A Pacsirta 1963-as fekete-fehér magyar filmdráma, amely Kosztolányi Dezső azonos című, 1924-ben megjelent regénye alapján készült.

2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

Története Kosztolányi Dezső regénye a Vajkay család tragikus történetét dolgozza fel. Vajkay Ákos (Páger Antal) és felesége (Tolnay Klári) évek óta abban reménykednek, hogy csúf és szerencsétlen sorsú lányukat, Pacsirtát végre sikerül férjhez adniuk. A család egy ideje ki sem mozdul otthonából, még a tükröket is eltakarják, hogy ne szembesüljenek a valósággal: amíg Pacsirta a nyakukon marad, semmi esélyük boldog és normális életre. Egy napon a lányt elküldik pár napra a rokonokhoz, hátha sikerül ott férjet találni neki. A magára maradt házaspár előtt hamar kinyílik a világ: ismét összetalálkoznak a régi barátaikkal, színházba járnak, társasági életet élnek, de mindvégig ott van bennük a szörnyű tudat, hogy ez a boldogság csak addig tarthat, amíg Pacsirta vissza nem költözik a szülői házba. Páger Antal a filmben nyújtott kiemelkedő alakításáért 1964-ben megkapta a cannes-i filmfesztivál díját.

Szereplők Páger Antal (kisvajkai és köröshegyi Vajkay Ákos) Tolnay Klári (kecfalvi Bozsó Antónia, Tónika, a feleség) Nagy Anna (Pacsirta) Bara Margit (Dobáné) Törőcsik Mari (Lator Margit, a sárszegi Kisfaludy Színház szubrettje) Latinovits Zoltán (Ijas Miklós, a Sárszegi Közlöny szerkesztője) Bessenyei Ferenc (Szunyogh, a latin nyelv tanára) Csurka László (hordár) Darvas Iván (Füzes Feri) Greguss Zoltán (Környei Bálint, tűzoltóparancsnok, a Párducok asztaltársaság elnöke) Tompa Sándor (Priboczay, a patikus) Gózon Gyula (Guszti, a Magyar Király Étterem egykori főpincére) Szendrő József (Gál doktor)

További információk

Kategória:1963 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Kosztolányi Dezső művein alapuló filmek Kategória:Ranódy László-filmek Kategória:Magyar fekete-fehér filmek