A Cassandra-levél Kossuth Lajosnak Deák Ferenchez írott nyílt levele, amellyel az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése óta emigrációban élő Kossuth az 1867-ben megszületett kiegyezésről mond (elutasító) véleményt. A Párizsból küldött nyílt levél Kasszandra trójai mitológiai királylányra utal, akinek jóslatait figyelmen kívül hagyták. A levél, bár nagy hatást gyakorolt a korabeli közvéleményre, nem tudta megakadályozni az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttét.
Előzményei és megjelenése 206px|bélyegkép|balra|Aki a levelet írta: Kossuth Lajos
Kossuth figyelemmel kísérte a készülő kiegyezésről folyó országgyűlési vitákat. Már 1866 novemberében elindította a Negyvenkilencz című politikai lapot, amellyel a korabeli magyar ellenzéket kívánta támogatni. Itt megjelent értekezéseiben elsősorban gazdasági (a Habsburg Birodalom súlyos nehézségekkel küzdő pénzügyi rendszerét vette célba) és külpolitikai szemszögből (szerinte a dinasztikus alapú Habsburg-államalakulat a nemzetállamok Európájában halálra van ítélve, elkerülhetetlen felbomlásakor Magyarországnak sem kegyelmeznek) bírálta a kiegyezést. Ezeknek a sajtócikkeknek kevés politikai hatása volt. 1867. május 22-én írta meg Kossuth a korábbi, részletesebb cikkek szónokias, drámai hangú összefoglalóját, a Cassandra-levelet, amelyet május 26-án közölt először a Magyar Újság, majd május 28-i számában a Magyarország című kormánypárti lap.
Idézetek a levélből
A levél hatása, következménye 206px|bélyegkép|jobbra|Akihez a levél szólt: Deák Ferenc Kossuth nyílt levele kellemetlenül érintette a magyar kiegyezéspárti politikusokat, mert a kiegyezés március 30-án megszavazott tervezetével már a főrendiházhoz készültek, s megkezdődtek a koronázás előkészületei is. A kiegyezéspárti újságok éles hangú válaszaikban a koronázási ünnepség megzavarását emlegették. A Cassandra-levél nyomán széles körű sajtóvita bontakozott ki, amelynek során kirajzolódott a kiegyezést helyeslők és ellenzők sajtóbeli tábora. Mindezek azonban nem változtattak a kiegyezés politikai menetén, a kiegyezés hívei az országgyűlésben egyértelműen többségbe kerültek. Augusztusban, miután Kossuth újabb nyílt leveleket küldött a váci és jászladányi választóknak, közbelépett a hatalom: az uralkodóházzal fennálló birodalmi kapcsolat elleni izgatás vádjával elkobozták a Magyar Újság augusztus 28-i számát, s mivel a cikkszerző, Kossuth külföldön tartózkodott, a lap szerkesztőjét, Böszörményi Lászlót fogták perbe és ítélték börtönbüntetésre „személyes izgatás és tettleges sértés” címén. A súlyos beteg Böszörményi, miután nem volt hajlandó kegyelmet kérni, a börtönben halt meg. Szeptember 14-én pedig Kossuthot belügyminiszteri rendelet marasztalta el hűtlenségben, a kiegyezés jogi alapjául szolgáló Pragmatica sanctióra hivatkozva.
Deák ellenérvei Az 1848 című lap május 28-án közölte Pulszky Ferenc cikkét, amelyben a kiegyezéspárti oldal képviseletében elsőként foglalkozott Kossuth levelével. Az újságcikket Pulszky Deák Ferenc útmutatásai alapján szerkesztette meg, a Kossuth-féle Dunai Konföderáció terve és a kiegyezés szembeállításával. Maga Deák a Pesti Napló május 30-i számában kijelentette, hogy nem válaszol Kossuth levelére, nem kíván a kiegyezés ügyében sajtóvitába bonyolódni. Valamivel korábban azonban, a kiegyezésről szóló általános képviselőházi vitában közvetve érintette Kossuth vádjait.
Jegyzetek,
Kategória:Kiegyezés Kategória:Levelek, táviratok Kategória:Deák Ferenc