thumb|250px|Ájurvédikus fürdő az indiai Goa városában. A spa avagy termálturizmus az idegen szóval balneoterápiának nevezett, vízzel kapcsolatos gyógymód elnevezése. A gyógyvízzel, illetve termálvízzel rendelkező városok és üdülőhelyek jellemzően ivókúra és fürdőkúra céljára ajánlják forrásaikat. Ezenkívül számos gyógykezelési szolgáltatásokat is igénybe vehetünk ezeken a helyeken. Az ásványvizek gyógyító erejébe vetett hit a történelem előtti időkre vezethető vissza. Az ezzel kapcsolatos gyakorlatok világszerte ismertek és népszerűek, elsősorban Európában és Japánban. A különféle egészségügyi szolgáltatásokat felajánló nappali szanatóriumok szintén egyre nagyobb teret hódítanak.
Eredete A spa elnevezés egy belga helység nevéből ered, ahová már a római időkben is jártak fürdőzni az emberek. A város latin neve Aquae Spadanae,Journal of the History of Medicine and Allied Sciences, George Rosen, Yale University Dept. of the History of Science and Medicine, Project Muse, H. Schuman, 1954 amely valószínűleg az elhinteni, locsolni vagy megnedvesíteni jelentésű "spargere" igére vezethető vissza.A brief history of spa therapy, A van Tubergen and S van der Linden
A középkor óta a vashiány okozta betegségeket vastartalmú forrásvízzel gyógyítják (1326-ban Collin le Loup vaskereskedő leírt egy ilyen kúrát,Medical Hydrology, Sidney Licht, Sidney Herman Licht, Herman L. Kamenetz, E. Licht, 1963 Google Books a forrást pedig Espa néven említette, amelynek vallon nyelven "kút" a jelentése).
A 16. századi Angliában újjáéledtek a régi római gyógyfürdőzés szokásai a fürdőt jelentésű Bath városában, majd 1571-ben a belga város meglátogatása után William Slingsby felfedezett egy vastartalmú forrást Yorkshire-ben. A mai Harrogate területén ő építtette az első zárt kutat, így ez lett az első gyógyüdülőhely Angliában, ahol ivókúrát lehetett venni. 1596-ban Dr Timothy Bright The English Spaw néven tett említést erről a helyről, így vált a spa szó a belga városnévből általános jelzővé. Kezdetben ez a szó nem annyira a fürdőhelyekre, mint inkább az ivókúrákra utalt, ez a különbség azonban lassanként megszűnt, és ma már a “spa” külső felfrissülés lehetőségét is jelenti.
Kereskedelmi összefüggésben általában azt állítják, hogy a spa szó több latin kifejezés, úgymint "Salus Per Aquam” vagy "Sanitas Per Aquam" rövidítése, amelyek jelentése: "víz általi egészség".For instance, Leisure and Recreation Management, George Torkildsen, Routledge, 2005, "Sanitas+Per+Aqua" Google Books Ez azonban valószínűtlen: ezzel a magyarázattal sehol nem találkozunk a 21. század előtt, így inkább "backroníma"-nak tekinthető, mivel nincs bizonyíték a rövidítések átvételére a 20. század előttről;World Wide Words azonkívül a helység ismert latin nevének sem felel meg.
Története thumb|Ókori római fürdők az angliai Bath-ban
A gyógyulás reményében hideg vagy forró forrásokhoz utazás gyakorlata a történelem előtti időkben kezdődött. Francia és cseh hőforrások közelében folytatott ásatások bronzkori fegyvereket és áldozati eszközöket tártak fel. Nagy Britanniában a legenda szerint kelta királyok fedezték fel a bathi hőforrásokat.
Világszerte sok hiedelem tartja, hogy bizonyos forrásban, kútban vagy folyóban való megfürdés fizikai és lelki megtisztulást eredményez. Rituális tisztulási formák léteztek a bennszülött amerikaiaknál, perzsáknál, babilóniaiaknál, egyiptomiaknál, görögöknél, és rómaiaknál. A víz általi megtisztulás szertartása ma is megtalálható a zsidók, muzulmánok, keresztények, buddhisták, és a hinduk vallásában. Ezek a ceremóniák a víz gyógyító és megtisztító erejébe vetett ősi hit bizonyítékai. Az ókori Egyiptomban, az Indus völgyének ősi városaiban, valamint az Égei civilizációkban összetett fürdési rituálék is léteztek. Őseink a víz körül igen kevés építményt emeltek, ha mégis építettek valamit, az csupán ideiglenes jellegű volt.
