thumb|right|250px|Gorsium romterülete Fitz Jenő (Budapest, 1921. február 5. – Budapest, 2011. november 9.) Széchenyi-díjas magyar történész, régész, numizmata, az MTA doktora. 1949-től 1985-ig a székesfehérvári István Király Múzeum igazgatója, ekkor tárta fel az ókori római várost, Gorsiumot.
Családja Édesapja Fitz József az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, édesanyja Rónay Margit. 1948-ban vette feleségül Petres Éva régészt. Két gyermekük közül Fitz Péter művészettörténész 1950-ben, Fitz Andrea 1953-ban született.
Életpályája 1939--1943 között végezte el a Pázmány Péter Tudományegyetemet történelem-művészettörténet-régészet szakon. Diplomáját és doktori címét a Hercules emlékek Pannoniában c. disszertációjával szerezte meg. Az egyetem Klasszika Archaeológiai Intézetének előbb gyakornoka, majd tanársegédje volt. 1949-1985 között ő volt a székesfehérvári Király Múzeum igazgatója, és 1962-85 között a Fejér megyei múzeumok igazgatója. A székesfehérvári múzeumot az ország egyik legnagyobb, tudományos szempontból is legjelentősebb múzeumává fejlesztette. Tudományos tevékenysége széles körű volt, saját szavaival élve „tudományos munkásságom kiterjed a Duna-vidék általános római kori történelmére, a gazdálkodás, a közigazgatás, a pénzforgalom területére, katonai és személyiségtörténetre”. A magyarországi római feliratok korpuszából több kötetet ő írt meg, munkásságát pedig a Pannonia kormányzásáról és igazgatásáról írt monumentális művével zárta le. A Székesfehérvár közelében lévő Gorsium római-kori város ásatásainak vezetője. 1984-től a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, 1989--94 között a Magyar Numizmatikai Társulat elnöke, a Nemzetközi Görög--Latin Epigráfiai Társaság vezetőségi tagja. 1991-ben a Német Régészeti Intézet rendes tagjává választották és rendes tagja lett az Osztrák Régészeti Intézetnek is. Számos nemzetközi konferenciát szervezett, több hazai és nemzetközi tudományos társaság választotta tagjai sorába. Csak 1985-ben szerezhette meg (a kandidátusi fokozat tudatos mellőzésével) az MTA doktori fokozatát. Magáénak mondhatta a Centro Italiano per l'Archeologia e la Storia Antica „Giovanni Gozzadini” nemzetközi szakértői bizottsági (1980–2011), és a L'Association Internationale d'Epigraphie Grecque et Latine tagságát, vezetői tagságát (1987–1997) is.
Munkásságának jelentős, a nagyközönség számára talán legismertebb része Gorsium kutatásához és az ott kialakított, mediterrán jellegű régészeti parkhoz kapcsolódik. A régóta ismert, de alig kutatott táci helyszínen 1958-tól kezdve rendszeres ásatásokat végzett, amiket még nyolcvanas éveiben is személyesen vezetett. Az ásatások nyomán feltáruló városi települést a műemléki rendezés és helyreállítás révén Aquincum után a legjelentősebb római helyszíni bemutatójává fejlesztette, fényét és hírnevét római jellegű ünnepségekkel és antik színdarabok bemutatásával fokozta. A leletek tudományos értékelése és a több kiadást megért vezetők révén Gorsium az egyik legismertebb magyarországi római helyszín, régészeti park lett. Részben az e téren kifejtett tevékenysége elismeréseként kapta meg a Nívódíjat a gorsiumi ásatásokért (1970), a Munka Érdemrend ezüst és arany fokozatát (1974, 1981). 1993-ban a Fejér Megye Díszpolgára, 1994-ben a Székesfehérvár Díszpolgára kitüntető címben részesült. 2014 óta a Szent István Király Múzeum falán emléktábla őrzi emlékezetét.
Társadalmi szerepvállalása A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat elnöke A Magyar Numizmatikai Társulat elnöke A Nemzetközi Görög–Latin Epigráfiai Társaság vezetőségi tagja Az Osztrák Régészeti Intézet rendes tagja
Szerkesztőként Több szaklap szerkesztője (Alba Regia, Die Römischen Inschriften Ungarns, Die Fundmünzen den römischen Zeit in Ungarn), a Numizmatikai Közlöny szerkesztőbizottságának tagja volt. A MOYΣEION régészeti könyvsorozat [Enciklopédia Kiadó] szerkesztője.
Díjai, kitüntetései Kuzsinszky Bálint-emlékérem (1960)Fitz Jenő †, kikicsoda.regeszet.org.hu Rómer Flóris-emlékérem (1983) Ábel Jenő-emlékérem (1978) Réthy László-emlékérem (1985) Móra Ferenc-emlékérem (1985) Deák Dénes-emlékérem (1990) Maróth Károly-díj (1995) Széchenyi-díj (1997) – Tudományos és múzeumszervezői tevékenységéért, pedagógiai munkásságáért, életművéért. Forster Gyula-díj (2001)Forster Központ – Forster- és Schönvisner-díj Szent István-emlékérem és -díj (2005) Magyar Örökség-díj (2005)
Megjelent könyvei
Ingenuus et Régalien (1966) Die Laufbahn der Statthalter in der römischen Provinz Moesia Inferior (1966) Les Syriens a Intercisa (1972) La Pannonie sous Gallien (1976) Der Geldumlauf der römischen Provinzen im Donaugebiet Mitte des 3. Jahrhunderts (I–II., 1978) Honorific Titles of Roman Military Units in the 3rd Century (1983) L’administration des provinces pannoniennes sous le Bas Empire romain (1983) Die Römischen Inschriften Ungarns V. Intercisa (1991) Die Verwaltung Pannoniens in der Römerzeit I–IV. (1993–95) Pannonia születése [MOYΣEION sorozat 1. kötet] (1998)
Források Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda, Biográf, 1994; 2009. http://www.icomos.hu/index.php/hu/elismeresek/panteon/9-actual/panteon/13-dr-fitz-jeno
Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek Csókakő vára
További információk Arthist
Kategória:1921-ben született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar régészek Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:Móra Ferenc-emlékérmesek