É. Kiss Katalin (Debrecen, 1949. május 31. –) Széchenyi- és Bolyai-díjas nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (2007), majd rendes (2013) tagja. A generatív nyelvelmélet és a magyar mondattan neves kutatója. A Kossuth Lajos Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egykori oktatója.

Életútja

1967-ben érettségizett a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–angol szakos hallgatója volt. 1972-ben itt szerzett középiskolai tanári diplomát, és még ugyanebben az évben tanársegédi állást kapott az egyetem Angol Tanszékén. 1978-ban adjunktussá léptették elő. Eközben 1975–1976-ban a Montréali Egyetemen dolgozott kutatóként. 1979-től 1986-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Angol Tanszékén (ma: ELTE BTK Angol–Amerikai Intézet) oktatott adjunktusként, majd 1982-től docensként. 1986 óta az MTA Nyelvtudományi Intézet, majd jogutódai, 2019-től az ELKH Nyelvtudományi Kutatóközpont, 2023-tól pedig a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont kutatója. Itt 1986 és 1991 között tudományos főmunkatársként dolgozott, 1991-től tudományos tanácsadó, majd 2007-től kutatóprofesszor, 2019 óta pedig emeritus kutatóprofesszor. Ezzel párhuzamosan 2007 és 2019 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Elméleti Nyelvészet Tanszékének egyetemi tanára volt, 2008-tól 2019-ig pedig az egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskolájának vezetését is ellátta. 1988 tavaszi félévében vendégtanárként a Stuttgarti Egyetemen , 2006 tavaszi félévében pedig a Potsdami Egyetemen is oktatott.

Kutatásait és tanulmányait több rangos ösztöndíj támogatta. 1997 és 2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjas, 2001-ben Charles Simonyi kutatói ösztöndíjas volt. Az 1985/1986-os tanévet Sloan-ösztöndíjasként a Massachusetts Institute of Technology-n, az 1992/1993-as tanévet pedig Mellon-ösztöndíjasként a stanfordi Center for Advanced Study-ban töltötte.

Családja Édesapja É. Kiss Sándor nyelvész. Férje Zétényi Tamás, házasságukból két fiúgyermek, András és Tamás, valamint egy leánygyermek, Zsófia született.Lásd Hermann Péter (főszerk.): Ki kicsoda 2000 2, Greger-Biográf Kiadó, Budapest, 433, 1999.

Munkássága É. Kiss Katalin a nyelvészet számos különböző területén tevékenykedett, de vizsgálatai fókuszában elsősorban a nyelvelmélet – azon belül is a szintaxis – áll, de emellett kiemelten foglalkozott nyelvtörténettel és uralisztikával is. Kutatásai során visszatérően foglalkozott a szintaxissal érintkező morfológiai, szemantikai és pragmatikai kérdésekkel is. Munkásságának középpontjában egyértelműen az emberi nyelv szintaxisa áll. Kutatásainak legfőbb, és érdeklődésének mindvégig előterében álló témáját, a magyar nyelv grammatikáját is ebből a szemszögből vizsgálja és elemzi. A generatív nyelvelmélet hipotéziseit továbbgondolva, adott esetben saját korábbi téziseit is meghaladva jutott el számos eredeti, bármely elméleti keret számára jelentőséggel bíró empirikus felfedezésére a magyar és más nyelvek grammatikai rendszerében.

Kutatásai közül kiemelkednek a topik és fókusz szintaxisára irányuló vizsgálatai, amelyek a generatív nyelvelméleten belül új alapokra helyezték a magyar mondatszerkezet elemzését. Egy sor munkájában kimutatta, hogy a látszólag szabad szórendű magyar mondat ige előtti részének felépítését rendkívül szigorú szabályok határozzák meg. Ezek a szabályok azonban nem elsősorban a nyelvtani szerepekre, hanem sokkal inkább olyan diskurzusbeli funkciókra érzékenyek, mint a topik- és fókuszszerep – ám ezeket ugyanolyan szigorúsággal veszik figyelembe, mint a kötött szórendű nyelvek szórendi szabályai a nyelvtani funkciókat. Ezeknek a kutatásoknak az alapeszméi közeli rokonságot mutatnak nemcsak a prágai iskola vonatkozó felismeréseivel, hanem – ahogy É. Kiss Katalin maga is több ízben tárgyalta – Brassai Sámuelnek a 19. század közepén megfogalmazott, a magyar mondatszórendre vonatkozó gondolataival is. Az általa a magyar nyelvre kidolgozott szintaktikai elemzést a szakma hamar kiterjesztette más nyelvekre is. A generatív nyelvészetben a szintaktikai topikalizáció és fókuszálás jelenségkörét a mai napig az őáltala lefektetett „diskurzus-konfigurációsság” fogalomkörében tárgyalják.

