kereszt kettős-kereszt bé bébé feloldó-jel 33px center|50px center|33px 50px 33px A zenei módosítójelek a nyugati zene hangjegyírásában a zenei hang előtt álló, annak hangmagasságát egy vagy két félhanggal felemelő vagy leszállító, illetve az előbbieket érvénytelenítő jelek: a kereszt, a kettőskereszt (vagy duplakereszt), a bé, a bebé (vagy duplabé, régebben kettősbé is) és a feloldójel összefoglaló elnevezése. Kialakulásuk szorosan kötődik a hangjegyírás európai fejlődéséhez, mára a kottaírás alapelemei közé tartoznak. Mivel az évezredes ötvonalas vonalrendszer vonalai és vonalközei történelmi okokból csak a törzshangokat jelölik, a törzshangokból képzett módosított hangok lejegyzése a zenei módosítójelek segítségével történik, ezért a nyugati hangrendszer teljes hangkészletének lejegyezhetőségéhez nélkülözhetetlenek.
A jelek és funkciójuk Az öt módosítójel alapfunkciói a következők: A a mögötte álló hangot egyszeresen felfelé módosítja, egy fél hanggal. A a mögötte álló hangot kétszeresen felfelé módosítja. A a mögötte álló hangot egyszeresen lefelé módosítja. (egy fél hanggal) A a mögötte álló hangot kétszeresen lefelé módosítja. A a mögötte álló hangra vonatkozó bármely korábbi módosítás érvényességét megszünteti. A módosítások alapja minden esetben az ötvonalas vonalrendszeren megfelelő pozíciójú törzshang.
Az ötvonalas vonalrendszer vonalainak, pótvonalainak és vonalközeinek megfelelő hangok a transzponáló hangszerek esetében (kivéve a tiszta oktávval transzponálókat) nem a törzshangok teljes sorát jelenítik meg, a módosítójelek alkalmazása viszont (a zenei kulcsokhoz hasonlóan) mindig a kottaképhez kötődik.
A hét törzshang mindegyike módosítható felfelé és lefelé, egyszeresen és kétszeresen is. Ez a módosítójelek segítségével összesen 35 különböző zenei hang lejegyzését teszi lehetővé, ám ez nem feltétlenül jelent 35 akusztikailag különböző hangot: például a kiegyenlített hangolás esetében ez mindössze 12 ciklikusan különböző hangmagasság.
A módosítójelek használatának két módja van: az előjegyzés és az eseti módosítás, melyek elsősorban a módosítások érvényességének mértékében különböznek, mind vertikálisan (oktávfekvés), mind horizontálisan (relatív időtartam).
Előjegyzés thumb|200px|Egy előjegyzés: minden f helyen álló hang fisz lesz thumb|200px|Négy előjegyzés: minden h, e, a, d helyen álló hang b, esz, asz, desz lesz thumb|200px|Az előjegyzés minden oktávfekvésben érvényes: fisz1 és fisz2 Az előjegyzés, mint neve is mutatja, olyan előre meghatározott módosításokat jelent, melyek leggyakrabban a folyamatos zenei történés (darab, tétel stb.) egészére, ritkábban csak hosszabb szakaszaira érvényesek. Az előjegyzések alkalmazása szinte mindig a diatonikus hangnemekkel függ össze: mivel a C-dúr és a természetes a-moll kivételével az összes hangnem hangsora egy vagy több módosított hangot tartalmaz, ezeket a hangnemből eredő állandó módosításokat célszerű már a mű lejegyzésének legelején feltüntetni. Az előjegyzés az első kottasorban a kulcs és az ütemjelzés közé kerül, és minden újabb kottasor elején (a kulccsal együtt, de az ütemjelzés nélkül) megismétlődik. Az előjegyzés minden oktávfekvésben érvényes.
Előjegyzések a diatonikus hangnemekben Az előjegyzéssel minden hangnem lejegyzése jelentősen egyszerűbbé válik. Mivel a zenei gyakorlatban a kvintkör alapján felépülő, azaz önmagába visszatérő hangnemrendszer használatos, a hangnemek száma véges. A kvintkörben elméletben a tizenkét különböző alaphangra összesen hétféle hétfokú hangsor építhető, mely összesen 84 hangnemet eredményez. Mivel azonban a zenei gyakorlatban a két fő diatonikus hangnem, azaz a dúr és a moll dominál, a hangnemek száma így gyakorlatilag csak 24 lenne. Mivel a dúr és természetes moll hangnemek hangsorai páronként megfeleltethetőek egymásnak (például C-dúr és a-moll, D-dúr és h-moll stb.), a szükséges különböző előjegyzések száma elvben 12-re csökken: a C-dúr és a-moll hangnemei nem igényelnek előjegyzést, a Fisz-dúr és a disz-moll (hat előjegyzés) alkotta hangnempár pedig a kvintkörben akusztikailag azonos a Gesz-dúrral és az esz-mollal (hat előjegyzés).