Fürdőzés a görög és római korban A nyugati fürdőzési gyakorlatok legkorábbi leírásai Görögországból származnak. A mai termálfürdőzés alapjainak számító fürdőzési időbeosztást és szabályozást a görögök kezdték. Az égeiek kisméretű fürdőkádakat, mosdókagylókat és lábfürdőket használtak személyi higiénéjük ápolására. Ilyen fürdők legkorábbi leleteire a krétai Knosszoszban találtak, valamint a Santorini szigetén lévő Akrotiri városában talált alabástrom luxuskádak; mindkét lelet az i. e. 2. évezredben keletkezett. A gümnaszionokban nyilvános fürdőket és zuhanyzókat hoztak létre pihenés és tisztálkodás céljából. A görög mitológia szerint bizonyos természetes forrásokat gyógyító erővel áldottak meg az istenek. A gyógyulni vágyók számára a görögök fürdőket hoztak létre a szent vizek környékén. Az ide érkező esdeklő betegek áldozatot mutattak be és megmártóztak gyógyulásuk reményében. A spártaiak egyszerű gőzfürdőt fejlesztettek ki. Serangeum-ban, amely egy korai görög balneum-nak, azaz fürdőháznak felel meg, fürdőtermeket vájtak a hegybe, amelyen a hőforrások eredtek. A termek fölötti sziklára faragott horgokra akaszthatták a vendégek a ruháikat. Az egyik fürdőteremben díszes mozaikpadlót raktak le, amely négylovas szekeret és vezetőjét, egy asszonyt két kutyával, alattuk pedig egy delfint ábrázol. A görögök tehát felhasználták a természeti adottságokat, amelyeket kibővítettek saját díszítésükkel és pompájukkal. A későbbi görög civilizációban általában atlétikai pályák mellé építették a fürdőházakat.
A rómaiak számos fürdőszokást vettek át a görögöktől. Méretben és a fürdők összetettségét tekintve felül is múlták elődeiket. Ehhez több tényező járult hozzá: a római városok nagyobb mérete és népessége, a vízvezeték-rendszer kiépítésével elérhetővé váló folyóvíz, valamint a cement feltalálása, amely a nagyobb építmények létrehozását egyszerűbbé, biztonságosabbá, és olcsóbbá tette. Ahogy Görögországban, úgy Rómában is a fürdő a társas élet és a kikapcsolódás legfontosabb helyszínévé vált. A Római Birodalom területének kiterjesztésével a fürdőzés szokása elterjedt az egész mediterráneumban, Európa több részén, valamint Észak-Afrikában is – erről ma is tanúskodnak az említett területeken végzett ásatások eredményei. A vízvezeték-rendszer kiépítésével a rómaiaknak nemcsak házi-, agrár- és ipari célokra volt elegendő vizük, hanem szabadidős tevékenységeikhez is. A vezetékes vizet később felmelegítették a fürdőkben.
A rómaiak a gyarmataikon is kiépítették a fürdőket, így használva ki az Európa-szerte előforduló hőforrásokat többek között a franciaországi Aix és Vichy, az angliai Bath és Buxton, a németországi Aache és Wiesbaden, az ausztriai Baden, és a magyarországi Aquincum területén. A gyarmati társadalmak üdülő- és társasági központjai lettek ezek a fürdők. A fürdőkomplexumok könyvtárakkal, előadótermekkel, tornatermekkel, és kertekkel gazdagodtak. Ezenkívül a rómaiak a reuma, ízületi gyulladás, valamint a túlzott mértékű evés és ivás káros hatásainak enyhítése céljából is használták a meleg termálvizeket. A Római Birodalom 337-ben, I. Constantinus császár halála után kezdődő hanyatlása miatt a római légiók elhagyták a provinciákat, és maguk mögött hagyták a fürdőket, melyeket a helyi lakosság elfoglalt vagy elpusztított.
thumb|Coriovallum római fürdői a hollandiai Heerlenben (rekonstruálva)
A rómaiak tehát művészetté fejlesztették a fürdőzést, fürdőházaik pedig egyértelműen bizonyítják eredményeiket. A római fürdőzés nemcsak egyszerű alámerülés vagy izzadás gyakorlata, hanem annál sokkal összetettebb rituálé volt. A fürdőszertartás különböző részei (levetkőzés, fürdés, izzadás, masszázs, pihenés) megkívánták, hogy különálló termeket alakítsanak ki ezekre a funkciókra. A nemek különválasztása és a válaszfalak használata nemcsak a fürdőzésre hatott, hanem a fürdőházak kialakítását is meghatározta. A teljesen kifejlődött római fürdőszertartás és az ehhez kapcsolódó építészeti megoldások a későbbi európai és amerikai fürdők előképeként szolgáltak. A rómaiakhoz hasonló kertépítés és pompázatos építészeti megoldás a 18. század végén újra megjelent Európában, valamint a nagyobb amerikai fürdőhelyek stílusában, melyek egy évszázaddal később épültek.
