A Cinque Terre (jelentése öt föld, ) a Ligur-tenger partjának egyik zord és nehezen megközelíthető része La Spezia városától északnyugatra, Porto Venere és Levanto települések között. Nevét a területén osztozó következő öt településről kapta: Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare.
A partvidék része Levanto és La Spezia egyes részeit is magába foglaló Cinque Terre Nemzeti Parknak. Ez Olaszország legkisebb nemzeti parkja.
A vidék az ókor óta lakott, de gazdasága a 13. században indult fejlődésnek, amikor a Genovai Köztársaság része lett: ekkor létesítették a hatalmas olajfákkal és szőlővel beültetett teraszokat. A Genovával fenntartott szoros kereskedelmi kapcsolatnak köszönhetően lendületet kapott a mezőgazdaság, különösen a borászat, amely megalapozta a vidék hírnevét is. A 20. század végén a modern infrastruktúra kiépítése, a vidék turisztikai fejlesztése hozott újabb fellendülést. Ezt elősegítette, hogy a Cinque Terrét az UNESCO felvette a világörökség listájára. Mára évente közel 2,4 millióan látogatják.
Földrajzi helyzete 200px|bélyegkép|A Cinque Terre térképe A Cinque Terre elnevezést először Jacopo Bracelli, a Genovai Köztársaság kancellárja használta 1448-ban, hogy megkülönböztesse a kiváló minőségű borokat termelő vidéket a Ligur-tenger partjának többi részétől. Az ő családja La Speziából származott, így jól ismerte a vidéket. 1557-ben Agostino Giustiniani Annali című művében a Cinque Terrét a Levanto és Porto Venere között húzódó, tizenöt tengeri mérföld hosszúságú partszakaszként határozta meg. Más szerzők a partvidéket leszűkítették Monterosso al Mare, Vernazza és Riomaggiore falvak területére, de hozzávették még az Albareto-völgyet (a Vara völgyének egyik nyúlványa), amely földrajzi szempontból inkább a Cinque Terre és La Spezia közötti vízválasztó hegységhez tartozik.
A keskeny Cinque Terre a Mesco-fok (Punta Mesco) és a Merlino-fok (Punta Merlino) között húzódik. Az előbbitől nyugatra a levantói riviéra következik, az utóbbitól keletre pedig a Porto Venere partvidéke. A Cinque Terre Nemzeti Park túlnyúlik a történelmi Cinque Terre vidékén, magába foglalva a Mesco-fok vidékét Monterosso al Mare és Levanto között, délkeleten pedig Campiglia Tramonti (La Spezia egyik frazionéja) partvidékét a Persico-fokig. A part legnagyobb része meredeken lejt a tengerbe. A fürdésre is alkalmas hely kevés, és Levanto és Monterosso homokos partja kivételével az is apró kavicsos. A tengerpart északnyugatról délkelet felé haladva egyre meredekebb, a Persico-fok és Porto Venere között szinte függőleges. A lejtőszög mindenekelőtt a hegyek és a tengerpart távolságától függ – ez 600 m és 2,5 km között változik.
A tengerpartot tagoló fokok és öblök északnyugatról délkelet felé: Mesco-fok, Corone-fok (Monterosso al Mare területén), Molinara-fok, Lina-fok, Palma-fok, Punta del Luogo (Vernazza területén), Ruonfiglio-fok (Manarola területén), Guardiola-fok, Punta del Cavo, Castagna-fok, Pineda-fok és Merlino-fok (Riomaggiore területén). Fürdésre alkalmasak Monterosso tengerpartja, a Corniglia melletti Guvano-part és Riomaggiore mellett a Fossota-part.
Domborzata 200px|bélyegkép|Tipikus meredek tengerpart A Cinque Terre meredeken lejt a tenger felé. A Vara folyó völgyétől és a La Spezia-öböltől egy sor magas hegycsúcs választja el. Ezek északnyugat, Genova felé folytatódnak, és ott találkoznak az Appenninek fő vonulatával. A hegyvonulat keletnek, a Mesco-foknál két ágra válik: az egyik északkelet La Spezia irányába tart, a másik délnek, Porto Venere felé. A vízválasztó csúcsai a Mesco-foktól a Merlino-fokig: Montenegro (443 m), Monte Soviore (619 m), Monte Malpertuso (665 m), Monte Castello (712 m), Monte Caginara (712 m), Monte Marverde (694 m), Monte Le Croci (746 m), Monte Grosso (655 m), Monte Verrugoli (639 m), Bivio Bramapane (627 m), Monte dei Fraschi (513 m) és Monte della Madonna (524 m). A vonulat délkeleti folytatása a Monte Castellana (507 m), amelynek déli lejtőire Porto Venere épületei kapaszkodnak fel. A tengerparti területeket a hegyeken át hágók kötik össze a Vara völgyével és a La Spezia-öböllel. A legjelentősebb hágók: Termo-hágó: 538 m magasan, Monterossónál Foce de Montale: 469 m magasan, Levantónál Telegrafo-hágó: 516 m magasan Riomaggiore és a La Spezia-öböl között. Az egyetlen síkvidék a közelben Levanto mellett található; mindössze 700 méter széles és nem egészen 2 kilométer hosszú.
