A Thescelosaurus (jelentése 'isteni gyík' az ógörög θεσκελο-/theszkelo- 'isteni', 'bámulatos' vagy 'csodálatos' és σαυρος/szaürosz 'gyík' szavak összetételéből) az ornithopoda dinoszauruszok egyik neme, amely a késő kréta kor legvégén tűnt fel Észak-Amerikában. A körülbelül 66 millió évvel ezelőtt bekövetkezett kréta–tercier kihalási eseményt megelőző utolsó dinoszauruszfauna tagja volt. Számos, jó állapotban megőrződött teljes példánya arra utal, hogy a folyók közelében élhetett.
Ez a két lábon járó ornithopoda, több részleges csontváz és koponya alapján átlagosan 2,5–4 méter hosszú volt. Erős hátsó lábakkal, kis, széles kezekkel, hegyes, meghosszabbodott orrban végződő fejjel és a háta középvonala mentén feltehetően kis, páncélszerű pikkelyekkel rendelkezett. A hypsilophodontida növényevő dinoszauruszok közé tartozott. Korábban több faját is elnevezték, de jelenleg csak kettő, a T. neglectus és a T. gabanii számít érvényesnek; bár lehetséges, hogy a Thescelosaurus fosszíliái valójában egy harmadik, még névtelen fajt is képviselnek.
A sajtó érdeklődését 2000-ben keltette fel, mikor egy 1993-ban, Dél-Dakotában felfedezett példányról megállapították, hogy egy fosszilizált szívet tartalmaz. Sok vita folyt arról, hogy a maradvány valóban egy szív-e. Jelenleg sok tudós kételkedik abban, hogy a tárgyat megfelelően azonosították, és hogy megfelelő következtetéseket vontak le vele kapcsolatban.
Anatómia bélyegkép|240px|balra|A Thescelosaurus és az ember méretének összehasonlítása bélyegkép|260px|A Thescelosaurus a rockfordi Burpee Természetrajzi Múzeumban (Burpee Museum of Natural History) A Thescelosaurus nehéz felépítésű állat volt, amely növényevőként, vagy esetleg mindenevőként élt. Egy méter magasan vagy a talajról legelhetett, válogatva a növények között, rágás közben a pofájával tartva a szájában a táplálékot. A maxillán (a fogtartó pofacsonton) és a fogcsonton (az állkapocs fogtartó csontján) egy-egy feltűnő taraj húzódott végig. A tarajok és a fogak jóval beljebb voltak, mint a koponya felszíne, amit izmos pofák jelenléteként értelmeztek. A hosszú és keskeny csőr mellett a premaxillában avagy a felső csőrben is fogak helyezkedtek el (ami az ornithopodák kezdetleges jellemzője), emellett hosszú rúdszerű (szemhéj) csontok voltak a szemek felett, kemény, csontos szemöldököt formázva. Kétféle (heterodont) fogazattal rendelkezett: kis hegyes premaxilláris fogakkal és levél formájú pofafogakkal. Mindkét premaxillában hat kis fog nőtt, a csőr pedig egy fogatlan részben végződött.
Rövid, széles, ötujjú kezei, négyujjú pataszerű ujjvégekkel ellátott lábfejei és hosszú, felül, a középső részétől a hegyéig elcsontosodott inakkal merevített farka volt. A terjedelmes bordák miatt a hát kiszélesedett, a végtagok pedig robusztusak voltak. Meglehetősen hosszú karjai és széles kezei alapján az állat képes lehetett négy lábon való mozgásra is, de ez az elképzelés a szakirodalomban nem bukkant fel (csak a népszerűsítő művekben található meg). Charles M. Sternberg a testre nagyjából merőlegesen álló felkarral rekonstruálta az állatot, de felmerült a oldalak mentén történő elhelyezkedés is. Peter Galton szerint a felkarcsontot a legtöbb madármedencéjűnél a vállal összeillesztve találták meg, és a kettő az emlősöknél látható gömb és foglalat helyett egy, a csont végét beborító ízületi felületen át csatlakozott egymáshoz. A váll ízületi felületének iránya a felkar függőleges, és nem horizontális elhelyezkedésére utal. A Thescelosaurus nehezebb teste és lábfelépítése miatt talán lassabb volt a többi hypsilophodontidánál. Hozzájuk hasonlítva a hátsó lába szokatlan, mivel a combcsont a Hypsilophodonéval és más futó állatokével ellentétben a sípcsontnál hosszabbra nőtt. Az egyik példánynál egy lábsérülés miatt a jobb lábfej lábközépcsontjai felül összenőttek, meggátolva a gyors mozgást.
bélyegkép|balra|A Thescelosaurus feje és karjai a Rocky Mountain Dinosaur Resource Centerben Nagy, vékony és sima megkövült lemezeket fedeztek fel a bordák oldalai mellett. A céljuk nem ismert; talán a légzésében játszottak szerepet. Azonban az izomforradások vagy a kapcsolódás egyéb jelei nem találhatók meg rajtuk, ami ellentmond a légző funkciónak. Egy valószínűleg kifejletlen egyed rétegelt lemezein végzett újabb keletű hisztológiai vizsgálat azt jelzi, hogy talán kötőszövetként jelentek meg, majd később, a kor előre haladtával elcsontosodtak. Hasonló lemezek váltak ismertté több más ornithopodánál és cerapoda rokonaiknál is.
A nem kültakarója állhatott pikkelyekből vagy másból, de jelenleg nem ismert, azonban létezik bizonyíték; Charles W. Gilmore pontozott, szabálytalan mintájú epidermiszként írta le a vállak közelében talált elszenesedett anyagból álló foltokat, William J. Morris véleménye szerint pedig a nyak középvonala mentén apró bőrlemezekből (scutumokból) álló páncélzat volt, legalábbis ennél a példánynál. A bőrlemezek nem találhatók meg egyetlen tagolt Thescelosaurus egyednél sem, Morris bőrlemezei pedig krokodiloktól származhatnak.
Összességében a nem csontváz anatómiája (a fejet leszámítva) jól dokumentált, az állat és csontvázának rekonstrukciói, illetve modelljei több cikkben is megjelentek. A csontváz elég jól ismert a csípő és a hátsó láb izmainak rekonstruálásához. A Thescelosaurus hosszát 2,5–4 méterre, a tömegét pedig 200–300 kilogrammra becsülték a különböző egyedek esetében, a T. garbanii nagy méretű típuspéldányánál pedig 4–4,5 méteres hosszúságot állapítottak meg. Ahogy az a továbbiakban részletesen is leírásra kerül, lehetséges, hogy az állatra a nemi kétalakúság is jellemző volt, a hímek és nőstények mérete eltért egymástól. A fiatalok maradványait több helyen is felfedezték, többnyire a fogaik kerültek elő..
Osztályozás A Thescelosaurus hypsilophodontidaként általánosságban a Hypsilophodonhoz és más kis ornithopodákhoz kötődik, azonban robusztus testfelépítéséből, különös hátsó lábaiból és szokatlanul hosszú koponyájából adódóan eltér tőlük. Peter Galton 1974-ben a klasszikus elrendezéstől eltérő változatot mutatott be, a nemet a hátsó láb és a nehéz (nem futáshoz alkalmazkodott) test miatt az Iguanodontidae család tagjaként osztályozta. Javaslatát nem követték, Morris hevesen vitatta Galton osztályozási mintáját. A Galton által definiált Iguanodontidae a polifília miatt nem lett természetes csoport, és így a modern kladisztika szemszögéből nem fogadható el.
Ez a kladogram Boyd és mások (2009-es) cikkén alapul. A Parksosaurus és Thescelosaurus által alkotott csoport nagyjából megfelel az új keletű, nem hivatalos Thescelosaurinae alcsaládnak. A Tenontosaurus után következő ornithopodák itt nem szerepelnek. A hypsilophodontidaként leírt dinoszauruszok az Agilisaurustól illetve a Hexinlusaurustól a Hypsilophodonig, illetve a Gasparinisauráig terjednek.
A Thescelosaurust gyakran nem hivatalosan a Thescelosauridae családba vagy a Thescelosaurinae alcsaládba sorolják be. Három újabb keletű tanulmány kimutatta, hogy közeli rokonságban áll a Parksosaurusszal, de egyik sem határozta meg a kládot, az egyiket (Norman és szerzőtársai, 2004-es művét) pedig nehéz értelmezni, mivel a diagramjai nem tartalmazzák az Iguanodontia csoportot. A dinoszauruszok családfájának e területét tovább bonyolítja a kutatás hiánya. Bár az 1990-es évek elején a Hypsilophodontidae családot természetes csoportnak tartották, de idővel ez az elképzelés népszerűtlenné vált, a Hypsilophodontidae nem természetes családként való kezelése pedig az Iguanodontia (Parafiletikus csoport) és a közeli rokonságába tartozó kis kládok használatához vezetett. Különösképpen a Thescelosaurust egyszerre tekintik nagyon bazális és nagyon fejlett hypsilophodontidának. Ez a probléma azért állhat fenn, mert a T. neglectushoz besorolt Thescelosaurus maradványok nem feltétlenül tartoznak ide. Clint Boyd és kollégái úgy találták, hogy a Thescelosaurus klád tartalmazza a Bugenasaura nemet és a hozzá kapcsolt fajt, így a Thescelosaurus nemhez legalább kettő, de lehet hogy három faj is tartozik, és több, korábban T. neglectusként azonosított példány egyelőre nem kapcsolható a nem egyik fajához sem.
Felfedezés, történet és fajok bélyegkép|balra|Charles Gilmore 1915-ben készült Thescelosaurus rekonstrukciója
A Thescelosaurus típuspéldányát (az USNM 7757 jelzésű leletet) 1891-ben John Bell Hatcher és William H. Utterback őslénykutatók fedezték fel a Lance-formáció késő kréta kori, kora maastrichti rétegeiben, Wyoming állam Niobrara megyéjében (akkori nevén Converse megye), az Egyesült Államokban. A csontváz azonban évekig a szállítóládákban maradt, mígnem a Smithsonian Intézet (Smithsonian Institution) Nemzeti Természetrajzi Múzeumának (National Museum of Natural History) kutatója, Charles W. Gilmore preparálta és 1913-ban egy rövid cikkben leírást készített róla T. neglectus néven (a neglectus jelentése 'elhagyatott'). Ekkor úgy gondolta, hogy a Camptosaurus rokona volt. 1915-ben egy részletesebb monográfiát jelentetett meg a jó minőségben megőrződött csontvázról. A típuspéldány nagyjából természetes, tagolt állapotban került elő, csak a nyaka és a feje hiányzott, melyek az erózió hatására vesztek el. A név azt a meglepetést fejezi ki, amit Gilmore akkor érzett, amikor rátalált a hosszú időre feledésbe merült jó állapotú példányra. Úgy gondolta, hogy könnyű, gyors élőlény lehetett, így a Hypsilophodontidae család kis méretű két lábon járó dinoszauruszai közé sorolta be.
Az 1800-as és 1900-as években hasonló állatok maradványai kerültek elő, de kevés figyelmet kaptak. Egy másik jó állapotú csontvázat találtak a valamivel régebbi Horseshoe Canyon-formációban, a kanadai Albertában, ami 1926-ban, William Parkstól a T. warreni nevet kapta. Ez a csontváz jelentős eltérést mutat a T. neglectustól, ezért Charles M. Sternberg 1937-ben az új, Parksosaurus nembe sorolta be. Sternberg egy további fajt is létrehozott T. edmontonensis néven, egy másik tagolt, ezúttal részleges koponyát is tartalmazó fosszília (az NMC 8537-es jelzésű lelet) alapján, és felfigyelt a nem nehéz felépítésére és vastag csontjaira, melyek eltérnek a hypsilophodontidákétól, és véleménye szerint igazolják a Thescelosaurinae alcsalád létrehozását a nem számára. A T. edmontonensist Peter Galton 1974-es áttekintése óta általánosan a T. neglectus jóval robusztusabb egyedének tartják (lehetséges, hogy más ivarú, mint a típuspéldány), azonban Boyd és kollégái nem tudták hozzákapcsolni egyik Thescelosaurus fajhoz sem. Az egyetlen zavaró részlet a T. edmontonensis bokája, ami Galton szerint sérült, és emiatt félreértelmezett, William J. Morris (1976-os) véleménye alapján azonban igazi eltérést jelent a T. neglectushoz képest.
bélyegkép|jobbra|Az alacsony felépítés és a rövid lábak révén a Thescelosaurus kis ívű fordulásokra is képes lehetett