Fürdőzés a középkorban A Római Birodalom bukása után a közfürdők gyakran az illetlen viselkedés helyszínei lettek, ezért itt inkább terjedtek, mint gyógyultak a betegségek. Emiatt az európai lakosság körében az a gondolat terjedt el, hogy a gyakori fürdőzés betegséget okoz. A középkori egyházi hatóságok erősítették ezt a gondolatot, és minden igyekezetükkel a közfürdők bezárásán fáradoztak. Az egyházi méltóságok szerint a közfürdő az erkölcstelenség és betegség melegágya volt. A katolikus egyház egyenesen megtiltotta a közfürdőbe járást, ez azonban kevés volt az Európán végigsöprő szifiliszjárvány megállításához. Ez az időszak mindenképpen hullámvölgy a fürdőzés történetében.
Az emberek továbbra is felkerestek néhány szentnek hitt, hideg és melegvizű kutat betegségeik gyógyítása céljából. A vallási buzgalom korában a víz jótékony hatásait Istennek vagy egy szentnek tulajdonították. 1326-ban egy belga vaskereskedő, Collin le Loup felfedezte Spa városának vastartalmú gyógyvizét. A forrás körül híres gyógyközpont épült ki, és a “spa” kifejezést lassanként minden természetes forrás közelében álló gyógyüdülő elnevezésére kezdték használni. Ebben az időben a különböző források arról a betegségről váltak híressé, amelyeket állítólagosan gyógyítani lehetett a vizükkel.
Ez idő tájt sok különböző fürdőzési gyakorlat volt szokásban. A 16. században Karlovy Vary (német nevén Karlsbad!) gyógyszerészei az ásványvizet már nemcsak fürdőzésre, hanem fogyasztásra is felírták. A betegek adott időközönként 10-11 órán át fürödtek meleg vízben, miközben ásványvizet iszogattak. Az első fürdőzésre a délelőtti órákban került sor, a másodikra pedig délután. Ez a kúra jó néhány napig tartott, egészen addig, míg a bőrön kialakult kelések és pattanások elkezdtek kifakadni, ami a betegség okának tartott méreganyagok távozásának jele volt. Ezután egy újabb, rövidebb ideig tartó kúrát tartottak melegebb vízben, hogy lemossák a fertőzést és lezárják a sebeket.
Scarborough tengerparti városban 1626-ban bizonyos Mrs. Elizabeth Farrow felfedezett egy savas forrást a várostól délre levő sziklák között. A vízről kiderült, hogy gyógyhatású, így épült ki körülötte a Scarborough gyógyfürdő. Dr Wittie 1660-ban könyvet írt a helyről, ennek hatására pedig özönleni kezdtek ide a gyógyulni vágyó látogatók. A kúrát tengeri fürdőzéssel egészítették ki, így lett ez a város Nagy Britannia első tengerparti üdülőhelye.
Fürdőzés a 18. században A 17. században az európai felsőbb tízezerből a legtöbben gyakran mosatták vízben a ruháikat és leginkább csak az arcukat mosták (azt is egy kendővel), az elterjedt nézet szerint ugyanis a teljes test megmosása az alacsony sorsúak tevékenysége volt. A felsőbb osztálybeliek lassan kezdték megváltoztatni a fürdéssel kapcsolatos hozzáállásukat, és a század végére már azon a véleményen voltak, hogy jót tesz az egészségnek. A tehetősek özönlöttek az üdülőhelyekre, hogy ivó- és fürdőkúrát tartsanak. 1702-ben Anna királynő az egykor a rómaiak által kiépített Bath-ba utazott fürdőzni. Röviddel ezután Richard (Beau) Nash is odautazott. Természetéből következően ő a jóízlés és jómodor élő példája volt Anglia számára. Ralph Allen anyagi támogatásával és idősebb John Wood építész munkájával Nash vidéki fürdőből Anglia társasági fővárosává változtatta Bath-ot. Bath pedig mintául szolgált a többi európai fürdőhely számára. A gazdag és híres emberek szezonális jelleggel jöttek ide fürdőzni és gyógyvizet inni, valamint hogy vagyonukkal kérkedhessenek. Az itteni társasági élet rendszeres rendezvényei voltak a bálok, hangversenyek, kártyapartik, előadások, valamint a városi séták, felvonulások.