Földtani felépítése A Cinque Terrén öt lemeztektonikai egységet különítenek el. Ezek két különböző földtani „világban”: az Adriai-lemezen (mikrokontinensen) és a Liguri-piemonti óceáni lemezen képződtek. Előbbit Levanto és Porto Venere között a Toszkán és Szubliguri geológiai övezetek képviselik, utóbbit a közönséges nevén Belső-Liguridáknak ismert tartomány. Az erőteljes tektonikai mozgások a Tethys-óceán bezáródásának eredményei voltak; hatásukra a felszínen a tengerben lerakódott üledékes, továbbá magmás és metamorf kőzetek is előfordulnak.
Egykoron a Liguri-piemonti óceán választotta el egymástól az Euro-ibériai és az Apulo-afrikai kontinenseket. A Cinque Terre szerkezetföldtani felépítése komplex: egyes tektonikai egységek előbb az alpi hegységképződésben, majd az Appenninek kiemelkedésében is részt vettek. Emiatt az egységek elhelyezkedése különböző, a felső krétától a negyedidőszakig tartott lemeztektonikai események következménye. A változatos szerkezeti elemek között jelentősek a vetők, takarók, redők stb. A jelenlegi domborzat a tektonikai mozgások és az erózió hatására alakult ki. Geológiai tartomány Tektonikai egység Litotípus Kor, Korszak Időintervallum (millió év) Adriai-lemezToszkán Falda Toscana Riomaggiorei réteges homokkövek felső oligocén – alsó miocén 25 Scaglia di Toscana alsó kréta – oligocén 100–25 Majolika és jáspis formáció malm – alsó kréta 160–130 Tűzköves mészkövek és poszidoniás márgák alsó-liász – dogger 180–160 Vörös, ammoniteszes angulatuszos mészkövek alsó-liász – középső-liász 190–175 Tömött szürke mészkő alsó-liász 190 Rhaetaviculás mészkövek és márgák rhaeti >190 Szubliguri Canetolo A Groppo del Vescovo mészkövei paleocén – középső eocén65–50 Canetolói agyagpalák felső kréta – középső eocén 90–50 Liguri-piemontei óceáni lemezPiemonti-liguri (Belső-Liguridák) Monte Gottero Gotterói homokkövek campaniai – paleocén 100–65 ólomszínű agyagok berriasi – santoni 136–100Bracco–Val Graveglia Gabbrók felső jura 160–150 Ultramáfikus kőzetek középső jura – felső jura >136 Colli Tavarone Colli Tavarone-formáció campaniai – maastrichti 83–65 Egyéb Recens tengeri és kontinentális üledékek <1,64 200px|bélyegkép|A tengeri erózió alakította kőzetek a Cinque Terre partvidékén 200px|bélyegkép|A tengeri erózió alakította kőzetek a Cinque Terre partvidékén 200px|bélyegkép|A tengeri erózió alakította kőzetek a Cinque Terre partvidékén A Toszkán-tartomány (vagy Toszkán-takaró) Porto Venerétől Monterossóig követhető. Kettészeli a Szubliguri-tartományt; kőzetei keletről nyugati felé egyre fiatalabbak. A tulajdonképpeni Cinque Terrén a leggyakoribbak a változó vastagságú, közép és finom szemű homokkő (arenit) rétegek. Fő ásványaik a kvarc mellett a földpátok és a csillámok. A riomaggiorei réteges homokkő formáció (arenarie zonate di Riomaggiore) rétegei vékonyak (vastagságuk 10 cm körüli). Általános jellemzőjük, hogy a törmelék lefelé egyre durvább. Ebben a formációban konglomerátumok és cementálatlan kavicsos rétegek is előfordulnak. A homokkövek rétegfelületein különféle nyomokat hagyott a tengeri hullámerózió. Kiváló fizikai tulajdonságaik miatt ezeket a homokköveket mindig is bányászták; nagyrészt ezekből építettékk a földteraszokat tartó támfalakat, ezekkel burkolták az utcákat.
A Scaglia Toscana formációt vörös és zöldes agyagpalák (argillitek) és iszapkövekek jellemzik, felsőbb részükben foraminiferás kalkarenitekkel és kalciruditokkal. Az alsó részük agyagosabb, márgás; néha kovakövet is tartalmaz. Az agyagpalás rétegek közé helyenként vérvörös mészkőrétegek ágyazódnak. Ezekben a rétegekben igen sok kövületet találni.
