Zadjeli Slachta Margit Borbála (vezetékneve Schlachta formában is előfordul, Kassa, 1884. szeptember 18. – Buffalo, New York, 1974. január 6.) magyar katolikus szerzetesnő, a Szociális Testvérek Társaságának megalapítója, keresztény feminista politikus, az első magyar nő, aki országgyűlési képviselő lett. Az elvei melletti bátor kiállása miatt szállóigévé vált róla, hogy „ő az egyetlen férfi a Nemzetgyűlésben”.Slachta Margit kemény beszédben szólalt fel 1947. április 16-án a Parlamentben az iskolák államosítását előkészítő „fakultatív hitoktatás”-t bevezető törvényjavaslat ellen. Ezután a beszéd után mondotta Parragi György Független Magyar Demokrata Párt-i képviselő a később híressé vált mondatot: Slachta Margit „az egyetlen férfi a Nemzetgyűlésben.” (Mona Ilona: Slachta Margit és az iskolák államosítása. In: Magyar Egyháztörténeti vázlatok. 1991. 3. kötet 127-132. old.

Élete A római katolikus nemesi származású zadjeli Slachta család sarja. Vezetékneve lengyelül a lengyel nemesi osztály megnevezése (szlachta), ami vélhetően nagyban hozzájárult ahhoz, hogy neve hol németes (Schlachta), hol magyaros (Slachta) kiejtés szerinti (át)írásban fordul elő (később álnévként is ezért választotta a Nemes vezetéknevet).

Családja és származása Lengyel származású felvidéki nemesi családba született. Öt leánytestvére közül négyen érték meg a felnőttkort. Apja, zadjeli Slachta Kálmán (1857–1936), a Kassai Takarékpénztár vezérigazgatója, anyja, sárosi Saárossy Borbála (1855–1936Mona Ilona: Slachta Margit; Corvinus, Budapest, 1997. 134. old.). Apai nagyszülei zadjeli Slachta Miksa (1820–1893), hites ügyvéd, Nyitra vármegye fő-pénztárnoka, és apaji Szászy Antónia (1821–1905) voltak.Vasárnapi Ujság 52. évf. 10. sz. (1905. márczius 5.) Anyai nagyszülei sárosi Saárossy Ferenc, kassai magyar királyi bányatanácsos, és Klempay Mária (1821–1884) voltak. Leánytestvérei, mindnyájuk hajadonként hunyt el: Slachta Irén (1888–1970), a new yorki Fordham Egyetem tanára, Slachta Borbála (1891–1961) székesfővárosi tanítónő, valamint Slachta Alice (1896–1988), aki a Szociális Testvérek szekszárdi házát vezette, majd a második világháború után kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba.

Fiatalkora Miután a felső leányiskolát szülővárosában, a tanítóképzőt Kalocsán elvégezte, németországi tanulmányútja után a győri polgári leányiskolában tanított 1906–1907-ben, majd Budapesten, a II. kerületi tanítóképzőben. Amikor apja, 1908-ban meggondolatlan üzletpolitikája miatt válságba került, több gyermekével együtt kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. Margit itthon maradt, de abbahagyta a tanítást, hogy a szociális munkának éljen. Az év elején az Országos Katolikus Nővédő Egyesület Berlinbe küldte „munkásnőtitkári” tanfolyamra, ahonnan visszatérve már maga is egy nővédő szociális tanfolyam előadója lett. November 19-én az elsők között lépett be a Farkas Edith (1877–1942) által alapított Szociális Missziótársulatba.

Politikai pályán 1915-ben szociális iskolát nyitott, majd 1915. március 25-től A Keresztény Nő című katolikus egyesületi lapot szerkesztette. 1918 márciusában a lap címe Magyar Nőre változott, ami alcíme szerint A keresztény feminizmus lapja volt. Maga is cikkek sorozatát publikálta az újságban. A Keresztényszocialista Párt tagja volt, amikor az a Katolikus Néppárttal egyesülve 1918 februárjában létrehozta a Keresztényszociális Néppártot; az új pártnak szintén tagja lett, de október 28-tól már az általa szervezett Keresztény Női Tábor élén állt.

