Az RC Celta de Vigo, vagy röviden Celta Vigo egy spanyol labdarúgócsapat a galiciai Vigóban, jelenleg a spanyol elsőosztályban szerepel.
Története A klubalapítás és a kezdetek (1923–1934) Az 1910-es években a vigói labdarúgást két csapat, a Real Vigo Sporting és a Real Club Fortuna de Vigo képviselte. Egy közös városi csapat megalapításának ötletét először 1915-ben a Faro de Vigo sportújságírója, Manuel de Castro vetette fel. Az érdekek azonosak voltak: a városi labdarúgást minél magasabb szinten kell képviseltetni Spanyolországban. Castro szlogenje a „Todo por y para Vigo”, azaz „Mindent Vigónak és mindent Vigóért!” címet viselte. Törekvései a két városi klub érdekeit egyre közelebb hozta egymáshoz, mígnem 1923. július 12-én a csapatok egyesültek, az új galiciai csapat megalakult. Az utolsó megválaszolandó kérdés az új csapat elnevezése lett, melyre több lehetőség is kínálkozott: Real Unión de Vigo, Club Galicia, Real Atlántic, Breogán, Real Club Olimpico, Real Club Celta.
Az 1923. augusztus 10-én tartott taggyűlésen az utolsó változatot szavazták meg, utalva Galicia kelta eredetére. Az új klub első elnöke Manuel Bárcena de Andrés, Torre Cedeira grófja lett.
thumb|left|260px|Az 1925-ös Celta Vigo-Boca Juniors meccs egyik jelenete A csapat 1923. szeptember 23-án első hivatalos mérkőzését is lejátszotta portugál Boavista FC ellen. A kezdőcsapat tagjai a következők voltak: Isidro – Otero, Paasarín – Queralt, Balbino, Jacobo Torres – Reigosa, Gerardito, Chicho, Polo, Pinilla. A Celta edzője az angol Francis Cuggy volt, aki további három évig irányította a vigói csapatot. A meccset 8–2 arányban a spanyolok nyerték.
Az 1923–24-es szezonban indultak el először hivatalos bajnokságban, de csak a regionális ligában Galíciában. A Celta meg is nyerte a bajnokságot a Pontevedra CF, a Racing de Ferrol és az Unión SC előtt. Ugyanebben az idényben a csapat részt vett a Spanyol Kupa küzdelmeiben, de az akkor még első fordulónak számító negyeddöntőben a címvédő Athletic Bilbao ellen 7–2-es összesítésben kiestek. 1924 nyarán barátságos mérkőzést játszottak a friss olimpiai bajnok Uruguayi válogatott ellen.
1925-ben ismét megnyerték a galíciai bajnokságot, majd két barátságos mérkőzést játszottak az akkor európai turnén részt vevő argentin Boca Juniors ellen. A 25 ezer néző előtt megrendezett első mérkőzésen a Celta kezdőcsapatát Ruíz, Juanito, Rey, Cancela, Balbino, Pepe Hermida, Reigosa, Ángel Hermida, Chicha, Polo és Casal alkották. A Boca 3–1-re győzött, a spanyolok gólját Polo szerezte. Három nappal később is játszottak egy meccset egymás ellen. A végeredmény ismét 3–1 lett, de most a Celta javára, köszönhetően Reigosa egy és Juanito két góljának. Az 1927–28-as idényben a Celta ismét regionális bajnokságot nyert, és több barátságos meccset is lejátszott argentin és uruguayi csapatok ellen. 1928-ban megnyitották a Balaídost, ami a mai napig a csapat stadionja.
A következő szezonban már a spanyol másodosztályban vettek részt, de a tízcsapatos bajnokság 9. helyén végeztek, ami a kiesést jelentette. A harmadosztályt egyből megnyerték, így visszajutottak. A csapat 1931-től kezdődően néhány évig a másodvonalban szerepelt. 1934-ben Cesáreo González filmproducer lett a klub elnöke. Meg is nyerték a másodosztályt, de a három csoport legjobbjai rájátszásban vettek részt, ahol a Celta harmadik lett, viszont csak az első két helyezett jutott fel. A szezont követően González távozott posztjáról.
Feljutás és stabilitás (1935–1959) thumb|right|280px|Egy 1945-ös, SC Braga elleni meccs előtti fénykép; sötét nadrágban a Celta játékosai
Az 1935–36-os idényben is első helyen végeztek a másodosztályban, ez akkor már feljutást ért. Mégis, csak három év múlva játszhatták le első élvonalbeli mérkőzésüket, ugyanis a spanyol polgárháború miatt a bajnokság szünetelt. 1939-ben végül debütálhattak az első osztályban. Az első szezonjuk nem sikerült a legjobban, de bennmaradtak, 3 ponttal megelőzve a már kieső Real Betist, és a 10. helyen végeztek. Az idényben szép eredményeket is elértek, a bajnok Atlético Madridot hazai pályán 1–0-ra legyőzték, míg a második helyezett és kupagyőztes Sevilla ellen oda-vissza (otthon 2–0, idegenben 4–1) győzelmet arattak.