A magyar mondattan területén visszatérően vizsgálta az ige utáni szabad szórend kérdéseit, a tagadás és a logikai hatókör szintaktikai kifejeződését, a birtokos szerkezetek és a velük rokon főnévi igeneves, valamint névutós szerkezetek tulajdonságait, továbbá az igekötőket is magába foglaló elemosztály különféle típusainak viselkedését. A magyar nyelv szintaktikai jellemzőit mindig általánosabb nyelvközi szabályszerűségek összefüggésrendszerébe illesztve értelmezte. Erről tanúskodnak a magyar nyelv mondattanáról szóló, jelentős részben saját eredményeit szintetizáló áttekintő munkái is, így mindenekelőtt a Cambridge University Pressnél megjelent The Syntax of Hungarian című monográfiája.

Szinkrón szintaktikai munkássága nem kizárólag a magyar nyelvhez kapcsolódik. Elemezte például a japán kettős alanyú mondatok szerkezetét. Meggyőzően érvelt amellett, hogy az angolban egy alacsonyabban és egy magasabban elhelyezkedő alanyi pozíciót szükséges megkülönböztetni. A magyarral való összevetésben tanulmányozta az angol típusú cleft konstrukciót, melyet párhuzamba állított a magyar nyelv ige előtti fókuszt tartalmazó szerkezetével.

A szintaxishoz kapcsolódóan foglalkozott jelentéstani – szemantikai és pragmatikai – jelenségekkel is. A mondattopikkal kapcsolatos munkái segítettek tisztázni e jelentéstani szerep összetettségét, amelynek a különféleképp definiálható „régi”, illetve „új” információs státuszok ellentétpárjai mellett a „logikai alany” funkció is elválaszthatatlan részét képezi. A magyar és más nyelvek adatai alapján világosan elhatárolta egymástól a fókusz fogalmán belül az információs fókuszt és a kimerítően értelmezett azonosító fókuszt – ezektől elkülönülten kezelve a szembeállítás (kontrasztivitás) vonását. Elemezte a több kérdőszót tartalmazó kérdések értelmezését, valamint a magyar mondat aspektuális jelentését és az igekötők szerepét ennek meghatározásában.; A magyarban kitüntetett mondatszerkezeti pozícióhoz is kapcsolt, kötelezően disztributív kvantorok értelmezésének kérdéskörén belül kísérletes módszerekkel tanulmányozta a kvantifikáció óvodáskori elsajátítási folyamatait.;

A magyaron kívüli mai uráli nyelvekre irányuló kutatásai a 2000-es évektől kezdődően munkásságában szorosan összefonódnak az uráli nyelvek – köztük kiemelten a magyar nyelv – nyelvtörténetének tanulmányozásával. Ebben a szellemben elemezte az udmurt -jez toldalék nyelvtörténeti változásait, a magyar igeidő- és aspektusrendszer átalakulását, a magyar hogy kötőszó nyelvtörténeti eredetét, a hanti mellérendelő kötőszók létrejöttét, és az ősmagyar nyelv feltételezett alany–tárgy–ige alapszórendű mondatszerkezetének a mai magyar mondatstruktúra irányába történő átalakulását.; ; ; ; Az általa vezetett kutatási projektek keretében létrehozott nyelvi korpuszok, így az Ómagyar Korpusz, a Hanti Adatbázis, valamint a Párhuzamos Bibliaolvasó a magyar nyelvtörténet és az uráli nyelvek kutatóközösségét szolgálják.

1973-ban védte meg egyetemi doktori disszertációját, 1979-ben kandidátusi, majd 1991-ben akadémiai doktori értekezését.

Több mint 260 tudományos publikáció szerzője, illetve szerkesztője. Saját munkái mellett az 1990-es évektől kezdve rendszeresen jelennek meg (társ)szerkesztésében kötetek, elsősorban a szintaxis és a nyelvtörténet területén. Kutatói munkássága mellett számos tudományos ismeretterjesztő és oktatási célt szolgáló művet is közreadott.; ;

Tagja volt a Nyelvtudományi Közlemények (1985–1990), a The Linguistic Review (1992–), az Acta Linguistica Hungarica (1998–2009), valamint a Natural Language and Linguistic Theory (2008–2012) szerkesztőbizottságának. 2001–2024 között a Theoretical Linguistics társszerkesztője, 2009–2019 között az Acta Linguistica Hungarica (2017-től Acta Linguistica Academica) szerkesztőjeként tevékenykedett.

A tudományos és oktatói tevékenység mellett a tehetséggondozásban is aktívan részt vesz: 2003-ban Péntek Jánossal közösen létrehozta az erdélyi Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületet és annak magyarországi alapítványát.

Társasági tagságai és elismerései Kiemelkedő tudományos munkásságának elismeréseként több hazai és nemzetközi tudományos társaság választotta tagjai közé. 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 2013-ban rendes tagjává választották. Nemzetközi megbecsültségét jelzi, hogy 2005-ben az Európai Akadémia (Academia Europaea) tagja, majd 2021-ben a Brit Akadémia levelező tagja lett.

Tudományos eredményeit és társadalmi szerepvállalását számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el. 1985-ben a Magyar Nyelvtudományi Társaság Gombocz Zoltán-díját vehette át. 1994-ben öt rangos Center for Advanced Study (Stanford, Princeton, Berlin, Wassenaar és Észak-Karolina) neki ítélte a New Europe Prize nevű díjat, melynek pénzjutalmából megalapította a magyar nyelvészeket támogató Telegdi Zsigmond-ösztöndíjat. 2004-ben Palladium-díjjal, 2009-ben a A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, majd 2011-ben Széchenyi-díjjal jutalmazták. 2015-ben Prima Primissima díjat kapott, végül 2017-ben a Bolyai János alkotói díjjal ismerték el nyelvészeti munkásságát, ezzel ő lett az első nő, aki ilyen magas kitüntetésben részesülhetett.;

Főbb művei Shakespeare szonettjei Magyarországon (1975) Budapest: Akadémiai Kiadó. A magyar mondatszerkezet generatív leírása (1983) Budapest: Akadémiai Kiadó. Configurationality in Hungarian (1987) Dordrecht: Kluwer; Budapest: Akadémiai Kiadó. The syntactic structure of Hungarian (szerk., társszerk. Kiefer Ferenc) (1994) San Diego: Academic Press. Discourse Configurational Languages (szerk.) (1995) Oxford: Oxford University Press. É. Kiss Katalin, Kiefer Ferenc, Siptár Péter: Új magyar nyelvtan (1998) Budapest: Osiris. Újabb tanulmányok a strukturális magyar nyelvtan és a nyelvtörténet köréből (szerk., társszerk. Bakró-Nagy Marianne, Bánréti Zoltán) (2001) Budapest: Osiris. The Syntax of Hungarian (2002) Cambridge: Cambridge University Press. Anyanyelvünk állapotáról (2004) Budapest: Osiris. Verb clusters. A study of Hungarian, German and Dutch (szerk., társszerk. Henk van Riemsdijk) (2004) Amsterdam–Philadelphia: John Benjamins. (Linguistik aktuell) Event Structure and the Left Periphery (szerk.) (2006) Dordrecht: Springer. Adverbs and Adverbial Adjuncts at the Interfaces (szerk.) (2009) Berlin: Mouton de Gruyter. Nyelvelmélet és diakrónia 1–3. (társszerk.) (2011, 2014, 2017) Budapest – Piliscsaba: PPKE BTK. Nyelvelmélet és dialektológia 1–4. (társszerk.) (2009, 2012, 2015, 2018) Budapest – Piliscsaba: PPKE BTK. Nyelvelmélet és kontaktológia 1–4. (társszerk.) (2010, 2013, 3017, 2020) Budapest – Piliscsaba: PPKE BTK. The evolution of functional left peripheries in Hungarian syntax (szerk.) (2014) Oxford: Oxford University Press. (Oxford studies in diachronic and historical linguistics) Magyar generatív történeti mondattan (szerk.) 2014. Budapest: Akadémiai Kiadó. Linguistic and Cognitive Aspects of Quantification (szerk., társszerk. Zétényi Tamás) (2018) Cham: Springer. Syntax of Hungarian: Postpositions and Postpositional Phrases (szerk., társszerk. Hegedűs Veronika) (2021) Amsterdam: Amsterdam University Press.

Jegyzetek

Források

Surányi Balázs 2020. Szerkesztői bevezetés: É. Kiss Katalin nyelvészete. Általános Nyelvészeti Tanulmányok 32: 9–18. „Nem hiszem, hogy vannak könnyebb és nehezebb nyelvek” – interjú É. Kiss Katalin akadémikussal, a Bolyai-díj idei kitüntetettjével, mta.hu, 2017. május 3.

Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Palládium díjasok Kategória:Prima díjasok Kategória:Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kategória:Debreceniek Kategória:Magyar nők Kategória:1949-ben született személyek