1920. február 26-án a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) vezetése a kiírt időközi választásra abszolút többséggel elfogadta a párt hivatalos jelöltjének, aminek tagja is lett., 1920. március 25-én a főváros I. kerületében nemzetgyűlési képviselővé választották. Ő lett az első női képviselő Magyarország történetében. 1922. február 16-án véget ért a parlamenti ülésszak, s ezzel egyelőre az ő képviselői pályafutása is megszakadt. A KNEP és az Országos Kisgazda- és Földműves Párt egyesüléséből ekkor létrejött Egységes Pártba már nem lépett be, inkább nőmozgalmával foglalkozott a továbbiakban. 1923-ban néhány társával együtt elhagyta a Szociális Missziótársulatot; és megalapították saját társulatukat, a Szociális Testvérek Társaságát.

bélyegkép|jobbra|250px|A Szociális Testvérek és Slachta Margit emléktáblája Budapesten, a Thököly út 69. szám alatt 1931-től a munkásnők szervezésén fáradozott. 1934-ben lapot indított A Lélek Szava címmel, amelyben több írása is megjelent. 1933-ban megalakította a Szentlélek Szövetséget, 1937. november 3-án megnyitotta a Katolikus Női Szociális Képző nevű szociális munkás-oktató intézetet.

1940. november 8-án a Keresztény Női Tábor nevében beadványt írt a munkaszolgálatosok érdekében. 1941 telén tiltakozott a kőrösmezei deportálás ellen. 1942-től az egész országban ún. világnézeti kurzusokat szervezett, hogy a keresztény értékrend közvetítésével ellensúlyozza a hitleri propagandát. Miután 1943. február 8-án Szlovákia bejelentette a „teljes zsidótlanítást”, Rómába utazott, hogy személyesen sürgesse XII. Piusz pápát a cselekvésre. Rendelkezése szerint a testvérek több rendházban is bújtattak üldözötteket, köztük Heltai Jenőt, Gyarmati Fannit, valamint Rusznyák Istvánt is. A mentésben való részvétel miatt halt vértanúhalált a társaság egyik tagja, a 2006-ban boldoggá avatott Salkaházi Sára. alt=|bélyegkép|250px|2010. május 12-én avatták a Szociális Testvérek Társasága és Slachta Margit-emléktáblát a 11. kerület Ulászló u. 15. ház falán bélyegkép|250px|Emléktábla a Berkeley Springs-i Alba Regia-kápolna altemplomában (középen felül) alt=|bélyegkép|250px|Slachta Margit sírköve 2009-ben a Lackawanna-i Szent Kereszt temetőben Mozgalmát, a Keresztény Női Tábort 1944 júliusában a Sztójay-kormány betiltotta, ami az év végétől a Demokrata Néppárton (DNP) belül működött azonos néven tovább. A második világháborút követően a DNP-vel és a Polgári Demokrata Párttal (PDP) kötött hármas választási szövetség révén pártonkívüli jelöltként 1945-ben ismét nemzetgyűlési képviselő lett, ahol a parlament alakulásakor még csak ő és a választási szövetség listáján bejutott másik politikus, Szent-Iványi Sándor (a PDP elnöke) vagyis a 409 képviselőből mindössze ketten voltak csupán hivatalosan ellenzékiek, a kommunisták ténykedéseinek okán azonban az ellenzékiek száma hamar gyors növekedésnek indult.

Nőmozgalmát az 1947-es magyarországi országgyűlési választásra azonos néven önálló politikai párttá szervezte, amelynek első (és egyetlen) elnöke lett. A nagymértékű csalások ellenére is a Keresztény Női Tábor négy mandátumot nyert. 1947. október 28-án elhangzott parlamenti felszólalását kommunista nyomásra külpolitikai érdekeket sértőnek minősítették és ezért hatvan napra kizárták az Országgyűlésből. Utolsó felszólalását 1948. június 16-án tartotta az egyházi iskolák államosítása ellen. Amikor ez megtörtént (a törvényt elfogadták) a kormánypárti képviselők elénekelték a Himnuszt, amit ő ülve hallgatott végig. Ezért a mentelmi bizottság kétszer hat hónapra kitiltotta és mentelmi jogát is felfüggesztette, ami magyarországi politikusi pályája végét is jelentette.

Emigrációban Indulni akart az 1949-es magyarországi országgyűlési választáson is, de a letartóztatástól tartva végül csak a május 15-i szavazáson vett részt. Június 22-én éjjel két rendtársa (Molnár KlementinMolnár Klementin (1896.04.15. − 1979.03.20) keresztneve a különböző forrásokban Klementina és Clementin formában is előfordul. és Palágyi Natália) kíséretébenMona Ilona: Slachta Margit; Corvinus, Budapest, 1997. 191. old. illegálisan Ausztriába távozott, majd szeptember 16-án Tóth Etelka álnéven az Amerikai Egyesült Államokba érkezett. Onnan Nemes Margit néven levelezett az itthon maradottakkal, illetve a Szabad Európa Rádióban Nemes Borbála néven szerepelt.

1951-ben, a hazatérés reményében visszajött Bécsbe, ahonnan, mivel hazatérése meghiúsult, 1953. május 5-én már igazi nevén az USA-ba utazott és végleg ott telepedett le. Az emigrációban is aktív maradt, megpróbált segíteni 56-os menekülteknek is. A Szociális Testvérek Társaságának egyik rendházában hunyt el, Buffalóban.