A majolika és jáspis formációt (Maiolica e diaspri) jól rétegzett meszes törmelékek (kalcilutitok) (kréta), valamint vörös vagy zöld radiolaritok (jáspisok) képviselik, helyenként agyagos rétegek beékelődésével. A formáció vastagsága 5–10 m.
A tűzköves mészkövek és poszidoniás márgák formációjára (calcari selciferi e marne a Posidonia) a márgák, zöldes-szürkés mészkövek és kalcilutitok jellemzőek. Helyi módosulások miatt néhol sárgás színű és palás. A tűzköves mészkövek formációjának különlegességei a szürkés, vöröses kovakőrétegek és a breccsák.
A poszidoniás márgák anyaga sekélytengeri környezetben ülepedett le. Sok bennük a kövület, és ezek legjellemzőbbike (amint ezt nevük is mutatja) a Posidonia alpina kagylófaj). Az összlet vastagsága eléri a 300 métert.
Az ammonitico rosso, azaz ammonitesz-maradványos (főleg Arietiteseket tartalmazó) vörös mészkőösszlet alsó részén a mészkövek rózsaszínesek, helyenként sárgák vagy szürkék, a felső rétegek mészmárgák és márgák. A mészkövek gyakran dolomitosodtak. Az üledékek tengerben, az erős hullámverés zónájában rakódtak le; vastagságuk mintegy 40 méter.
Az angulatuszos mészkövek (calcari ad angulati) sötétvörösek, sok fosszíliával. Nevüket a Schlotheimia angulata nevű ammoniteszfajról kapták. A mészkövek közé gyakran ékelődnek terrigén, azaz törmelékes rétegek és sárga márgák. Tengeri környezetben képződtek.
A tömött mészkő formációt (Calcare Massiccico) mészkövek és dolomitok alkotják. Ezek rosszul rétegzettek, inkább blokkosak, a színük fehéres-szürke. Szövetük az erős rétegterheléses tömörödés miatt homogén. Eltérően a többi előfordulási helyétől (pl. Toszkánától), a Cinque Terrén a rétegződés teljesen hiányzik, az egész formáció dolomitosodott. A dolomitban gyakoriak márvány (Marmo Portoro) lencsék. A márványfejtés elsősorban Porto Vener környékén évszázadokig a gazdaság egyik meghatározó ágazata volt.
A rhaetaviculás mészkövek és márgák formációja (calcarie e marne a Rhaetavicula contorta) sötétszürke mészkövekből és dolomitokból áll; sok benne az őskövület. Nevét az Avicula contorta kagylófajról kapta. Sekélytengeri környezetben rakódott le, agyagos rétegekkel együtt.
A lemeztektonikai mozgások miatt a takaróredők rátolódtak a fiatal üledékekre. Utóbbiak szaga a nagy szervesanyag-tartalom miatt jellegzetes. Corniglia és Manarola között a felszínre is bukkannak. Szerkezetük gyakran kaotikus, ami áthalmozására, másodlagos ülepedésére és újraüledékesedésére utal.
A Szubliguri-tartománynak mindössze két egysége található meg a Cinque Terrén. Anyagukat tenger alatti földcsuszamlások (iszaplavinák) halmozták a Toszkán-takaró tetejére.
A Groppo del Vescovo mészkő formációját (calcari di Groppo del Vescovo) mészköves-márgás turbiditek, valamint márgák és biokalkarenitek alkotják. Kedvező fizikai tulajdonságaik miatt kiváló építőanyagok.
A canetolói agyagpalák (argilliti di Canetolo) szürkés-feketés, palás jellegű mészkövek, kalkarenitek, homokkövek, márgák. Mivel a rétegeket összetartó erők gyengék, anyaguk a domboldalakon gyakran megcsuszamlik.
A Liguri-piemonti óceáni lemez formációi építik fel a vidék nyugati részét, Monterossótól nyugatra. Ezek tengeri üledékek, amelyekben az üledékanyagba vulkanizmus termékei keverednek. A Cinque Terre vidékén három tektonikai egységet különítenek el.
A monte gotterói formációt (arenarie del Gottero) turbiditek, kvarcos-földpátos homokkövek, siltitek alkotják. A Mesco-fok vidékén a vastag homokkő rétegek az ólomszínű agyagrétegekre (argille a palombini) települtek. Kiváló fizikai tulajdonságainak köszönhetően a homokkövet évszázadokig építőanyagnak bányászták.
Az ólomszínű agyagok meszes turbiditek; mint nevük is mutatja, ólomszürkék. A Bracco-Val Graveglia tektonikai egységet vulkáni eredetű kőzetcsoport: a Monterosso mellett felszínre kerülő gabbró-formáció határozza meg. A gabbrókat a Fegina-völgyben építőanyagnak bányászták is.