Azonban a zenei gyakorlatban előforduló előjegyzések száma 15. Ennek oka, hogy minden hangnem zenetörténetileg kialakult saját „karakterrel” rendelkezik: más jellegű művet volt szokás Desz-dúrban komponálni (öt előjegyzés), és mást Cisz-dúrban (hét előjegyzés), holott a két hangnem a kvintkörben akusztikailag azonos. Bach például a Wohltemperiertes Klavier mindkét kötetének harmadik prelúdiumát és fúgáját Cisz-dúrban jegyezte le.
Előjegyzésként tehát a zenei gyakorlatban 1-7 illetve 1-7 használatos, tizenötödiknek a „nulla előjegyzést” tekintjük. Mindegyik előjegyzés vonatkozhat egy-egy dúr illetve moll hangnemre, így a kvintkörben az akusztikailag 24 különböző diatonikus hangnemnek összesen 30 különböző lejegyzése lehetséges. A C-dúr és a természetes a-moll hangnemek hangsorai megegyeznek a törzshangokkal, így előjegyzés nélküliek („nulla előjegyzés”), a 7 -es és a 7 -s hangnem előjegyzése pedig az alábbi táblázatban látható. előjegyzés dúr hangnem moll hangnem 1 G e 2 D h 3 A fisz 4 E cisz 5 H gisz 6 Fisz disz 7 Cisz aisz előjegyzés dúr hangnem moll hangnem 1 F d 2 B g 3 Esz c 4 Asz f 5 Desz b 6 Gesz esz 7 Cesz asz
Előjegyzésváltás thumb|400px|Az előzőhöz képest több és kevesebb előjegyzés váltásának jelölése thumb|400px|Az előzőhöz képest nulla, majd újbóli, illetve ellenkező irányú előjegyzésváltás jelölése thumb|400px|Chopin Desz-dúr prelűdjének előjegyzésváltásai: Desz-dúr, cisz-moll, Desz-dúr Amennyiben a zenei történés hosszabb időre más hangnembe kerül, a szerző a könnyebb lejegyzés, egyben a könnyebb kottaolvasás érdekében gyakran előjegyzést vált. Például Chopin zongorára írt, híres Desz-dúr „Esőcsepp” prelűdjének (Op.28, No.15) középső szakasza azonos alaphangú mollba, vagyis desz-mollba vált. Ez nyolc , helyesebben hat és két előjegyzést jelentene, de ilyen előjegyzés gyakorlatilag nincs. A kvintkörben a desz-moll a cisz-mollal akusztikailag azonos, a cisz-mollban történő lejegyzés tehát a valós hangzáson nem változtat, ám csak négy előjegyzést igényel, melyet jóval könnyebb olvasni. A cisz-moll szakasz végén a hangnem visszatér Desz-dúrba, újabb előjegyzésváltással. A hangnemi logika és a könnyebb olvashatóság elveinek alkalmazása között a szerző dönt.
Ha az előjegyzésváltás az eredeti előjegyzéssel azonos irányú (az eddigihez képest több illetve több ), egyszerűen kiírják a megfelelő új előjegyzést. Amennyiben viszont ellenkező irányú (kevesebb illetve kevesebb ), akkor a már nem használt -ek illetve -k helyét feloldójellel jelzik, a használatban maradtakat pedig újból kiírják, és ha az előjegyzés nulla lesz, ezt az addigi előjegyzésnek megfelelő számú és helyű feloldójellel jelzik. Amennyiben -es előjegyzésre -s következik vagy fordítva, először a nulla előjegyzésnek megfelelő feloldójeleket, majd az új előjegyzést írják ki, közvetlenül egymás után.