Az 1940–41-es szezonban ismét a 10. helyen zártak, ekkor viszont már csak 1 ponttal a kieső hely előtt. A következő két évben egyaránt a stabilnak mondható 5. helyet érték el, 1944-ben viszont utolsóként kiestek. A másodosztályból egy év után visszajutottak. 1944-től 1946-ig Plattkó Károly volt a csapat edzője. A Celta Vigo ezt követően számos idényt szerepelt a spanyol élvonalban, azonban sem bajnoki címet, sem kupa-győzelmet nem szerzett annak ellenére, hogy számtalanszor a siker kapujában állt. Az első kiugró eredményét 1948-ban érte el, amikor a csapat a spanyol kupa döntőjébe jutott. A bajnokságban is jól szerepeltek, az első 6 fordulóban vezették a tabellát, majd sokáig dobogós helyen álltak, végül a 4. helyen zárták az idényt. Játékosuk, Pahiño 23 találattal gólkirály lett. A hazai stadion, a Balaídos "bevehetetlen erőd" lett, otthon az FC Barcelona, a Valencia CF és az Athletic Bilbao ellen is győzelmet arattak, míg a Real Madrid ellen oda-vissza nyertek. A csapat tagja volt akkoriban a klub történetének leggólerősebb élvonalbeli játékosa, Hermidita, illetve Miguel Muñoz, Gabriel Alonso, Pahiño, Yayo Sanz és Francisco Roig is. Az általuk alkotott csapatot pedig a korábbi legendás kapus, Ricardo Zamora trenírozta.
A csapatnak a következő években nem sikerült megismételnie ezt a teljesítményt; többnyire a mezőny hátsó feléhez tartoztak. A Celta kieséséig, 1959-ig, 14 idényen keresztül a spanyol élvonal tagja volt.
Másodosztálytól az UEFA-kupáig (1960–1979) Az 1959–60-as szezontól kezdődően 10 évad erejéig a másodosztályban szerepelt. Folyamatosan az élvonal kapujában álltak, 10 idényből 6-szor dobogón végeztek, de egyszer sem a feljutást jelentő első helyen. 1969-ben megtört a jég: sikerült visszajutni az első osztályba (második helyezettként).
A Celta a legsikeresebb szezont az 1970–1971-es idényben zárta: hazai pályán nem szenvedett vereséget, ennek ellenére csak az UEFA-kupa-indulást jelentő 6. helyen végzett. Az „égszínkékek” nemzetközi bemutatkozása nem volt sikeres, már az első fordulóban búcsúztak a skót Aberdeen ellenében. Az 1975–76-os idénytől kezdve felváltva szerepeltek az első, és a másodosztályban. A legnagyobb bizonytalanság 1979-ben alakult ki a klub körül, amikor is történelmük során először kiestek a harmadosztályba.
Ingázás az osztályok között (1980–1995)
thumb|180px|Santiago Cañizares A katasztrofális 1979–1980-as, kiesést eredményező szezont követően a jugoszláv Milorad Pavić-ot nevezték ki a csapat élére. A kiesés végett hirtelen kialakult bizonytalanság nem tartott sokáig, ugyanis a harmadosztályt megnyerve egyből visszajutottak a második vonalba. Itt is első helyen végeztek, hogy aztán a gyors, kétosztálynyi ugrást követően egyből ki is essenek az élvonalból. A harmadosztályú kitérővel egyébként nem járt rosszul a csapat, ugyanis ekkor került a klubhoz többek között a csatár Pichi Lucas, és a kapus Javier Maté is, akik a '80-as évek Celtájának ikonikus alakjai. Az 1982-es világbajnokságot Spanyolországban rendezték, a rendező helyszínek között ott volt Vigo is, és mindent megtettek, hogy a legjobb körülmények között fogadhassák a világbajnokság mezőnyét. A felújított Balaídosban 3 csoportmérkőzést rendeztek.
Az 1982–83-as szezonban Pavić távozott Celta éléről, a következő két évet pedig a másodosztályban töltötték, majd 1985-ben ismét visszakerültek az élvonalba. Egy új játékos, Baltazar leigazolásával melléfogott a klub, ugyanis róla kiderült, hogy nem feltétlenül a legjobb első számú csatárnak. Az idény első meccsén a Real Sociedad ellen máris volt miért szomorkodni, mert a csapat egyik legjobbja, a kapus Javier Maté súlyosan megsérült, és a szezonban nem léphetett többet pályára. Az ő pótlására leigazolták Patxi Villaneuva-t, aki még 12 évig állt a klub alkalmazásában. Az év végi 18. hely ismét a kiesést jelentette. A szezon indulásával a Citroën lett a csapat fő támogatója, ugyanis az autójukat Vigóban is gyártják. A másodosztályban már Baltazar ki tudott teljesedni, 44 mérkőzésen 34 gólt szerzett, és visszajutáshoz segítette a Celtát.
