközi helyzet is foglalkoztatta. Noha a nyugati rádióadók biztosították a forradalmárokat a támogatásukról, a romániai diákok sokkal többet vártak az egyszerű szóbeli biztatásnál és aggódva figyelték az Amerikai Egyesült Államok és a nyugat-európai hatalmak passzivitását, illetve a katonai beavatkozás elmaradását.

Mindezen fenntartások ellenére, az első bukaresti diáktiltakozásokra már a magyarországi forradalom első napjaiban sor került. Hasonló események történtek más egyetemi központokban is, különösen Temesváron, Kolozsváron és Jászvásárban. Ugyan rendelkeztek némi információval a többi egyetemi központban uralkodó hangulatról, az akkori viszonyok között nem volt lehetséges a tiltakozó akciók összehangolása.

Az állami vezetők párbeszédre való felszólítása Az egyik első bukaresti megmozdulás a Filológiai Kar diákjaitól indult ki, akik felszólították Iosif Chișinevschit, a Minisztertanács alelnökét, hogy válaszoljon a hallgatók által összeállított kérdéssorozatra. Chișinevschi tárgyalópartnerként való kiválasztását nem csak a kormányban elfoglalt pozíciója indokolta. A több kelet-európai országtól eltérően, Romániában Sztálin halálát követően nem voltak lényegi változások a kommunista párt vezetésében. Sem Hruscsov február 23-ai beszéde a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusán, amelyben Sztálin visszaéléseit és a személyi kultusz negatív következményeit leplezte le, sem a többi kommunista ország reakciói, akik legalábbis részben félreállították a sztálini orientációjú vezetést, nem voltak hatással Gheorghe Gheorghiu-Dej-re, aki ugyanabban az autoriter stílusban folytatta a vezetést. Híre ment azonban, hogy a Román Kommunista Párt 1956. márciusi plenáris ülésén Miron Constantinescu és Iosif Chișinevschi szembefordultak Gheorghiu-Dej-zsel, a Hruscsov szellemében történő liberalizáció szükségességét támogatva, ezt a javaslatot azonban Gheorghiu-Dej egyértelműen elutasította. A diákok úgy tartották, hogy a szovjet hadsereg be nem avatkozása a magyarországi forradalom első napjaiban annak a jele volt, hogy Hruscsov elfogadta a magyarországi követeléseket. Éppen ezért egyes diákok számára Iosif Chișinevschi, aki a liberalizáció mellett állt, bármilyen viszonylagos lett volna is ez, sokkal kedvezőbb vitapartnernek tűnt, mint a többi kommunista vezető.

A feltett kérdések leginkább tiltakozó formában jelentkeztek, de legalábbis látszólag nem tartalmaztak ideológiai jellegű problémákat. Ilyen kérdések voltak például:

Ha a két ország rendszere azonos, és a kommunista internacionalizmus elfogadott, miért nem adják vissza Besszarábiát, holott ez a terület történelmi szempontból román? Miért kell a parasztoknak kerítéslécből készíteniük a koporsót a gyermekek számára, holott Románia jelentős faiparral rendelkezik? Miért adják jegyre a kenyeret egy mezőgazdasági országban? Miért vásárolnak mesterséges bort Bulgáriából? Miért nem lehet halat kapni a piacon? Miért adnak el Vietnámnak olyan áron villanyórákat, amely még a csomagolásra használt ládák költségét sem fedezi? Miért szállítanak metángázt Magyarországnak csupán metángáz-feldolgozó üzemek tervezése fejében?

Az akció célja nem az volt, hogy választ kapjanak az ilyen jellegű kérdésekre. A diákok szándéka annak a felmérésére irányult, hogy létezik-e a hajlandóság legalább egyes kommunista vezetőkben a párbeszéd megkezdésére. Éppen ezért a kérdések a gazdasági vonatkozásokra összpontosítottak és nem vetettek fel politikai vagy ideológiai kérdéseket. Nyilvánvaló volt, hogy sem a bolgár „tablettás bor”, sem a Vietnámnak szállított villanyórák nem számítottak lényeges kérdésnek a diákság szempontjából. Ezek csupán jelzésül szolgáltak a pártvezetés számára, hogy a diákok párbeszédet, nem pedig ideológiai összetűzést akarnak.

A diákvezetők egy része várakozásainak megfelelően, Iosif Chișinevschi, sem a kommunista kormány többi tagja nem fogadták el a meghívást. Azonban érvként lehetett használni arra, hogy a diákok nem szembenállásként kezdték el a mozgalmat, de a hatóságok negatív hozzáállása következtében energikusabb lépésekre kényszerültek.

Előzetes tiltakozási akciók Több felsőoktatási intézményben és egyes középiskolákban is tiltakozások kezdődtek a politikai előadások és az orosz nyelvórák során. A diákok ellenséges magatartása miatt több tanár arra kényszerült, hogy elhagyja a termet. Az egyetemi testület arra kapott utasítást, hogy próbálja megnyugtatni a diákokat. A pártszervek különösen súlyosnak ítélték az orosz nyelvórák megzavarását, mivel ezek éppen októberben, a román-szovjet barátság hónapjában történtek.

A különböző karok diákjai azt kérték, hogy a központi bizottság küldötteivel tárgyalhassák meg a magyarországi helyzetet. A téma megváltozása az első kéréshez képest, ahol csak gazdasági ügyekről kívántak tárgyalni, nyilvánvalóan jelzi a helyzet súlyosbodását. Az UTM (Dolgozó Ifjúság Szervezete) gyűléseit bojkottálták, ezzel szemben a diákok kihasználták a különböző adminisztratív ügyek megtárgyalására összehívott értekezleteket, hogy nyíltan beszéljenek a magyarországi forradalomról illetve a saját akciók szükségességéről. Az UTM-szervezetek vezetői és a párttag diákok szembefordultak az ilyen megbeszélésekkel, de kirakták őket a gyűléstermekből. Az UTM központi bizottságának november végén készített elemzései szerint az események sodrában több UTM-vezető is csatlakozott a diákok követeléseihez, támogatták a magyarországi forradalmat és ellenséges magatartást tanúsítottak a kari pártszervezetek álláspontjával szemben.

Mindenki várt egy általános jellegű megmozdulásra. A budapesti előzmények alapján a lakosság a diákok kezdeményezésére várt. A diákokat megállították az utcán és megkérdezték tőlük, hogy mire várnak.

Az 1956. november 5-ei tüntetés megszervezése Az első szervezési akciót egy illegális csoport készítette elő, akik kapcsolatot teremtettek a különböző karok között egy tüntetés megszervezése érdekében.

1956. október 28-án különböző hullámhosszokon sugározni kezdett egy rádióadó, amely „A jövő Romániája. Az ellenállás hangja” néven nevezte magát. Az adó helyéről nincsenek információk, egyes feltételezések szerint Jugoszláviában volt. A nacionalista beállítottságúnak tekintett állomás bemutatta a diákok követeléseit, többek között az alábbiakat: az elrabolt tartományok, Besszarábia és Bukovina visszaadását