A vad jövő (eredeti címén The Future Is Wild) brit televíziós filmsorozat. A jövő faunájáról szól. Ha azt a szót halljuk: evolúció, legtöbben a múltbéli folyamatokra gondolunk, az evolúció azonban nem ér véget, eseményei napjainkban is – az emberi időlépték szerint észrevehetetlenül lassan, de megállíthatatlanul – követik egymást. Földrészek távolodnak vagy találkoznak újra, változik az éghajlat, fajok jelennek meg és pusztulnak ki, hogy helyüket mások vegyék át.
Milyen lesz a Föld több millió év múlva, miután az ember – sok más fajjal együtt – eltűnik egy újabb földtörténeti kor végét jelző tömeges kipusztulás során? Tudományos tényekre alapozva neves kutatók segítségével mutatják be a szerzők az elképzelt jövő különös világát.
Magyarországon a Duna TV vetítette, azonban több változata futott az Animal Planeten is. Itt új narrációt kapott, valamint a címet Kíméletlen jövőre változtatták. Megjelent továbbá a sorozat könyv változata is, amelynek magyar nyelvű kiadása a Duna TV szinkronjában felhasznált fordításokat alkalmazta.
Emellett a műsorból 2007-ben rajzfilmsorozat is készült, amelyet Magyarországon a KidsCo csatorna sugárzott.
Idők, fajok 5 millió év múlva Észak-Amerika és Észak-Európa nagy részét jég borítja, csupán az észak-amerikai sivatag és az európai tundra jégmentesek. Afrika, Európa és Ázsia lassan közelednek egymás felé. Ez a folyamat, a tengerszint csökkenésével karöltve a Földközi-tenger kiszáradását okozta. Dél-Amerikában az amazonasi esőerdő száraz füves pusztáknak adta át a helyét.
5 millió év múlva Gyapjas mormota, a mormota jövőbeli rokona. Hóborz, a rozsomák jövőbeli rokona. Szulabálna, a szula jövőbeli rokona. Csipkés gyík, a galléros gyík jövőbeli rokona. Karcsú disznó, a vaddisznó jövőbeli alfaja. Karsztnyest, a nyérc jövőbeli rokona. Bugamajom, az utolsó majomfaj. Pávakeselyű, a puszták futó röpképtelen madara. Csörgőhátú, az aguti jövőbeli rokona. Sivatagi csörgőhátú, a csörgőhátú észak-amerikai rokona. Vakondfajd, a fürj jövőbeli rokona. Óriás denevér.
100 millió év múlva 100 millió év múlva a legtöbb emlős kihalt. A rovarok nagyra nőnek, mint a karbonban. Melegszik a Föld, a teknősök elvesztik a páncéljukat. Zátonygálya, a halszerű tengeri csiga. Óceán fantomja, a portugál gálya jövőbeli rokona. Langalétapók, a tengeri pókok jövőbeli rokona. Rönkharcsa, az elektromos harcsa jövőbeli rokona. Mocsárpolip, a szárazföldet először meghódító puhatestű. Toraton, minden idők legnagyobb teknősfaja. Csótányroppantó, az antarktiszi dzsungel egyik madara. Sólyomdarázs, a madárevő óriásdarázs Tűzesőfa, a tűz virágú növény. Tűzköpő madár, az antarktiszi dzsungel másik madara. Tűzköpő, a madárevő rovar. Szélfutó, a négyszárnyú daru. Higanypók, a madárpók jövőbeli rokona. Pockány, az utolsó emlősfaj.
200 millió év múlva 200 millió év múlva csak egy kontinens lesz, a Pangea 2., a legtöbb gerinces kihalt, a puhatestűek válnak a Föld uraivá. Terabit, a termesz jövőbeli rokona. Páfrányféreg, a növényes féreg. Szellemféreg, a sörtétlen vízi féreg. Hóhérszalag, a ragadozó vízi féreg. Ezüstlebegő Óceáni hadár Szivárványos tintahal Cirkálócápa Dongóbogár Homokugró Halálhordó Erdei hadár Óriás tintahal Fanya Mohafa Majmár
Jegyzetek
Források
A vad jövő hivatalos honlap
További információk A vad jövő a wikia.com-on
Kategória:2002-ben bemutatott brit televíziós sorozatok Kategória:Televíziós ismeretterjesztő sorozatok Kategória:Sci-fi televíziós sorozatok Kategória:2002-ben befejezett brit televíziós sorozatok Kategória:Az Animal Planet saját gyártású műsorai