Valois Magdolna (Tours, 1443. december 1. – Pamplona, 1495. január 23.), , , katalánul és , , francia királyi hercegnő, V. László jegyeseként kijelölt magyar és cseh királyné, majd tényleges házassága révén vianai hercegné és Navarra régense.

Valois Magdolna IV. Henrik francia királynak, az első Bourbonnak a francia trónon, volt az ükanyja, aki révén a Valois-ház vérvonala leányágon a Bourbon-házban folytatódott.

Élete VII. Károly francia királynak és Anjou Mária nápolyi királyi hercegnőnek, II. Lajos (címzetes) nápolyi (ellen)király és Jolán aragón infánsnő lányának volt a lánya. Anyai nagyanyja, Aragóniai Jolán révén I. (Vadász) János aragón királynak és a második feleségének, Jolánnak, Bar hercegnőjének a dédunokája.

Az „özvegy menyasszony”

A 13 évesEkkoriban a lányok 12 éves korukban, a fiúk pedig 14 évesen váltak házasulandó korúvá. Magdolnát az apja, VII. Károly francia király 1457. júniusában a 17 éves V. László magyar és cseh király feleségéül ajánlotta, amit Jánossal, az issenheimi Szent Antal (antonita) kolostor elöljárójával bizalmasan közölt Párizsban, aki pedig 1457. június 28-án kelt levelében tudósította erről Zsigmond és VI. Albert osztrák főhercegeket.Teleki 1852: 541. o., 5-ös lábjegyzet 1457. szeptemberében a Bécsben V. László jelenlétében tartott tanácskozáson pedig már egyhangúlag Magdolnát választották a király jövendőbelijének.Teleki 1852: 541.o. Az esküvő helyszínének kiválasztása viszont nem volt ilyen egyöntetű, hiszen a három főváros: Bécs, Buda, Prága egyaránt szóba jött, végül Prágát jelölték ki a házasságkötés lebonyolítására.Teleki 1852: 544. o. Ezt Podjebrád György cseh kormányzó nyomásának tulajdonították, aki Bécs alatt megjelent 800 fegyveressel,Teleki 1852: 542. o. de ez valójában taktikai húzás volt László király részéről, nem Podjebrád nyomására tette, a félelmet csak színlelte, és csak az osztrák és magyar érdekek között egyensúlyozott.Teleki 1852: 544. o., 1-es lábjegyzet Podjebrád György később azonban hangot is adott azon aggodalmának, hogy ez a nagy embertömeg megterheli Csehországot.Teleki 1852: 552. o. bélyegkép|250px|V. László (balra) a menyasszonyával, Valois Magdolna francia királyi hercegnővel (jobbra), eljegyzési portré, bár személyesen sohasem találkoztak, Bécs, 1460–1480 között, Szépművészeti Múzeum. Az időpont tekintetében pedig előzetesen 1458. januárja vagy februárja lett megjelölve.Teleki 1852: 545. o. Az esküvőre hivatalos volt III. Frigyes német-római császár a feleségével, Portugáliai Eleonóra császárnéval, V. László nővérei a férjeikkel: Habsburg Anna magyar hercegnő és III. Vilmos türingiai tartománygróf, valamint Habsburg Erzsébet magyar hercegnő és IV. Kázmér lengyel király, továbbá a bajor herceg és a brandenburgi őrgróf, akik közül többen jelezték is a részvételi szándékukat. V. László szeptember közepén elhagyta Bécset, és 1457. szeptember 29-én érkezett Prágába,Teleki 1852: 546. o. ahonnan követséget küldött Párizsba, hogy hozzák el Magdolnát Csehországba az esküvőjükre.Teleki 1852: 547.o.

A követség vezetői voltak: Várdai István kalocsai érsek, Ulrich von Nußdorf passaui püspök és Sternbergi ZdenkóSternbergi Zdenkó (1420 körül–1476) Podjebrád Katalin (1449–1464) magyar királyné édesanyjának, Sternbergi Kunigunda (1422–1449) bárónőnek volt a távoli rokona. prágai várgróf.Teleki 1852: 548. o. A megbízóleveleiket 1457. október 6-ai dátummal állították ki Prágában.Teleki 1852: 548. o., 1-es lábjegyzet A küldöttség további magyar tagjai voltak: Pálóczi László országbíró, valamint De Tervisio Simon, az egyházi törvények tudora és esztergomi olvasókanonok.Teleki 1852: 549. o.; Csernus 1998: 582. o. A küldöttséget alkotta még V. László mindhárom országából, Magyarországról, Csehországból és Ausztriából 200-200 lovag, valamint a Passaui Püspökségből 100 lovag, így összesen 700 lovagból állt a kíséret, továbbá a hercegnőre tekintettel női személyzet is tartozott hozzá, valamint négylovas aranyozott kocsik, 80 fehér ló, amelyeket az oszmánoktól zsákmányoltakCsernus 1998: 586. o. és ajándékok Magdolna számára.Teleki 1852: 550. o. A követségnek 40.000 aranyforint útiköltséget irányoztak elő, de egyéb költségek fedezésére László királynak nem volt pénze, így a passaui püspöknek kellett 5000 aranyforintot megelőlegeznie, amelyet a király a következő karácsonykor fizet majd ki. Erről az összegről a kötelezvényt V. László 1457. október 21-én állította ki, így a küldöttség ez után az időpont után indulhatott útnak, azaz csak október végén. bélyegkép|250px|A tours-i királyi kastély V. László leánykérő követsége 1457. novemberében, még V. László életében megérkezett Franciaországba, hiszen egyes források szerint V. László még értesült annak fényes fogadtatásáról.Teleki 1852: 552., 568. o.; Szilágyi 1879: 166. o. A "háztűznéző" küldöttség Lyonban folytatott előkészítő tárgyalást,Csernus 1998: 582. o. majd ezt követően 1457. december 8-án jutottak el Tours-ba,Birkás 1948: 24. o.; Csernus 1998: 582. o.; Sz. Jónás 1999: 568. o. amikor V. László már nem élt, de erről a küldöttség akkor még nem értesült. A francia király a tours-i királyi kastélyban (Le château de Plessis-lèz-Tours/Montils-lèz-Tours) a betegsége miatt csak 1457. december 18-án fogadta a követséget.Szilágyi 1879: 166. o.; Sz. Jónás 1999: 568. o. A francia király mellett jelen volt a felesége, Anjou Mária királyné,Anjou Mária Aragóniai Jolán címzetes nápolyi királyné lányaként I. János aragóniai király és Bar Jolán unokája volt. a másodszülött fiuk, Károly herceg, és természetesen a menyasszony, Magdolna.Eckhardt 1937ː 154. o. Magdolna épp ez időben, december 1-jén töltötte be a 14. életévét. Lászlót a francia források Lancelot-nak nevezik.Csernus 1998: 583. o. V. László 1457. november 23-án halt megMeglepő módon Magdolna mindkét férje, kijelölt férje, V. László és tényleges férje, Gaston vianai herceg ugyanazon a napon halt meg, azaz november 23-án. Ráadásul Magdolna apja, VII. Károly francia király ugyanazon a napon született, mint a vőjelöltje, V. László, azaz február 22-én.Prágában délután 4-5 óra között váratlanul, 36 órás lefolyású kórt követően.Teleki 1852: 557–559. o. 1457. december 22-én Tours-ban IV. Gaston, Foix grófja, Magdolna későbbi apósa, még egy nagy ünnepséget rendezett a vendégek tiszteletére.Sz. Jónás 1999: 569. o. A gyászhír V. László haláláról pedig csak karácsonykor, 1457. december 24-én érkezett meg a francia udvarba,Szilágyi 1879: 166. o. ami mindenkit megdöbbentett és megrázott. A küldöttség végül 1457. december 30-án vett búcsút a francia királytól és Magdolna hercegnőtől, "az özvegy menyasszonytól", és az év utolsó napján utazott haza Tours-ból,Csernus 1998: 584. o. de előbb Párizsban és Saint-Denis-ben is időztek, és a párizsi Notre-Dame-ban a magyar küldöttség misét mondatott V. László lelki üdvéért.

Magdolnából így nem lett magyar és cseh királyné. A házassági tárgyalásokat francia részről az a IV. Gaston, Foix grófja vezette, aki egy évvel később megkéri majd a hercegnőt a fia, Gaston vianai herceg, a navarrai trón várományosa számára. Az apa, VII. Károly V. László utódjának is fenntartotta leánya kezének elnyerését, de I. Mátyás király nem élt ezzel a lehetőséggel. (A következő szöveg korabeli, XIX. századi helyesírással és nyelvi stílussal íródott, így némileg eltér a mai változattól): „VII. Károly franczia király, kinek leánya V. László jegyese volt, hajlandónak nyilatkozott, hogy egyik fiát a magyaroknak királyul átengedi, vagy ha a választás másra esik, leánya kezét az új királynak adja.”Fraknói 1896 Egyes források szerint pedig éppen a cseh küldöttség vezetője, Sternbergi Zdenko szólította fel a francia királyt, hogy valamelyik fiát ajánlja fel magyar és cseh királynak.Teleki 1852: 568. o.

