Ez a szócikk a Makón található domborműveket mutatja be.
KépNévTörténet, alkotó130pxErdei FerencA makói szociológus, író és politikusdomborművét Szathmáry Gyöngyi készítette. A Posta utcán álló, Makovecz Imre tervezte Hagymaház homlokzatán található, a bejárattól jobbra; arra emlékeztet, hogy a Erdei fiatal falukutatóként 1935 és 1937 között a hagymások szövetkezetének ügyvezető igazgatója volt.130px130pxErdei Sándor130pxErdélyi Vazul130pxHorváth Mihály130pxI. István magyar király130pxJózsef AttilaA magyar költő diákéveit Makón töltötte, a később róla elnevezett gimnáziumban tanult, és a Délmagyarországi Közművelődési Egyesület internátusában lakott. Utóbbi falán helyezték el József Attila emléktábláját, és domborművét, Nagy Gyula alkotását 1954-ben. A szűkös anyagi lehetőségek miatt alumíniumból készült; azóta többször felmerült bronzba öntése, de mindez idáig nem valósult meg.130px1979-ben helyezték el a költő bronz reliefjét a József Attila Gimnázium előcsarnokában. A főbejárattól közvetlenül balra található dombormű Herczeg Klára alkotása. A domborműbe a költő Születésnapomra című költeményének utolsó versszakát vésték.130pxKossuth LajosA kormányzó 1849. augusztus 1-jén szállt meg a városban Sántha Sándor, Csanád vármegyei másodalispán vendégeként. A Hajnal utca 13. szám alatt található házat, ahol Kossuth az éjszakát töltötte emléktáblával jelölték meg; az emléktáblára domborművet erősítettek, Margó Ede alkotása.130pxKőszeghy László130pxPulitzer JózsefA sajtócézár Makón született, gyermekkorában innen vándorolt ki családjával az Amerikai Egyesült Államokba. A dombormű a róla elnevezett, 2005-ben korszerűen felújított kollégium főbejárata mellett található, a diákotthon Hunyadi utca felőli frontján. Kiss Jenő Ferenc, makói szobrász alkotása.130pxUgyanez a szobrász készített egy másik reliefet is Pulitzerről, 1987-ben. Az emléktábla és dombormű együttese a szülőház falán található, az Úri utca 4. szám alatt.130pxRóka József
Források
Makó város szoborkoncepciója 1999-2002; 2004-2007
Lásd még
Makó látnivalói Makói emléktáblák listája Makói szobrok listája Híres makóiak listája
Kategória:Makó szobrai és emlékművei