A feljutás ellenére nem az angol Colin Addison irányításával kezdték meg a szezont, az új edző José María Maguregui lett az 1987–88-as idényre. Simán meglett a bennmaradás, a 7. helyen végeztek. A szezon után távozott Baltazar és Maguregui is, az edző José Manuel Díaz Novoa lett, Zoran Marić, Pedro María Herrera személyében pedig új játékosok érkeztek. A következő szezonban is a stabil 8. helyen zártak, a Baltazar távozása után leigazolt Amarildo egyéni szempontból is sikeres szezont zárt (34 meccs, 16 gól), ennek eredményeképp nagyjából 1 millió eurónyi összegért eladták a Lazionak. A Celtának azonban a pénzből igazolt játékosokkal sem lett meg a bennmaradás, a 19., utolsó előtti helyen végeztek.
A '90–91-es szezonra visszahívták José María Magureguit vezetőedzőnek, de vele mindössze a 14. helyet szerezték meg, így ő 1 szezon után távozott. 1991-ben nagy változás történt a csapat életében: Txetxu Rojo lett az edző, akivel sikerült megnyerni a másodosztályt, illetve a játékoskeretben is változások történtek. A veterán Javier Maté átadta a stafétát az ígéretes Patxi Villaneuva-nak a kapuban, Goran Jurić a védelemben vált fontos játékossá, a bosnyák csatár Vladimir Gudelj pedig hamarosan a szurkolók kedvencévé, később pedig a Celta Vigo történelmének egyik legjobb labdarúgójává vált. Az élvonalban ismét új játékosok kerültek a klubhoz, például Santiago Cañizares, aki első évében megkapta a bajnokság legkevesebb gólt kapó kapusának járó Zamora-díjat. A szezon végén 11. lett a Celta. A következő évben, bár csak 15. helyen végeztek, továbbra is stabil maradt a csapat, érkezett Milorad Ratković védő, aki még 6 évig játszott Vigoban. A Celta szép eredményeket ért el, mint a bajnokságban a Real Madrid 3–2-es legyőzése, vagy a Spanyol Kupában döntőbe jutás, a finálét pedig csak tizenegyesekkel bukták el a Real Zaragozával szemben. Az idény végeztével Txetxu Rojo távozott az edzői posztról, viszont az 1994-es világbajnokságra Cañizares és Jorge Otero személyében két Celta-játékos is a spanyol kerettel utazott. Cañizares a Vb-t követően a Real Madridhoz igazolt.
EuroCelta (1996–2006)
thumb|left|280px|A Juventus elleni UEFA-kupa meccs előtt a stadion (2000) Az 1996–97-es szezon nem volt a Celta történelmének legjobbja, hiszen mindössze a 16. helyet szerezték meg. Igazolások szempontjából viszont jó évet zártak, ugyanis a következő évek csapatainak meghatározó játékosai közül néhányan ekkor kerültek a Celtához; a francia kapus Richard Dutruel, a középpályáról a brazil Mazinho és az orosz Alekszandr Mosztovoj, illetve az izraeli csatár Haim Revivo is több, mint 100 meccset játszottak le Vigóban, és voltak ott, amikor a klub történelmének legnagyobb nemzetközi sikereit elérte. A következő szezonban a 6. helyen zártak, így 27 év után ismét kiharcolták az UEFA-kupa-indulást. Itt már továbbjutottak mint 1971-ben, amikor már az első körben kiestek, ugyanis most a negyeddöntőig jutottak, úgy, hogy előtte az Aston Villa és a Liverpool csapatát is kiejtették 3–2, illetve 4–1-es összesítésben. A bajnokságban elért 5. helyezésnek köszönhetően ismét indulhattak az UEFA-kupában. Ez volt az az idény, amikor szinte mindenki rájuk figyelt a nemzetközi kupákban: a harmadik fordulóban a Benfica otthoni 7–0-s, majd a következő fordulóban a Juventus 4–0 arányú legyőzése máig a klub legnagyobb arányú nemzetközi sikerei. Ekkor nevezte el a csapatot a spanyol és a nemzetközi sajtó "EuroCelta"-nak. A következő néhány szezonban mindig a bajnokság első felében végeztek, és indulhattak a nemzetközi színtéren. 2001-ben bejutottak a Spanyol Kupa döntőjébe, de ott vereséget szenvedtek.