Vianai hercegné Mindeközben II. (Hitetlen) János navarrai király az elsőszülött fiát, Károlyt, Viana hercegét és lányát, Navarrai Blankát szeretné kizáratni a navarrai trónöröklésből, mivel apjukat nem ismerték el törvényes királynak, mert a trón valójában anyjuk, I. Blanka navarrai királynő révén őket illette meg. II. János tárgyalásokat kezdett Magdolna hercegnő apjával, majd annak halála (1461) után a bátyjával, XI. Lajos francia királlyal a Blanka királynőtől született kisebbik lánya, Eleonóra trónöröklésének elismertetésére. Eleonóra apja mellé állt az örökösödési harcban. A trónöröklés elismerése fejében kérte meg II. (Hitetlen) János navarrai király nevében az unokája, Gaston vianai herceg számára a francia hercegnő kezét a navarrai király veje, a vianai herceg apja, IV. Gaston, Foix grófja. A házasság 1462. február 11-én köttetett meg. Ekkor már csak az idősebb nővér, Blanka állt Eleonóra hercegnő trónöröklésének útjában. Eleonórát az apja, II. János megtette Navarra kormányzójának, hiszen bátyja egy évvel korábban tisztázatlan körülmények között elhunyt, de a közvélekedés a király második feleségét, Kasztíliai Johanna aragón királynét, II. (Katolikus) Ferdinánd aragón király anyját gyanúsította a vianai herceg megmérgezésével, hogy a fiát tehesse meg Aragónia királyának, mely királyság apai ágon és csak férfiak számára volt örökölhető. 1464-ben a börtönben meghalt a nővér, Blanka is, így már csak Eleonóra maradt az egyedüli és immár törvényes örökös, hiszen egyik testvére sem hagyott hátra törvényes utódokat. Magdolna királynéi ambíciói útjába már úgy tűnt, nem állhat semmi, amikor 1470-ben lovagi tornán életét vesztette a férje, így másodszor is elesett a királynéi cím elnyerésének lehetőségétől, de mivel két gyermeket szült a férjének, így az esély megvolt, hogy majd ők örökölnek nagyanyjuk után.

Az özvegy régensnő 1479-ben Magdolna anyósa, Eleonóra rövid, alig egy hónapos uralkodás (1479. január 19-étől) után meghalt 1479. február 12-én Tudelában, így Magdolna fia, Ferenc Phoebus valóban megörökölte a trónt, de mivel még kiskorú volt, ezért Magdolna azzal kárpótolhatta magát, hogy a régensi hatalmat ő kapta meg, és ő lett Navarra tényleges uralkodója. Fia azonban négy évvel később meghalt, így a régensi címet megtartva, most a lánya, Katalin nevében gyakorolta a hatalmat. Magdolna sógora, Foix János, Narbonne algrófjaA majdani Foix Germána aragón királyné apja. vitatta a nőuralmat, így polgárháború tört ki, mely közel 10 éves küzdelem után Magdolna életében ért véget. Még megérhette két lányunokájának, Anna (1492–1532) és Magdolna (1494–1504) hercegnőknek a születését, valamint a lánya 1494. január 12-ei fényes pamplonai koronázását, de a következő évben, 1495-ben meghalt. A Pamplonai Székesegyházban temették el.

Sógornőjének, Foix Katalin navarrai királyi hercegnőnek a lánya, Candale-i Anna "örökölte" a magyar királynéi ambícióit, aki már valóban hozzájutott a királynéi címhez, és eljutott Magyarországra.

Valois Magdolna IV. Henrik francia királynak, az első Bourbonnak a francia trónon, volt az ükanyja, aki révén a Valois-ház vérvonala leányágon a Bourbon-házban folytatódott.

Gyermekei Jegyese V. László (1440–1457) magyar és cseh király Férjétől, Foix Gaston (1444–1470) vianai hercegtől, Navarra kormányzójától, 2 gyermek: Ferenc Phoebus (1467–1483), I. Ferenc Phoebus néven navarrai király (ur.: 1479–1483), nem nősült meg, gyermekei nem születtek Katalin (1470–1517), I. Katalin néven navarrai királynő (ur.: 1483–1517), férje III. (Albret) János (1477–1516) iure uxoris navarrai király, Tartas algrófja, 14 gyermek, többek között: Anna (1492–1532), Navarra régense, nem ment férjhez, gyermekei nem születtek, jegyesei Foix Gaston (1489–1512) navarrai királyi herceg, Narbonne algrófja, valamint Foix János (?–1532), Astarac grófja, Candale-i Anna magyar királyné unokaöccse. Magdolna (1494–1504) Henrik (1503–1555), II. Henrik néven Navarra királya, felesége Valois Margit (1492–1549), Angoulême grófnője, I. Ferenc francia király nővére és IV. Károly alençoni herceg özvegye, 4 gyermek(+1 házasságon kívüli), többek között: