A Scooby-Doo, merre vagy? (eredeti cím: Scooby-Doo Where Are You?) című televíziós sorozat az amerikai CBS televízió társaság és a szintén amerikai Hanna-Barbera rajzfilmstúdió berkeiben született meg. Egy olyan erőszakmentes, szombat esti animációs sorozatot akartak készíteni, amelynek célja a szórakoztatás. Ez a sorozat rengeteg spin-off, feldolgozás alapjául szolgált, egészen napjainkig különböző sorozatféléket élt meg, mint a Mizújs, Scooby-Doo? és a Scooby-Doo újabb kalandjai.

Több lehetséges neve is volt a sorozatnak, mint például a Titokzatos ötös vagy Misztikus ötös (angolul: Mysteries Five). Azonban végül a Scooby-Doo, merre vagy? nevet kapta.

Cselekmény

Az alapkoncepciója a sorozatnak az, hogy Rejtély Rt. banda tizenéves tagjai: Fred, Diána, Vilma és Bozont és egy dán dog: Scooby-Doo feladatként tűzik ki a rejtélyes és természetfeletti ügyek megoldását.

Minden epizód középpontjában Scooby és a négy fiatal a Csodajárgány nevű furgonnal utaznak különböző helyekre, majd szellemekkel, szörnyekkel vagy más természetfeletti teremtényekkel találkoznak (például az első részben egy fekete lovaggal), aki az éppen aktuális helyet terrorban tartja. Miután nyomozásba kezdenek, nyomokat találnak, majd a szörny különböző formációkban üldözőbe veszi őket és végül rájönnek, hogy a szörny valószínűleg nem is az, aminek látszik, majd – általában Fred csapdáival – elkapják a rémet és leleplezik. Ilyenkor rendszeresen kiderül, hogy a szellem csak egy álruhába, jelmezbe bújt gyanúsított gazfickó, aki a történet végén mindig elmondja: „…és véghez is vittem volna a tervem, ha nem lépnek közbe ezek a kotnyeles kölykök!”

Megjelenése a médiában A Scooby-Doo, merre vagy? egy óriási mérföldkő volt a Hanna–Barbera és a CBS számára, amely hihetetlen sikert aratott. Így különböző, ehhez a sorozathoz hasonló formátumúakat is elkezdtek gyártani, olyanokat, mint a Scooby-Doo: Josie és a Cicababák, Enikő és Benő, Funky Fantom, Kicsi Kocsi, Állkapocs, a cápa, Caveman Kapitány és a Tiniangyalok, valamint a Tűpofa, ám ezek mind csak egy-egy évadot éltek meg.

2005-ben, a Scooby-Doo, merre vagy? bekerült a Channel 4 100 legnagyszerűbb rajzfilm összeállításába.channel4.com majd ugyanezen a csatornán a Kid's Show műsorban a nézők szavazatai alapján a nyolcadik legjobb tévéműsornak választották.channel4.com A legnagyszerűbb rajzfilm címet nyerte el az IGN Top 100 animációs sorozat listáján.

A magyar változat A magyar változat szikronnát 1988-ban készítette, majd 2002-ben vetítette a TV2, majd később ismételni kezdte a Cartoon Network. Magyar nyelven úgyszintén 2005-től ismételte a Boomerang.

Ezt a változatot a Masterfilm Digital készítette. Scooby magyar hangja Vass Gábor lett, akinek az évek alatt Hankó Attila, Kristóf Tibor és Melis Gábor is kölcsönözte a hangját. Shaggy nevét Bozontra fordították, az ő magyar hangja pedig Fekete Zoltán lett, Daphne nevét Diánára, az ő hangja Hámori Eszter, Vilmát pedig Madarász Éva alakította. E szereplők hangja a mai napig nem változott. Fred hangja Bódy Gergely volt, akinek ma gyakran Markovics Tamás adja a hangját. A Mystery Machine folyamatos fordítása a sorozat évadjain keresztül máig folyamatosan Csodajárgány. A Scooby Snack maradt Scooby Snack, bár sok helyen ma Scooby Keksznek vagy Scooby Csemegének fordítják. Bozont az idők során jellegzetessé vált kiszólása a Zoinks! Egek! lett, másik jellemzője, hogy a mondat elején Like… szót mond, a magyar változatban eltűnt, nem fordították. Vilma Jinkies! szállóigéjéből, mely szintén köztudottá nőtte ki magát, Apám! felkiáltás lett.

Szinkron Szerep Eredeti hang Magyar hang Scooby-Doo Don Messick Vass Gábor Bozont Rogers Casey Kasem Fekete Zoltán Fred Jones Frank Welker Bódy Gergely Vilma Dinkley Nicole Jaffe Madarász Éva Diána Blake Indira Stefanianna (1. évad) Hámori Eszter Heather North (2. évad)

Epizódok

ÉvadEpizódokEredeti sugárzásMagyar sugárzás Évadpremier Évadfinálé Évadpremier Évadfinálé1171969. szeptember 13.1970. január 17.2002. május 11.2002. július 6.281970. szeptember 12.1970. október 31.2002. július 7.2002. augusztus 3.

Készítők Rendező: Joseph Barbera, William Hanna, Howard Swift Forgatókönyvíró: Joe Ruby, Ken Spears és Bill Lutz írta az első évad összes részének forgatókönyvét, míg a második évad forgatókönyvének Joe Ruby, Ken Spears, Bill Lutz, Larz Bourne, és Tom Dagenais voltak a szerzői.

Jegyzetek

További információk

Kategória:1969-ben bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:1970-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Time Warner-tulajdonú Cartoon Network-sorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Merrevagy Kategória:A CBS saját gyártású műsorai Kategória:Televíziós horrorsorozatok