Tiszteletére az amerikai magyarok a nyugat-virginiai Berkeley Springsben, az Alba Regia-kápolna altemplomában emléktáblát állítottak.https://www.hungarianfreedomfighters.org/history (Hozzáférés: 2022. január 31.) Az Alba Regia kápolna 1980-ban épült, és a szovjet elnyomás elleni 1956-os magyarországi forradalom 25. évfordulóján szentelték fel. Kőből és bronzból állítottunk emléket a hősöknek, valamint a háborúk és az azt követő nemzeti, vallási és politikai üldöztetések áldozatainak.

Sírja eredetileg a New York állambeli Lackawanna (Buffalo-tól délre fekvő kisváros) Szent Kereszt temetőjében volt.The Western New York Catholic, Thursday July 24, 1975. page 7. Onnan 2021. október 26-án exhumálták, és földi maradványait Budapestre szállították. Ünnepélyes újratemetését 2021. december 7-én a Fiumei úti sírkertben Erdő Péter bíboros celebrálta.

Díjai, elismerései

1969. február 18-án Izrael Állam a Világ Igaza kitüntetésben részesítette, és fát ültettek emlékére a Jad Vasem kertjében.Adatlapja a Jad Vasem nyilvántartásában 1995. március 15-én ő és a Szociális Testvérek Társasága emlékérmet kapott a magyar kormánytól; május 7-én posztumusz a Magyar Köztársaság Bátorság Érdemjele kitüntető elismerésben részesítették. 2010. június 3-a óta Budapesten az Árpád híd és Margit híd közötti budai rakpart rész viseli nevét. 2021. április 29. óta szervezet is viseli nevét: Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet 2021. december 7-én szülőhazájában ünnepélyes állami és egyházi újratemetésben részesült a Fiumei úti sírkertben. 2022 februárjában A legmodernebb magyar nő címmel kiállítást rendeztek tiszteletére a Terror Háza Múzeumban.A legmodernebb magyar nő – Slachta Margitról nyílt kiállítás a Terror Háza MúzeumbanA LEGMODERNEBB MAGYAR NŐ. Kővári Magdolnának, a a Szociális Testvérek Társaságának általános elöljárójának beszéde a kiállítás megnyitóján. In: Látószög, 2022. február 10.

Művei Elkapott sugarak; Testvér-Szövetség, Budapest, 1928 (útiélmények az Egyesült Államokból) Elkapott sugarak; 2. bőv. kiad.; Testvér Szövetség, Budapest, 1928 Captured sunbeams (Elkapott sugarak); Society of the Sisters of Social Service, Buffalo, 1980 A puszták rejtekéből az élet centrumába; Testvérszövetség, Budapest, 1929 From the hermitage of the desert to the center of life (A puszták rejtekéből az élet centrumába); Sisters of Social Service, Buffalo, 1973 A Katholikus Női Szociális Képző; Szociális Testvérek Társasága, Budapest, 1938 Pünkösdi tűz; fel.szerkesztő: Slachta M.; Szentlélek Szövetség, Budapest, 1944 alt=Slachta Margit nyughelye a Fiumei úti sírkertben.|bélyegkép|250x250px|Slachta Margit nyughelye a Fiumei úti sírkertben.A megszentelő szeretet küldetésében. Kiadó: Szociális Testvérek Társasága Erdélyi Kerülete. Nyomda: Minerva. Kolozsvár, 1944 In the mission of sanctifying love. Manuscipt. An anthology of the spiritual confrences given to the members of the society between 1933–1938; Sisters of Social Service, Tonawanda, 1973 A megszentelő szeretet küldetésében. Válogatás Slachta Margit tanításaiból (szerk. Berkecz Franciska). Szociális Testvérek Társasága, Salkaházi S. Alapítvány, Budapest, 2019 Sugárzó élet. Válogatás Slachta Margit testvér gondolataiból; vál. Söjtöry Ágota; Szociális Testvérek Társasága Magyarországi Kerülete, Budapest, 1993 Slachta Margit beszédei a magyar parlamentben. (Szerk.: Petrás Éva – Schlachta Boglárka Lilla – Szabó Róbert): Gondolat Kiadó, 2021. . Online:

Jegyzetek

Források

Életrajza az 56-os Intézet honlapján Életrajza a Nemzetgyűlési Almanach 1920-1922-ben Életrajza a Nemzetgyűlés Almanachja 1945-1947-ben, Budapest, 1999

Összegyűjtött írásai, beszédei a szociális testvérek honlapján – http://szocialistestverek.hu

További információk Mona Ilona: Slachta Margit Online elérés