További jellegzetességek thumb|200px|Egyedi, nem diatonikus előjegyzés: minden c, e, a hang helyett cisz, esz, asz áll Az előjegyzés önmagában nem elegendő a hangnem azonosítására, hiszen az egyaránt lehet (különböző alaphangú) dúr, moll, vagy akár más, ritkábban használt hangnem is. Például három előjegyzés lehet A-dúr vagy fisz-moll, továbbá esetleg h-dór, E-mixolíd, D-líd, cisz-fríg, gisz-lokriszi. Tény azonban, hogy ma gyakran a ritkábban alkalmazott hangnemeket is a hangnem tercétől függően inkább dúrnak (nagyterc) vagy mollnak (kisterc) megfelelő előjegyzéssel jegyzik le, azonos alaphanggal. Így például egy E-mixolíd hangnemet inkább E-dúrnak megfelelő előjegyzéssel jegyeznek le, és a mixolíd hangnemre jellemző kisszeptimet esetenként módosítják (disz helyett d), illetve egy a-dór hangnemet inkább a-mollként jegyeznek le, és a dórra jellemző nagyszextet alkalmanként módosítják (f helyett fisz). Ez különösen a jazz-re és a könnyűzenére jellemző.
A XX. század elejétől kezdve a modern zenei törekvések alkalmanként különleges, a diatonikus hangsorok logikájától eltérő előjegyzést alkalmaznak, többek között Bartók is a Mikrokozmosz több darabjában: a 99. számú rövid műben például a zongora jobbkéz-szólama esz (), a bal kézé pedig fisz és gisz (-ek) előjegyzést kap. Számos modern mű már nem kötődik egy adott alaphangnemhez, sőt, némelyik teljes hangnemnélküliségre törekszik, következésképpen a diatonikus hangnemekre jellemző előjegyzés fogalma e művek esetében értelmét veszti, így nem is alkalmazzák, helyette minden egyes módosított hangot esetileg jelölnek.
Eseti módosítások Az eseti módosítások közös jellemzője, hogy érvényességük csak az ütem végéig, illetve még az ütem vége előtti esetleges újabb módosításig tart, és csak abban az oktávfekvésben, melyben megjelenik. A hangok egy ütemen belüli ismétlése esetén így nem kell megismételni a módosítójelet is, még akkor sem, ha a két azonos hang nem közvetlenül egymás után következik, hanem közöttük bármely számú (és az ötvonalas vonalrendszerben más pozíciójú) hang van. Fentiek alapján, amennyiben a következő ütemben ismét módosított hang szerepel, a módosítójelet újra ki kell tenni. Ez alól egyetlen kivétel van: ha az előző ütem utolsó hangja a következő ütem első hangjához van kötve, hiszen ez a valós hangzás szempontjából egyetlen hang, melynek időtartama megoszlik két (vagy több) ütem között. Alkalmanként, főleg pedagógiai célból kiadott zeneművek esetében ilyenkor a módosítójelet mégis kiteszik, de zárójelben, mintegy emlékeztetőként.
Minden eseti módosítójelre igaz, hogy a hangot abszolút módon jelöli. Például, ha egy g hang előtt áll: gisz, ha : giszisz, ha : gesz, ha : geszesz lesz, és végül minden esetben, ha előtte szerepel: a hang g. Az első látásra egyértelműnek tűnő felsorolást azért szükséges megerősíteni, mivel ez előjegyzések alkalmazásakor is igaz marad. Például Cisz-dúrban minden g helyen álló hang ab ovo gisz, eseti jelzés nélkül is. Amennyiben ezt egyszeresen módosítjuk felfelé, az eredmény giszisz lesz. A módosítást azonban nem az egyszeresen felfelé módosító -tel, hanem -tel jelezzük: a módosítójel valójában nem a módosítás mértékét, hanem végeredményét jelzi.
Fentiekből következik az eseti módosítások feloldása is. Ha egy esetileg kétszeresen módosított hang után annak (előjegyzés szerinti vagy nélküli) egyszeresen módosított változata következik, azt a megfelelő egyszeres módosítójellel látjuk el, tehát ismét a végeredményt jelöljük. Alkalmanként, főleg pedagógiai célból kiadott zeneművek esetében a kétszeres módosítást követő egyszeresen módosított hang előtt két módosítójel áll: egy feloldójel és az egyszeres jel, az előbbi leggyakrabban zárójelben. Könnyűzenei kottákban ritkán az is előfordul, hogy a módosítatlan hangot (ez esetben g) – előjegyzés mellett és előzetes módosítások után – két egymás utáni feloldójellel jelzik.
Az eseti módosítójelekre vonatkozó szabályok alapján tehát megállapítható, hogy ha adott hang előtt módosítójel van, akkor a hang önmagában is teljes bizonyossággal azonosítható, amennyiben viszont nincs előtte módosítójel, akkor a hang lehet módosított vagy módosítatlan is, azonosítása pedig az előjegyzésen és az ütemen belül korábban előfordult módosításokon alapul. Oktávfekvés thumb|360x360px|Az eseti módosítás csak abban az oktávfekvésben érvényes, melyben megjelenik, a nem módosított oktávban a hang elé olykor feloldójelet tesznek