Tréfás György (Budapest, 1931. október 6. – Debrecen, 2016. július 2.) Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (basszus), érdemes és kiváló művész, a debreceni Csokonai Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Magyar Zeneművészeti Szövetség előadóművész tagozatának elnökhelyettese.
Életpályája Zenei tanulmányait magánúton végezte a Honvédegyüttes Kariskolában, ahol Dr. Werner Alajos, Makai Mihály és Hetényi Kálmán növendéke volt. 1952-1957 között a Honvéd Művészegyüttesben énekelt. 1957-1961 között a debreceni Csokonai Színház énekes-színésze volt, 1961 óta magánénekese.
Oratóriumokban is énekelt. Számos európai és tengeren túli országban is fellépett, az antwerpeni Királyi Opera pedig az ő címszereplésével mutatta be Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját.
Családja Szülei: Tréfás Sándor és Bogdán Margit (1898-1973) voltak. Öt testvére volt: István, Erzsébet, László, Imre, Miklós. 1972-ben házasságot kötött Szabó Katalinnal.
Színházi szerepei
Díjai, kitüntetései 1968 – Liszt Ferenc-díj 1978 – SZOT-díj 1979 – Debrecen Város Csokonai-díja 1980 – Érdemes művész 1982 – Csokonai-gyűrű 1985 – Neményi Lili Vándorserleg 1990 – Kiváló művész 2002 – Debrecen díszpolgára 2006 – A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 2009 – Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában
Jegyzetek
Források
További információk
Tréfás György 75 esztendős
Album:Tréfás György Tréfás György fotója
Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Basszusok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Debrecen díszpolgárai Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2016-ban elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei