Fehér András (Budapest, 1947. február 6. – 2017. szeptember 10.) zeneszerző.

Életpályája Tanulmányait a Bartók Béla konzervatóriumban (Sugár Rezső) és a Zeneakadémián (karvezetés: Párkai István, zeneszerzés: Szervánszky Endre) 1965–1973 között végezte. 1971–2005 között a Magyar Állami Operaház tagja, mint asszisztens, karigazgató, játékmester és végül rendező. 2004–2011 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének-szakos növendékeinek tanára.

Munkássága Zeneszerzői munkásságát ezalatt is folyamatosan gyakorolta, számos kamaramű és vokális kompozíció született tollából, de igazán az operai munkája befejezése után kapott lendületet ebbéli tevékenysége, folytatva a korábban írt közel 50 opust. 2005-től 2009-ig született meg operájának végső formája, két kantáta, zenekari művek és kamara-kompozíciók, dalok és kórusok, végül a Requiem Insolitus c. oratórium. A hangsúly így a zeneszerzésre tevődött át, amellett tanári munkásságát is folytatta, növendékeivel éves rendszerességgel mutatott be teljes operákat, keresztmetszeteket, a közönséget interaktív módon bevonva a munkába („Miből lesz a cserebogár...?”-sorozat az Óbudai Társaskörben).

Családja Zenész családba született. Édesapja, Fehér Pál (1900–1959) európai hírű tenorista volt (Milánó, Zürich, Berlin). Édesanyja (1919–1984) zongoraművész volt.

Jegyzetek

Források

További információk Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerk. Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerkesztette: Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983-1985. Frideczky Frigyes: Magyar zeneszerzők. Budapest, Athenaeum 2000 Kiadó, 2000. Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerkesztette: Székely András. Budapest, Zeneműkiadó, 1979, 1988

Who is Who Magyarországon. Kiegészítő kötet. 2. kiadás. 2004. Zug, Hübners blaues Who is Who, 2004.

Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar operarendezők Kategória:Magyar karnagyok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1947-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek